"Aki valaha felölti a DVTK címeres mezét,
annak látni akarom tekintetében a fanatizmust,
az erőt és a harci szellemet.
Hiszem, hogy győzni fogunk
és egyszer mi leszünk a legnagyobbak!"

Ünnepeljük a múltat, bízzunk a jövőben! Boldog születésnapot, DVTK!

Nagyszerű 113 év áll a hátunk mögött, és bízhatunk a jövőben is. A klub gazdasági háttere stabil, az infrastruktúra az elmúlt években fantasztikus ütemben fejlődött, kiemelt sportegyesület, és kiemelt futballakadémia lettünk. Talán ma már elmondhatjuk azt, hogy a DVTK alapítói büszkék lennének arra, hogy az elmúlt évtizedek klubvezetői, sportolói és szurkolói közösen hová jutottak el. Mert mindannyian tudjuk az indulónkból, hogy: „Együtt vagyunk, győzni fogunk!”

Egy kis földrajz és történelem

Bár a DVTK szurkolói számára egyértelmű, a Budapesten és az ország másik végében élők kevesebb ismerettel rendelkeznek arról, hogy Diósgyőr - az 1945-ös Miskolchoz csatolásáig - Magyarország önálló történelmi települése volt. 1200 táján Anonymus említi először Diósgyőr nevét, igaz ő még Győrként hivatkozik rá (a mai Győr középkori latin neve Jaurinum volt - a szerk.), de a 14. századtól már sok helyen Diósgyőrként említik, ami a legvalószínűbb elmélet szerint a gyümölcstermesztéssel is foglalkozó pálos szerzeteseknek köszönhető, akik a környékre számos diófát telepítettek.

A jelenlegi diósgyőri vár helyén már a 12. században is állt erődítmény, amely a tatárjárás idején elpusztult. A most is látható várat jelenlegi tudásunk szerint IV. Béla építtette, fénykora I. (Nagy) Lajos király uralkodása alatt kezdődött, a 14. század közepétől a magyar királynék jegyajándéka és nyaralóhelye volt.

Diósgyőrben már az Árpád-korban is működtek a környék nyersanyagaira alapozó hámorok, azaz olyan ipartelepek, ahol a vasat vagy vörösrezet súlyos vaskalapácsokkal dolgozták fel. A ma is ismert Vasgyár felépítésére vonatkozó állami elhatározás 1867 végén született meg és 1870-re el is készült a nagyolvasztó, majd sorban hengerművet, kovácsüzemet, martinacélművet és más üzemeket építettek.

A Vasgyár és a köré épült, gyári vezetők és munkáscsaládok által lakott vörös téglás épületekből álló diósgyőr-vasgyári kolónia Diósgyőr része volt. A kolónia története 1867-ig nyúlik vissza, ugyanis ekkor határozták el az új diósgyőri vasgyár felépítését. A maga idejében az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legmodernebb lakótelepének számított. 1910-re a kolóniában már 436 lakóház állt, 5700 lakóval. Itt kezdődött minden.

Játéknak indult

A 20. század elején Diósgyőr-Vasgyárban is egyre többen ismerkedtek meg a labdarúgással, ezzel az akkoriban hazánkban még újdonságnak számító angol játékkal. Tódultak a fiatalok - pályák híján - a nagyobb füves területekre, ahol boldogan rúgták a labdát és egymás lábát, mikor hogy sikerült. A szülők pedig örömmel látták, hogy értelmes elfoglaltságot találtak gyerekeik.

1907-ben Bende Antal vasesztergályos labdát rendelt Budapestről, majd a foci iránt érdeklődőket megismertette a labdarúgás szabályaival is. Tőle Loukota Ernő vette át az irányítást, aki átszervezte a csapatot és megalapították a fehér színű szerelésben pályára lépő Diósgyőri Ifjúsági Kört (DIK). A DIK mintájára 1908 tavaszán Ihring Antal vezetésével egy másik vasgyári tanoncokból álló futballcsapat is nevet és csapatszínt választott, megalakul a piros-fehér Diósgyőr-Vasgyári Labdarúgó Ifjúság (DVLI).

