Összefoglaló 2023. április 9., vasárnap

DVTK HUN-Therm - SERCO UNI Győr 67-55

A Tippmix Női Kosárlabda NB I. A csoportjának egyik elődöntőjében a DVTK HUN-Therm a SERCO UNI Győr csapatát fogadta. Az első félidőben egyértelműen a Greent nélkülözni kénytelen piros-fehérek akarata érvényesült, akik kényelmes előnyt szereztek maguknak. A fordulás után nagy energiákat mozgósított a Győr is, de ezen a napon nem lehetett megállítani Guiranteséket, a DVTK HUN-Therm 67-55-re megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, kiharcolva ezzel a harmadik összecsapás lehetőségét.

DVTK HUN-Therm - SERCO UNI Győr 67-55


Nagyszerűen kezdte a találkozót a DVTK, hiszen előbb Garbin süllyesztett el egy remek hármast, majd Kányási növelte az előnyt a büntetővonalról. az első perc végén aztán a Győr is beköszönt Török triplájával. A 2. perc nem hozott újabb gólt, a következőben viszont Williams kiegyenlítette az állást. A Green sérülése miatt magát a kezdőcsapatban találó Kiss Angi szerezte meg újra vezetést, majd Kányásit Bernáth váltotta. A 4. percben Dubei hárompontosával először mutatott győri előnyt az eredményjelző (7-8). Az első összecsapáshoz képest jóval több hiba jellemezte a játékot mindkét oldalon, de ez nem zavarta a drukkereket, akik egyre nagyobb hangerővel szurkoltak a piros-fehéreknek. A küzdelem rendkívül kiélezett volt, a vendégek az egyre inkább belelendülő Ellenberg vezérletével őrizték előnyüket (13-15). Diósgyőri időkérés után bő másfél perc maradt hátra a negyedből, Kiss büntetője után Kányási vágott be egy hármast a sarokból, amivel meg is nyerte az első felvonást a hazai gárda (17-15).

A második negyed nyitánya a büntetődobásokról szólt, az első akciógólt Bernáth brusztolta be a palánk alól. A hazaiak 92-esével Dubei vívott élvezetes dobópárbajt (24-23). Varga duplájára Guirantes válaszolt közelről, aztán Garbin büntetőzött higgadtan. Arella könnyű kosaránál szinte felrobbant a csarnok, Cziczás László még nem kért időt (30-25). A folytatásban jó néhány dobás kimaradt, Jovanović egy pontja után győri timeout miatt állt a játék. Ugyan Peyton Williams 2+1-esével csökkent a különbség, de az gyorsan visszaállt, majd nőtt is Milica és Nina büntetőit követően (36-28). Oroszova és Aho N. gólváltása alakította ki az első félidő eredményét (38-30).

Bernáth és Williams gyors gólváltásával indult a második félidő, majd a pénteki teljesítményéhez képest jóval gyengébb százalékkal próbálkozó Ellenberg szórt két hármast, amelyekkel rögtön szorossá vált az állás (40-38). A 24. percben előbb Ruff-Nagy egyenlített, majd Dubei közelijével hosszú idő után újra megszerezte a vezetést az UNI Győr az egyre paprikásabbá váló légkörben (40-42). Völgyi Péter időkérését követően Bernáth emelt be egy laza triplát, a csapatok jóval keményebben védekeztek, mint tették azt Győrben. Minden pontért kőkeményen meg kellett dolgozni, sok földharc is tarkította a játékot (44-44). A harmadik negyed hajrájában Guirantes közelijével és Garbin két büntetőjével a diósgyőriek léptek el ellenfelüktől, Williams válaszolt a palánk alól. Bernáth faultos kosaránál zengett a csarnok, a másik oldalon a fülsüketítő zaj közepette Ruff-Nagy csak az egyik büntetődobását értékesítette (51-47).

