Beharangozó 2023. április 11., kedd

Zierkelbach Péter vezeti a BMTE - DVTK mérkőzést

Zierkelbach Péter vezeti a BMTE - DVTK mérkőzést a Merkantil Bank Liga 31. fordulójában, segítői az oldalvonal mellett Georgiu Theodoros és Kóbor Péter lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Derdák Marcell látja el.

Zierkelbach Péter vezeti a BMTE - DVTK mérkőzést


A Merkantil Bank Liga idei kiírásában a játékvezető munkáját két asszisztens és egy tartalék játékvezető segíti, alapvonali játékvezető és VAR nincs.

Zierkelbach Péter 1988. január 18-án született Pécsett. Labdarúgóként 2002 és 2006 között a PMFC utánpótláscsapataiban játszott. 

2005-ben tette le a játékvezetői vizsgát Baranya megyében. A 2008/2009-es szezontól NB III.-as játékvezető, míg 2014. szeptember 6-án vezethette első NB II.-es mérkőzését, egy ZTE - Szeged meccset. Az élvonalban 2020. augusztus 23-án az Újpest FC - Budafoki MTE mérkőzésen mutatkozott be.

A játékvezető a focibiro.hu statisztikája szerint a másodosztályban 91 mérkőzésen 431 sárga lapot, és 35 piros lapot mutatott fel, míg az élvonalban 18 mérkőzésen 85 sárga és 4 piros lap fűződik a nevéhez. 

Zierkelbach Péter eddig mindössze három mérkőzést vezetett a DVTK-nak, ebből egyet ősszel Gyirmóton, és hatszor találkoztunk vele alapvonali játékvezetőként.

A BMTE - DVTK mérkőzésen Zierkelbach Péter munkáját az oldalvonalak mellett Georgiu Theodoros és Kóbor Péter segíti. A tartalék játékvezető feladatát Derdák Marcell látja el.

Zierkelbach Péter a DVTK mérkőzésein

Játékvezetőként

2022/2023 (NB II.)
2023. áprils 13. 18:00 BMTE - DVTK
2022. szeptember 5. 20:15 Gyirmót - DVTK 1-2

2021/2022 (NB II.)
2022. április 18. 20:00 Haladás - DVTK 1-0

2020/2021 (NB I.)
2021. február 3. PAFC - DVTK 2-0

Alapvonali játékvezetőként

2020/2021 (NB I.) 
2021. január 24. 15:45 Paks - DVTK
2020. február 29 17:00 Honvéd - DVTK

2017/2018 (NB I.)
2017. december 9. 16:00 DVTK - DVSC
2017. november 25. 15:30 DVTK - Újpest
2017. november 4. 15:30 DVTK - Balmazújváros

2016/2017 (NB I.)
2017. május 27. 19:00 DVTK - DVSC

Georgiu Theodoros a DVTK mérkőzésein

Asszisztensként

2022/2023 (NB II.)
2023. áprils 13. 18:00 BMTE - DVTK

2020/2021 (NB I.)
2021. április21 17:30 DVTK - PAFC
2021. március 2. 20:00 FTC - DVTK
2021. február 20. 17:00 Videoton - DVTK
2021. február 3. 16:00 PAFC - DVTK
2020. december 16. 18:00 Honvéd - DVTK

2019/2020 (NB I.)
2020. június 7. 21:05 FTC - DVTK
2020. március 14. 19:30 Videoton - DVTK
2020. február 29. 17:00 Honvéd - DVTK
2019. augusztus 24. 18:00 DVTK - Mezőkövesd

2018/2019 (NB I.)
2019. március 2. 19:30 FTC - DVTK
2018. október 27. 17:00 DVTK - FTC

2017/2018 (NB I.)
2018. május 12. 17:00 DVSC - DVTK
2018. április 7. 17:00 DVTK - Haladás
2017. szeptember 9. 18:00 DVSC - DVTK

2016/2017 (NB I.)
2017. május 13. 18:00 DVTK - Mezőkövesd
2017. április 8. 20:30 FTC - DVTK
2017. március 11. 15:30 Videoton - DVTK
2016. október 29. 17:30 DVTK - FTC
2016. augusztus 17. 19:00 Paks - DVTK
2016. július 30. 20:30 FTC - DVTK
2016. július 17. 18:00 Videoton - DVTK

2015/2016 (NB I.)
2015. december 5. 14:30 Újpest - DVTK
2015. augusztus 29. 18:00 DVTK - Újpest
2015. augusztus 15. 18:00 DVTK - DVSC
2015. március 22. 18:30 DVSC - DVTK

2014/2015 (NB I.)
2014. december 7. 16:30 DVTK - Újpest
2014. október 25. 18:00 DVTK - Dunaújváros
2014. szeptember 28. 16:30 Videoton - DVTK
2014. augusztus 31. 20:30 DVTK - DVSC

Tartalék játékvezetőként

2019/2020 (NB I.)
2019. szeptember 28. 17:00 Kaposvár - DVTK

2018/2019 (NB I.)
2018. december 15. 17:00 Paks - DVTK

2017/2018 (NB I.)
2017. augusztus 19. 20:30 Újpest - DVTK

Kóbor Péter a DVTK mérkőzésein

Asszisztensként

2022/2023 (NB II.)
2023. áprils 13. 18:00 BMTE - DVTK

2020/2021 (NB I.)
2021. február 3. 16:00 PAFC - DVTK
2020. szeptember 12. 17:00 DVTK - Honvéd

