Beharangozó 2022. december 1., csütörtök

Bogár Gergő vezeti a DVTK - Haladás mérkőzést

A DVTK - Haladás találkozót Bogár Gergő vezeti, segítői az oldalvonal mellett Medovarszki János és Szilágyi Norbert lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Csonka Bence látja el.

Bogár Gergő vezeti a DVTK - Haladás mérkőzést


A Merkantil Bank Liga idei kiírásában a játékvezető munkáját két asszisztens és egy tartalék játékvezető segíti, alapvonali játékvezető és VAR nincs.

Az 1991. augusztus 28-án Salgótarjánban született Bogár Gergő Nógrád megyében tette le a játékvezetői vizsgát 2005-ben. 2010-ig a Salgótarjáni BTC csapátban játszott, majd ezután a játékvezetést válaszottta. 2014 nyarán került fel az országos keretbe. A 2016/2017-es szezontól NB II.-es játékvezető. Első NB. II-es mérkőzését 2016. augusztus 7-én vezette Csákváron (Csákvár - Dorog.).

A 2018/2019-es idénytől NB I.-es játékvezető. 2018. szeptember 1-én, egy Mezőkövesd - PAFC mérkőzésen debütált az élvonalban. 2020 tavaszától a nemzetközi játékvezetői keretbe is bekerült. A 2020-2021-es szezon végén az idény legjobb játékvezetőjének járó díjat vehette át.

focibiro.hu statisztikája alapján az élvonalban 78 találkozón 390 sárga és 24 piros lapot, a másodosztályban 56 meccsen 220 sárga és 10 piros lapot osztott ki. 

Bogár Gergő eddig 10 NB I.-es mérkőzés után egyetlen NB II.-es diósgyőri bajnokit vezetett az előző idényben, ahol a DVTK 4-2-re nyert a Nyíregyháza ellen.

Bogár Gergő munkáját az oldalvonal mellett Medovarszki János és Szilágyi Norbert segíti. A tartalék játékvezető feladatát Csonka Bence látja el.

Bogár Gergő játékvezető a DVTK mérkőzésein

Játékvezetőként

2022/2023 (NB II.)
2022. december 3. 13:00 DVTK - Haladás

2021/2022 (NB II.)
2021. szeptember 15. 18:00 DVTK - Nyíregyháza 4-2

2020/2021
2021. március 13. DVTK - Honvéd 0-0
2021. február 12. Újpest - DVTK 1-0
2020. december 19. DVTK - ZTE 1-3
2020. december 12. MTK - DVTK 1-0
2020. november 1. Kisvárda - DVTK 1-0
2020. október 3. DVTK - Paks 1-2

2019/2020
2020. június 24. Paks - DVTK 4-2
2020. február 29. Honvéd - DVTK 0-4
2019. október 19. DVSC - DVTK 2-1
2019. augusztus 17. Fehérvár - DVTK 5-1

Alapvonali játékvezetőként

2020/2021 (NB I.)
2020. augusztus 16. 16:55 DVTK - Mezőkövesd 

2019/2020 (NB I.)
2020. június 27. 17:30 DVTK - Kisvárda
2020. június 17. 19:00 DVTK - PAFC

2018/2019 (NB I.)
2019. április 13. 17:00 Kisvárda - DVTK 
2019. február 16. 17:00 DVTK - Honvéd 
2018. december 8. 17:00 DVTK - Kisvárda
2018. november 10. 14:30 DVTK - DVSC
2018. október 27. 17:00 DVTK - FTC 
2018. augusztus 4. 18:00 DVSC - DVTK 

2017/2018 (NB I.)
2018. június 2. 19:00 DVTK - Videoton 
2018. május 12. 17:00 DVSC - DVTK 
2018. április 7. 17:00 DVTK - Haladás 

Medovarszki János a DVTK mérkőzésein

Asszisztensként

2022/2023 (NB II.)
2022.12.03. 13:00 DVTK - Haladás

2021/2022 (NB II.)
2022. május 22. DVTK - BMTE
2022. március 20. III. Kerület - DVTK
2022. március 9. Nyíregyháza - DVTK
2021. október 3. Szeged - DVTK
2021. szeptember 15. DVTK - Nyíregyháza
2021. augusztus 18. DVTK - KTE

2020/2021 (NB I.)
2021. április 29. DVTK - Újpest
2021. február 20. Fehérvár - DVTK
2020. december 19. DVTK - ZTE
2020. november 29. Mezőkövesd - DVTK
2020. október 3. DVTK - Paks
2020. augusztus 16. DVTK - Mezőkövesd

2019/2020 (NB I.)
2020. június 17. DVTK - PAFC
2019. november 30. DVTK - Fehérvár
2019. november 2. DVTK - Kisvárda

2018/2019 (NB I.)
2019. május 19. DVTK - Újpest
2019. május 4. DVTK - Vidi
2019. február 16. DVTK - Honvéd
2018. november 10. DVTK - DVSC

2017/2018 (NB I.)
2018. június 2. DVTK - Videoton
2018. május 19. DVTK - Paks
2017. november 4. DVTK - Balmazújváros
2017. augusztus 12. DVTK - PAFC

2015/2016 (NB I.)
2016. november 19. DVTK - Haladás
2016. augusztus 17. Paks - DVTK

