- Hogyan teltek az ünnepek a csapat számára?
- Ötnapos pihenőt kapott a csapat a december 21-i győztes Euroliga mérkőzés után, hogy mindenki kipihenje magát, feltöltődjön és legyen lehetősége a szeretteivel tölteni egy kis időt. A két ünnep között öt edzéssel készültünk a PINKK elleni mérkőzésre és a januári folytatásra, kissé akadozó játékkal de sérülés nélkül hoztuk ezt a kötelező győzelmet. Az ünnepi szezont - már ebben az évben - a hagyománynak számító, csapaton belüli közös karácsonyozással zártuk, ahol mindenki ajándékkal és verssel készült annak a személynek, akit kihúzott. Itt külön kiemelném Ábrahám Márta zenés-énekes produkcióját, illetve szeretném megköszönni partnerünknek, hogy vendégül láttot bennünket ezen az eseményen.

- Január 5-én, a Schio elleni hazai Euroliga mérkőzéssel indul a 2023-as esztendő. Féltávnál tart a sorozat csoportköre, hét mérkőzés van még hátra. Mi várható a nemzetközi kupasorozatban az új év elején?
- Elképesztően nehéz sorozat veszi kezdetét január ötödikén a Schio elleni Euroliga mérkőzéssel, hiszen jönnek a visszavágók, Európa elit csapatait látjuk majd vendégül. Az Euroligával kapcsolatosan annyi előnyünk van, hogy a hátralévő hét mérkőzésünkből ötöt is hazai pályán vívhatunk majd meg. Az ellenfeleink folyamatosan erősítik a keretüket, de mi is dolgozunk azon, hogy jobbak és jobbak legyünk. Bár több kemény mérkőzés is vár még ránk, én nagyon bízom benne, hogy tartogat még számunkra sikereket az idei Euroliga-szereplés. A csapat már így is rengeteget profitált abból, hogy ilyen szintű ellenfelekkel mérkőzhetünk meg hétről hétre, a lányok mindent beleadnak, meglátjuk, hová tudunk közös erővel eljutni. A csoport állásáról szerintem az utolsó két forduló előtt teljesen felesleges még beszélni, főleg, hogy idén megváltoztak a szabályok és csak az első négy helyezett folytathatja az Euroligában, az 5. és 6. helyezett csapatok számára véget ér a nemzetközi szereplés, nem kerülnek át az Európa Kupába. Személy szerint én úgy gondolom, ez egy korrekt változtatás az Európa Kupás csapatok szemszögéből nézve, az 5-6. helyezett Euroligás együtteseket nyilván rosszul érinti, de így mindenki jobban tud tervezni a bajnoki hajrára.

- Térjünk is át akkor a magyar bajnokságra, ahol a harmadik helyről várja a folytatást a DVTK HUN-Therm. Mik az elvárások a február elején esedékes válogatott szünetig tartó időszakra nézve?
- Nemcsak az Euroligában, a magyar bajnokságban is fontos időszak elé néz a csapat. A TFSE-MTK elleni vasárnapi mérkőzéssel nyitjuk a sort, utána csupa rangadó vár ránk, kizárólag nemzetközi kupában szereplő ellenfeleink lesznek a válogatott szünetig. Ez a hónap sorsdöntő lesz az alapszakasz-helyezések tekintetében. A bajnokságban a jelenleg éllovas csapatok közül hazai pályán mindenki veretlen, nagyon sok fog azon múlni, ki szerez idegenben győzelmeket. Mi hazai pályán fogadjuk majd a Győrt és - a válogatott szünet után - a Sopront is, valamint kétszer utazunk idegenbe, a Szekszárd és a PEAC vendégei leszünk. Nem lesz ismeretlen számunkra ez a terhelés, továbbra is úgy gondolom, hogy a jó egyéni teljesítmények mellett a védekezés lesz az, ami eldöntheti majd ezeket a találkozókat a javunkra.

- Pár nappal ezelőtt új igazolást jelentett be a csapat, a 30 éves litván magasember, Monika Grigalauskyte érkezett. Hogyan zajlott az ő szerződtetése, hogyan fog tudni segíteni a kitűzött célok elérésében?
- December végére rettenetesen elfáradt a csapat, ami abból fakadt, hogy a kettős terhelés mellett nagyon beszűkült a rotációnk, Toman Petra nyár óta húzódó sérülése mellé Milica Jovanović is huzamosabb időre kidőlt. Egyértelművé vált, hogy a kitűzött célok eléréséhez erősítésre szorulunk, a klubvezetés és a tulajdonos pedig támogatott minket ebben, amiért ezúton is hálásak vagyunk. Majdnem lehetetlen év közben minőségi európai játékost igazolni, de Szabó Tamás főtitkár úr szerencsére kiváló kapcsolatot ápol a sportág legnevesebb játékosügynökeivel, így kaptuk a "fülest”, hogy Grigalauskyte fel fogja bontani a szerződését a Mersinnel. Tulajdonosunk támogatásának segítségével azonnal le is csaptunk a lehetőségre. Monikával dolgoztam már korábban, biztos vagyok benne, hogy szakmailag és emberileg is nagyszerűen illeszkedik majd a keretbe és új impulzusokkal is szolgál majd nekünk. A héten megérkezett Miskolcra és megkezdte az edzéseket a csapattal, a beépítése folyamatban van, jól megérti magát a többiekkel. Ha minden adminisztratív akadály elhárul, a csütörtöki mérkőzésen már pályára is léphet. Abban az esetben, ha Jovanović felépül, a magyar bajnokságban meglesz a lehetőség aktuálisan döntést hozni, hogy melyik légiósunk lépjen pályára az adott mérkőzésen – az Euroligában ilyen megkötések nem érnek majd minket.

- Végezetül: hogyan látod a szezon hátralévő részét, miben kell leginkább fejlődnie a csapatnak?
- Hullámzó volt a teljesítményünk, ami teljesen normális ilyen terhelés mellett, voltak kiemelkedő periódusaink, de voltak gyengébb mérkőzéseink is. A "kötelező” mérkőzéseinken nem hibáztunk, nagyon fontos, hogy ez a továbbiakban is így maradjon.  A ránk váró bajnoki rangadókon nagyon észnél kell lennünk, hiszen rengeteg minden múlhat egy jobb alapszakasz helyezésen. Az Euroligában pedig azt várom, hogy továbbra is minden ellenféllel szemben felvegyük a kesztyűt, és kitegyük a szívünket a pályára. Úgy gondolom, minden adott, hogy több fronton is újfent sikeres szezont zárhassunk, és biztos vagyok benne, hogy mind a stáb, mind a játékosok mindent megtesznek azért, hogy a szezon végén ismét legyen miért közösen ünnepelni a DVTK szurkolóival. Várunk mindenkit a DVTK Arénában!