2019/2020 (NB I.)
2020. június 27. 17:30 DVTK - Kisvárda
2020. június 7. 21:05 FTC - DVTK
2020. február 5. 18:00 PAFC - DVTK
2019. december 15. 18:00 DVTK - FTC
2019. szeptember 1. 18:00 FTC - DVTK

2018/2019 (NB I.)
2018. október 20. 17:00 DVTK - Újpest
2018. szeptember 1. 19:30 DVTK - Paks

2017/2018 (NB I.)
2018. április 14. 17:00 Balmazújváros - DVTK
2017. december 9. 16:00 DVTK - DVSC
2017. október 14. 15:30 DVTK - Vasas
2017. szeptember 9. 18:00 DVSC - DVTK
2017. július 16. 17:00 Vasas - DVTK

2016/2017 (NB I.)
2017. május 20. 18:00 MTK - DVTK

Tartalék játékvezetőként

2016/2017 (NB I.)
2017. május 27. 19:00 DVTK - DVSC
2017. május 6. 18:00 Gyirmót - DVTK

Derdák Marcell a DVTK mérkőzésein

Játékvezetőként

2021/2022 (NB II.)
2021. november 7. 13:00 Szentlőrinc - DVTK
2021. augusztis 1. 19:00 Csákvár - DVTK

Tartalék játékvezetőként

2022/2023 (NB II.)
2023. áprils 13. 18:00 BMTE - DVTK

2022/2023 (NB II.)
2022. szeptember 5. 20:15 Gyirmót - DVTK

2021/2022 (NB II.)
2022. február 27. 14:00 PMFC - DVTK

Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2022/2023)

Forduló Játékvezető Asszisztens Asszisztens Tartalék játékvezető Mérkőzés
1. Görög Márió dr. Bede Tamás Bertalan Dávid Móri Tamás Siófok - DVTK
2. dr. Csonka Bence Csatári Tibor Belicza Bence Péter Dolnegó Bálint DVTK - Soroksár
3. Farkas Tibor Sinkovicz Dániel Szabó Dániel Kovács Imre 'Kécske - DVTK
4.  Berényi Tamás Becséri Gergely Csatári Tibor Lovas László DVTK - Ajka
5. Antal Péter Bornemissza Norbert Huszár Balázs Gaál Ákos PMFC - DVTK
6.  Ducsai József Rózsa Dávid Ring Kevin Kovács J. Zoltán DVTK - KBSC
7. Zierkelbach Péter Mohos Milán Kulman Tamás Derdák Marcel Gyirmót - DVTK
8.  Andó-Szabó Sándor Vígh-Tarsonyi Gergő Szalai Dániel Ducsai József DVTK - MTK
9.  Kovács J. Zoltán dr. Bede Tamás Máyer Gábor Móri Tamás 'Lőrinc - DVTK
10.  Káprály Mihály Tóth II Vencel Kovács Gábor Jakab Árpád DVTK - Dorog
11.  Kovács J. Zoltán Sinkovicz Dániel Tőkés Róbert Nagy Norbert Előre - DVTK
12.  Nagy Norbert Szilágyi Norbert dr. Bede Tamás Sipos Tamás DVTK - BMTE
13.  Berényi Tamás Király Zsolt Ország Péter Gál Péter MTE - DVTK
14. Nazsa Tamás Tőkés Róbert Szilágyi Norbert Lovas László DVTK - KFC
15. Takács Tamás Szert Balázs Csatári Tibor Ducsai József Szeged -DVTK
16. Ducsai József Bornemissza Norbert Varga Gábor Szigetvári Márk Csákvár - DVTK
17. Pillók Ádám Baghy Csaba Tőkés Róbert Katona Balázs DVTK - Nyíregyháza
18. Andó-Szabó Sándor Rózsa Dávid Ország Péter Gaál Ákos ETO - DVTK
19. Bogár Gergő Medovarszki János Szilágyi Norbert dr. Csonka Bence DVTK - Haladás
20. Kovács Imre* Szert Balázs Vígh-Tarsonyi Gergő Farkas Ádám DVTK - Siófok
21. Görög Márió dr. Bede Tamás Bertalan Dávid Kovács Imre Soroksár - DVTK
22. dr. Csonka Bence Horváth Róbert Kovács Gábor Berényi Tamás DVTK - Tiszakécske
23. Horváth Tibor Szécsényi István Máyer Gábor Jakab Árpád Ajka - DVTK
24. Kovács Imre Baghy Csaba Tőkés Róbert Nazsa Tamás DVTK - PMFC
25. Lovas László Szilágyi Norbert Szabó Dániel Katona Balázs KBSC - DVTK
26. Pillók Ádám Csatári Tibor Kovács Gábor Farkas Tibor DVTK - Gyirmót
27. dr. Csonka Bence Szécsényi István Horváth Zoltán Kovács J. Zoltán MTK - DVTK
28. Hanyecz Bence Rózsa Dávid Ring Kevin Katona Balázs DVTK  - 'Lőrinc
29. Kovács J. Zoltán Bertalan Dávid Varga Gábor Szigetvári Márk Dorog - DVTK
30. Nagy Norbert Bornemissza Norbert Varga Gábor Fehérvári Patrik DVTK - Békéscsaba
30. Zierkelbach Péter Georgiu Theodoros Kóbor Péter Derdák Marcell BMTE - DVTK

*Sérülés miatt az eredetileg tartaléknak küldött Kovács Imre vezette le a mérkőzést