Tartalék játékvezetőként

2020/2021 (NB I.)
2021. április 16. BMTE - DVTK
2021. március 5. DVTK - MTK
2021. január 24. Paks - DVTK

2019/2020 (NB I.)
2020. július 27. DVTK - Kisvárda
2020. február 22. Kisvárda - DVTK
2020. február 5. PAFC - DVTK
2019. december 15. DVTK - FTC

2018/2019 (NB I.)
2019. március 9. DVTK - PAFC

2017/2018 (NB I.)
2018. április 7. DVTK - Haladás
2017. augusztus 26. DVTK - Mezőkövesd
2017. július 22. Honvéd - DVTK

2016/2017 (NB I.)
2017. április11. DVTK - Honvéd

Szilágyi Norbert a DVTK mérkőzésein

Asszisztensként

2022/2023 (NB II.)
2022. december 3. 13:00 DVTK - Haladás
2022. október 30. 15:00 DVTK - Kozármisleny
2022. október 16. 15:00 DVTK - BMTE

2021/2022 (NB II.)
2022. április 10. 17:00 DVTK -Tiszakécske
2021. december 12. 17:00 DVTK - Csákvár
2021. november 21. 17:00 DVTK - Budaörs
2021. szeptember 26. 17:00 Békéscsaba - DVTK
2021. augusztus 23. 20:00 Szolnok - DVTK

Csonka Bence a DVTK mérkőzésein

Tartalék játékvezetőként

2022/2023 (NB II.)
2022. december 3. 13:00 DVTK - Haladás

Játékvezetőként

2022/2023 (NB II.)
2022. augusztus 8. 20:15 DVTK - Soroksár 1-2 (0-2)

2021/2022 (NB II.)
2022. március 20. III. Kerület - DVTK 0-1 (0-1)
2022. február 27. PMFC - DVTK 3-0 (1-0)
2021. szeptember 12. ETO - DVTK 2-2 (1-0)

Alapvonali játékvezetőként

2020/2021 (NB I.)
2021.04.24. 17:00  Kisvárda - DVTK
2021.04.21. 17:30  DVTK - PAFC
2021.04.11. 14:30  DVTK - Paks
2021.03.02. 20:00  FTC - DVTK 
2020.12.16. 18:00  Honvéd - DVTK

2019/2020 (NB I.)
2020.06.07. 21:05  FTC - DVTK 
2020.02.29. 17:00  Honvéd - DVTK
2020.02.15. 17:00  DVTK - Paks
2019.11.09. 19:30  Honvéd - DVTK

2018/2019 (NB I.)
2019.04.27. 17:00  Mezőkövesd - DVTK
2019.04.13. 17:00  Kisvárda - DVTK
2019.03.30. 17:00  MTK - DVTK
2019.02.16. 17:00  DVTK - Honvéd 
2019.02.02. 17:00  DVTK - Mezőkövesd

Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2022/2023)

Forduló Játékvezető Asszisztens Asszisztens Tartalék játékvezető Mérkőzés
1. Görög Márió dr. Bede Tamás Bertalan Dávid Móri Tamás Siófok - DVTK
2. Csonka Bence Csatári Tibor Belicza Bence Péter Dolnegó Bálint DVTK - Soroksár
3. Farkas Tibor Sinkovicz Dániel Szabó Dániel Kovács Imre 'Kécske - DVTK
4.  Berényi Tamás Becséri Gergely Csatári Tibor Lovas László DVTK - Ajka
5. Antal Péter Bornemissza Norbert Huszár Balázs Gaál Ákos PMFC - DVTK
6.  Ducsai József Rózsa Dávid Ring Kevin Kovács J. Zoltán DVTK - KBSC
7. Zierkelbach Péter Mohos Milán Kulman Tamás Derdák Marcell Gyirmót - DVTK
8.  Andó-Szabó Sándor Vígh-Tarsonyi Gergő Szalai Dániel Ducsai József DVTK - MTK
9.  Kovács J. Zoltán dr. Bede Tamás Mayer Gábor Móri Tamás 'Lőrinc - DVTK
10.  Káprály Mihály Tóth II Vencel Kovács Gábor Jakab Árpád DVTK - Dorog
11.  Kovács J. Zoltán Sinkovicz Dániel Tőkés Róbert Nagy Norbert Előre - DVTK
12.  Nagy Norbert Szilágyi Norbert dr. Bede Tamás Sipos Tamás DVTK - BMTE
13.  Berényi Tamás Király Zsolt Ország Péter Gál Péter MTE - DVTK
14. Nazsa Tamás Tőkés Róbert Szilágyi Norbert Lovas László DVTK - KFC
15. Takács Tamás Szert Balázs Csatári Tibor Ducsai József Szeged -DVTK
16. Ducsai József Bornemissza Norbert Varga Gábor Szigetvári Márk Csákvár - DVTK
17. Pillók Ádám Baghy Csaba Tőkés Róbert Katona Balázs DVTK - Nyíregyháza
18. Andó-Szabó Sándor Rózsa Dávid Ország Péter Gaál Ákos ETO - DVTK
19. Bogár Gergő Medovarszki János Szilágyi Norbert Csonka Bence DVTK - Haladás