Ellenberg két büntetőjével és az erre adott Garbin-duplával indult a záró etap. Guirantes duplájára Williams reagált, majd Garbin célzott pontosan távolról (58-51). A győriek kísérletei rendre leperdültek gyűrűről, míg Arella újfent bebrusztolt egy palánk alólit, nem is maradt el a kisalföldiek időkérése a 34. percben. Ellenberg középtávolijával kapaszkodott a zöld mezes együttes, de Guirantes is fantasztikusan dolgozott ezen az összecsapáson, a Puerto Ricó-i négy egységével tíz pont fölé duzzadt a különbség (64-53). Győri időkérést követően négy perc maradt a találkozóból. Ebből a periódusból az első fontos esemény Ellenberg kipontozódása volt, a következő pedig Darcee Garbin fantasztikus hármasa, ezzel el is dőlt a mérkőzés.

 

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, elődöntő, 2. mérkőzés

DVTK HUN-Therm - SERCO UNI Győr 67-55 (17-15, 21-15, 13-17, 16-8)

Miskolc, DVTK Aréna 2000 néző. Játékvezetők: Nagy Viktor, Goda László, Pozsonyi László    .
DVTK: Aho N. 4, Kányási 5/3, Guirantes 16, Garbin 17/9, Kiss A. 3. Cserék: Bernáth 15/6, Jovanović 7, Aho T. Vezetőedző: Völgyi Péter.
Győr: Ellenberg 17/9, Dubei 10/6, Dombai, Török 5/3, Williams 14. Cserék: Bach, Oroszova 2, Varga 4, Ruff-Nagy 3, Weninger. Vezetőedző: Cziczás László.

A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva olvasható.


Mérkőzés utáni értékelések

Völgyi Péter: A tavalyi kupadöntő óta nem voltak ennyien a DVTK arénában, mint a mai napon, remélem, hogy a futballcsapatunkkal együtt hozzá tudtunk járulni a szurkolóink kellemes húsvétjához egy-egy győzelemmel. Ahogy várható volt, kevesebb pont esett, mint két nappal ezelőtt, fáradnak a játékosok, ez egy nagyon kemény párharc. Nekünk ugyanezt a küzdőszellemet kell átmentenünk és úgy kell harcolnunk a lepattanókért, ahogy ma is tettük, akkor lehet esélyünk Győrben a győzelemre. Mindent meg fogunk tenni ebben a két napban, hogy sikerüljön új taktikai elemeket kitalálni, nagyon várom a szerdai mérkőzést.

Cziczás László: Mindenféleképpen szeretnék gratulálni a hazai csapatnak, megérdemelten egyenlítettek ki. Azt gondolom, hogy a vereségünk fő oka ma kétségtelenül az atmoszféra volt, férfi mérkőzéseken is ritkán van ilyen hangulat egy sporteseményen. Sajnos mi ennek a hatása alá kerültünk, nem tudtunk felszabadultan játszani. Sajnos nem voltunk elég kemények ma, mindenféleképpen ezen fogunk változtatni szerdára. Elégedett vagyok, hogy három mérkőzést tudunk játszani a Diósgyőrrel, ez egy nagyon szép teljesítmény.

Darcee Garbin: Úgy gondolom, hogy ez a mérkőzés sokkal jobban sikerült számunkra, mint a két nappal ezelőtti, keményebben kellett játszanunk, mint Győrben tettük. Ez ma sikerült, és nagyon büszke vagyok a csapatra azért, ahogy sikerült lereagálnunk azt a vereséget. Ma sikerült sokkal inkább a saját magunk kosárlabdáját játszani. Nem feltétlenül változtattunk nagy dolgokat taktikailag, viszont a mentalitásunk és az akaratunk döntött ma. Nem vagyok meglepve, hogy egy harmadik mérkőzésen fog eldőlni ennek a párharcnak a sorsa, hiszen két nagyon erős csapatról beszélünk, nagyon várjuk a szerdai mérkőzést.

Sabina Oroszova: Először is gratulálni szeretnék ellenfelünknek, ma nem voltunk elég élesek sem támadásban, sem védekezésben, és sok eladott labdánk is volt. Ma nem tudtunk olyan hatékonyan dobni, mint két nappal ezelőtt otthon, ebben látom a mai vereség fő okát. Keményebben kell játszanunk szerdán.