- Huszonnyolc év hatalmas idő, miért most döntöttél úgy, hogy visszavonulsz?
- Családi okok miatt. Nagykőrösi vagyok, az orvosi egyetem elvégzését követően Miskolcra házasodtam, és körülbelül három hónapja éltem Miskolcon, amikor kimentem egy meccsre. Mindig is szerettem a focit, és a hangulat egyből magával ragadott, így igent mondtam, amikor felkértek dr. Kaáli Imre csapatorvos helyettesítésére. Azóta eltelt 28 év, és a közelmúltban visszaköltöztem Nagykőrösre, a családi házba, ahol a gyerekkoromat töltöttem. A helyi kórházban főorvosi állást kaptam, én vezetem a sebészetet. A munkám ideköt, így arra jutottam, hogy a nagy távolság miatt nem tudom a diósgyőri feladatom tisztességgel ellátni. Másként pedig nem tudom csinálni, ezért azt a döntést hoztam, hogy az év végén távozok Diósgyőrből. A klubvezetést már korábban tájékoztattam a döntésről, hogy gondoskodni tudjanak az utódlásról. Kívánom neki, hogy leljen annyi örömöt a feladatban, mint én, és legalább 30 évig szolgálja a klubot!
- Szeptemberben a 60. születésnapodat ünnepelted, fiatalnak már nem tartanak, de még öreg sem vagy.
- Pedig a döntésemben az is szerepet játszott, hogy időközben szépen csendben megöregedtem, csökkent a fizikai állóképességem. Sok más fociban dolgozó sportorvossal ellentétben én úgy gondolom, sérülés esetén nem csak a masszőrnek, hanem a sportorvosnak is a helyszínre kell futnia, azonban folyamatosan azzal szembesültem, hogy fiatal masszőrök egyre jobban lehagytak. Amikor először beléptem a diósgyőri öltözőbe, akkor velem egykorú labdarúgókat találtam ott, majd a gyerekeimmel egykorú sportolókat kezeltem, és már lassan unokám lehetne néhány fiatal. Képzeld el, magáznak a játékosok!
- Logikus érvekkel támasztottad alá a döntésed, könnyebb volt így meghozni?
- Elmondhatatlanul nehéz! Ugyan már egy ideje meghoztam a döntést, de a mai napig vívódom rajta. Biztos lesz olyan időszak, amikor megbánom, de az élet rendje azt diktálja, ha eljön az idő, akkor tisztességgel vissza kell vonulni.
- Mi jut eszedbe először a diósgyőri éveidből?
- Rengeteg minden történt az elmúlt 28 év alatt! Feljutás, kiesés, Európa Liga, teltházas mérkőzések, a klub megszűnése, 37 vezetőedző, "ezer" játékos, napokig tudnék mesélni az élményeimről.
- Hallgatunk!
- Mintegy hatszáz élvonalbeli meccsen ültem a diósgyőri kispadon, és még néhány NB II.-esen is, nem beszélve a különböző kupamérkőzéskről. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy minden bizonnyal én tartom a csúcsot. A legkiemelkedőbb időszak az Európa Liga selejtezőjében megtett három kör, ami a Magyar Kupa döntőjével és a Ligakupa győzelemmel együtt felejthetetlen élmény. Sok szépet adott nekem a futball. Az évek alatt végig hűséges voltam a DVTK-hoz, hiába hívtak, nem mentem el másik klubhoz, és akkor is maradtam, amikor se pénz, se posztó nem volt.
 |
| dr. Forgács Alfréd (és Harsányi Sándor) Lovecsben nyújt segítséget Barczi Dávidnak (Fotó: Szabó Gábor) |
- És szakmai oldalról mi jelenti a csúcsot?
- Először lettem a diósgyőri csapatorvos, és utána szereztem meg a sportorvostani végzettséget, nem pedig sportorvosként kerestem csapatot. Azért biztosan nem tanultam volna, hogy egy rendelőben üljek, és pecsételjek. Később pedig letettem minden MLSZ által megkövetelt vizsgát annak érdekében, hogy Diósgyőrben dolgozhassak. Büszke vagyok, hogy traumatológus és sportorvostan képesítéssel rendelkező orvosként jobban ráláttam a sérülések kialakulására, az azt kiváltó tényezőkre, és a gyógyítására. Úgy érzem, kamatoztattam a tudásom hosszú-hosszú éveken át.
- A pályán kívül a műtőasztalnál is számíthattak rád a DVTK játékosai.
- Gosztonyi Andrást (a fradista Vladan Čukić belépője után), Csirszki Martint (a honvédos Souleymane Tandia törte el mindkét lábszárcsontját), és Nikházi Márk karját is műtöttem, valamint az utánpótlásból több labdarúgó gyógyulását segítettem. A kisebb beavatkozásokat pedig felsorolni is nehéz lenne.
- A Haladás ellen ültél utoljára a DVTK kispadján, most már elárulhatod, ki volt a kedvenc labdarúgód az elmúlt években.
- Mindenkit egyformán szerettem, aki odatette magát a pályán, és szívvel-lélekkel küzdött a DVTK sikeréért. De neveket nem szeretnék mondani, mert nem akarok kivételt tenni. A jelenlegi keret tagjait is nagyon kedvelem, minden tiszteletem az övék a remek szereplés miatt.
- Hogyan tovább?
- A sportorvoslástól visszavonulok, de maradok Diósgyőr szurkoló, biztosan találkozunk még a lelátón. Azt mondják, diósgyőrinek születni kell, ami rám nem igaz, de azzá váltam három évtized alatt. Nagyon sok sikert kívánok a DVTK-nak, legelőször jusson vissza a klub az élvonalba! Egyedül amiatt maradt bennem hiányérzet, hogy nem sikerült aranyérmet nyerni az NB I.-ben, ezért nagyon szeretném megélni azt, hogy bajnok legyen a Diósgyőr, mert megérdemelné ez a klub, ez a város, ez a szurkolótábor.
- Jó pihenést kívánunk, és várunk vissza immár szurkolóként!
.png)