Majd komolyra fordult

1909 őszén a vasgyári fiatalokban megszületett az elhatározás, hogy szervezett keretek között folytassák és egy miniszterileg jóváhagyott, alapszabályok szerint működő sportegyesületet hozzanak létre. December 8-án egy öttagú bizottság (Ihring Antal, Waisz Árpád, Petrich Andor, Pavlánszky Károly, Soltiszek Árpád) felkereste korábbi tanítójukat, Vanger Vilmost és kérték, hogy segítsen a terveik megvalósításában. A nagy tekintélyű tanító elvállalta az alakítandó egyesület elnöki tisztségét. 1910. január harmadik hetében a belügyminiszter arról értesített Vanger Vilmost, hogy a vasgyári sportegyesület működését engedélyezi, az alakuló közgyűlés időpontjául február 6-át jelölte ki.

1910. február 6-án a vasgyári munkásétteremben a hetven fős tagság (zömében a DIK és a DVLI csapatainak tagjai) részvételével megtartott alakuló ülésen a jelenlévők egyhangúan elfogadták a javaslatot, hogy a megalakuló egyesület a Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre nevet veszi fel, és azt is, hogy a csapat színe piros-fehér lesz. Ezzel létrejött a DVTK, amely immáron jogilag is megfelelt minden szabálynak.

A Kerekdomb alatti legelőn kialakított pályán (a későbbi Diósgyőri Kórház környékén) egyre rendszeresebbek lettek a mérkőzések, és egyre több nézője akadt a piros-fehér szerelésben játszó fiataloknak.

Jöttek a sikerek

A gólszerzőt földöntúli boldogság tölti el, természetesen vele örülnek a csapattársak, és a szurkolók is. A DVTK ezt a közösségi élményt is jelenti: együtt vagyunk!

Az első bajnoki évben, az 1912/1913-as idényben mindjárt megnyerte a Miskolci alosztályt a DVTK, és az Északi kerület döntőjében is csak egy góllal marad alul a kassaiakkal szemben.

Egy évtizeddel később két év alatt kétszer játszott vidéki döntőt a DVTK, majd a profizmus bevezetése után az amatőrök között is döntőig menetelt a gárda.

Az 1940-es debütálás óta már több mint ötven évet töltött az élvonalban a klub, az 1978/1979-es idényben megszerzett bronzérem jelenti az egyik, az 1977-ben és 1980-ban elhódított Magyar Népköztársasági Kupa a második, a 2014-ben elnyert Ligakupa a harmadik csúcspontot.

Nem csak a határokon belül, hanem azon túl is letette névjegyét a klub. A DVTK labdarúgó csapata története során összesen 30 nemzetközi kupamérkőzést vívott és 18 játékost adott a magyar nemzeti csapatnak.

És a kudarcok

Ha az egyik csapat győz, akkor a másik veszít, a sport nem csak a kudarcok kezelésére tanít meg, hanem a kitartásra is. Minden hétvége új reménnyel tölt el, minden gödörből van kiút. Bármilyen nehéznek tűnt sokszor a klub anyagi helyzete, mindig sikerült megtalálni a megoldást, minden kiesést feljutás követett, bízunk benne, hogy ez ezúttal is így lesz! 

Szurkolók nélkül semmit nem ér a profi sport

A kezdetek kezdetén saját kedvükre játszottak a DVTK labdarúgói, de gyorsan közönség gyűlt a pályák köré, és a nézők szórakoztatása lett a fő cél. A szurkolótábor pedig hálásnak bizonyult, a nagy érdeklődés miatt előbb új - a jelenlegi - helyére költözött a stadion, amit később bővíteni kellett. Ma pedig már a 2018-ban az Év Stadionjának válaszott, minden igényt tökéletesen kielégítő stadion várja a drukkereket.

