Összefoglaló 2022. december 4., vasárnap

Acélváros KK - DVTK 24:28 (11-11)

Az NB II. Észak keleti csoportjának 10., egyben az év utolsó találkozóján a városi rivális Acélvároshoz látogatott a DVTK. A piros-fehérek egy szoros és kiélezett mérkőzésen a hajrában eltudták hozni a még veretlen hazaiaktól a két pontot, és nagyon fontos győzelmet arattak.

Acélváros KK - DVTK 24:28 (11-11)


A tabellán a harmadik helyen álló, még veretlen Acélváros elleni párharc nehéz mérkőzésnek ígérkezett a két miskolci csapat között. Ehhez hűen szorosan kezdődött a találkozó és nyolc perc elteltével még csak 2-2 állt a Bőcsi Sportcsarnok eredményjelzőjén. Ezt követően három góllal is el tudtak lépni a hazaiak (6-3), ám a Diósgyőr hamar visszazárkózótt és a 20. percre át is vette a vezetést (7-8). Az első játékrész utolsó tíz percében folytatódott a kiegyenlített játékkép, ami során mindkét csapat is vezetett, ám a szünetre 11-11-es eredménnyel vonultak a játékosok.

A második félidőt az acélvárosiak kezdték jobban és egy három gólos sorozattal hét perc után időkérésre kényszerítették Molnár Andrást (15-12). A piros-fehéreknek jót tett az egy perces játékmegállítás és már a 41. percre visszazárkóztak (16-16). Ezt követően ritkán látott pillanatoknak lehettek szemtanúi a Bőcsre elutazó szurkolók, ugyanis az Acélváros csapata négyes emberhátrányba került több részletben, amit hiába követett hazai időkérés, a DVTK öt gólos előnyre tett szert a 45. perchez érkezve (16-21). Ám ekkor közel sem volt még vége a találkozónak, az eddig veretlen acélvárosiak egy gólra visszazárkóztak (20-21), amikor az utolsó tíz percre fordulva újra kettős emberhátrányba kerültek, míg a DVTK-ból kiállították Gulácsi Bálintot. A diósgyőriek ismét el tudtak lépni emberelőnybe (21-25), míg nem sokkal később a hazaiaknál is előkerült a piros lap, amit Vad Zsigmondnak mutattak fel. A mérkőzés végén a hazaiak még tudtak zárkózni, ám végül a DVTK 24-28 arányban elhozta a nagyon fontos két pontot a városi riválistól, és végett vetett veretlenségi szériájának.

A találkozón a Kohlrusz Levenete hat, Gulácsi Bálint öt találatig jutott, míg öt további diósgyőri játékos is három gólt szerzett.

Férfi kézilabda NB II. Észak-kelet, 10. forduló

Acélváros KK - DVTK 24:28 (11-11)

Bőcsi Sportcsarnok

Játékvezetők: Hadas Dávid Sándor, Győr Ádám

A mérkőzés részletes jegyzőkönyve

Molnár András vezetőedző: Azt gondolom, hogy ez mindenki számára egy nehéz mérkőzés volt aki részese lehetett. De emellett kíváló kampánya is volt a kézilabdázásnak egy olyan helyen ami számomra kedves, hálásak lehetünk a kilátogató nézőknek, szurkolóknak!! Ez Miskolc!!!!

A DVTK az újabb győzelmével lezárta a bajnokság első felét, ahol 10 győzelemmel és egy vereséggel jelenleg azonos pontszámmal a második helyen áll az egyel kevesebb találkozót játszó mezőkövesdiek mögött.