Sőt, 2021-ben átadtuk a Diósgyőri Sportligetben a 3500 szurkoló bedogadására alkalmas DVTK Arénát is. Különösen büszkék vagyunk rá, hiszen ez a létesítmény teljes egészében a klub tulajdona. 

De idegenben sem marad magára a csapat, már a hőskorban indultak szurkolóvonatok, és mindenki fel tud sorolni egy-két olyan utazást, ami élete végéig emlékezetes marad. Kupadöntő Veszprémben, osztályozó Szegeden, ünneplés a teli vendégszektorban az Üllői úton, kupadöntő a Puskás Ferenc stadionban, bármelyik külföldi kupamérkőzés, és a sor tetszőlegesen folytatható.

25 sportág

A DVTK-t kezdetben csak a labdarúgás jelentette, majd sorban csatlakoztak a különféle sportágak a klubhoz, amelyek kivétel nélkül tovább színesítették az egyesületet. A rendszerváltást követően szakosztályokra hullott a klub, amely napjainkban ismét lépésről lépésre építkezve válik Északkelet-Magyarország vezető - ezzel együtt hazánk egyik legnagyobb - klubjává, ahol a hagyományoknak megfelelően jelenleg 25 sportág várja a sportolni és szurkolni vágyó fiatalokat és idősebbeket egyaránt.

A legnépszerűbb látványsportágak közül a kosárlabdázók 2013-ban tértek vissza, a jégkorongozók pedig 2015 nyarán csatlakoztak a DVTK-családhoz, és mind a két csapat sorra szállítja a szebbnél szebb eredményeket. A kosárlabdázók immár négyszeres kupagyőztesnek (1993, 1994, 2016, 2022) vallhatják magukat és négyszer bajnoki ezüstérmet nyertek. A Jegesmedvék a 2014/2015-ös szezontól kezdődően zsinórban háromszor nyerték meg a magyar bajnokságot, és kétszer már a Magyar Kupát is elhódították, először a 2014/2015-ös, majd a 2017/2018-as szezonban.

2016-tól már nem csak férfi, hanem női labdarúgás is űzhető Diósgyőrben. A női labdarúgó csapat alapításának első évében azonnal feljutott a legmagasabb osztályba, ahol már kétszer is felállhattak a dobogó harmadik fokára, valamint kétszer kupaezüstöt is ünnepelhettek. A röplabda szakosztály, bár 1948 óta tagja a DVTK-családnak, néhány évtizednyi szünet után 2017-ben alakult újjá. 

De nem csak csapatban, hanem egyénileg is számtalan sportág várta a miskolci és a diósgyőri fiatalokat. A leghíresebb talán a birkózás, hiszen a DVTK mai napig egyetlen olimpiai bajnokát is a birkózók adták. Repka Attila 1992-ben Barcelonában nyert olimpiai bajnoki aranyérmet kötöttfogású birkózásban.

A DVTK sportágai jelenleg

  • Asztalitenisz
  • Atlétika
  • Autósport
  • Birkózás
  • Darts
  • E-sport
  • Erőemelés
  • Fustal - női
  • Jégkorong - női, férfi
  • Judo
  • Kajak-Kenu
  • Kerékpár
  • Kézilabda - férfi
  • Kosárlabda - női, kerekeszékes
  • Labdarúgás - női, férfi
  • Lovassport
  • Muaythai
  • Műkorcsolya
  • Ritmikus gimnasztika
  • Röplabda - női
  • Sakk
  • Short track
  • Tájfutás
  • Triatlon

Tehát 2023. február 6-án, hétfőn ünnepli alapításának 113. évfordulóját a DVTK. A nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel a DVTK idén nem szervez színpadi programokat a klub 113. születésnapján. Azonban a Diósgyőri Szurkolói Koordinációs Irodával egyeztetve a Diósgyőr - Tiszakécske mérkőzésen természetesen méltóképpen megemlékezünk a DVTK alapításának évfordulójáról. Hogy hogyan? Ez egyelőre maradjon meglepetés!

Boldog születésnapot, DVTK!