-A DVTK Jegesmedvékkel már több éves múltra tekint vissza az együttműködésünk, ennek keretében most lehetőségünk nyílt egy rangos nemzetközi sportesemény mellé állni. A régió egyik fontos gazdasági szereplőjeként mindig is szem előtt tartottuk a helyi tehetségek támogatását. A DHJ II. DVTK Ice Hockey Cup egy jó lehetőség a miskolci játékosok számára, hogy erős külföldi csapatok ellen mérjék fel tudásukat, ezért örülök, hogy mi is hozzájárulhatunk a négy napos esemény létrejöttéhez - mondta az esemény főtámogatója, a DHJ Építő Kft. ügyvezetője, Szobonya István.

Nagy Ádám (DVTK JJSA operatív igazgató): Tavaly hagyományteremtő módon hívtuk életre ezt a kupát, azért, hogy legfiatalabb akadémistáink is hamar belekóstolhassanak a nemzetközi jégkorongba. Külön öröm, hogy a másik három államilag elismert akadémia idén is azonnal elfogadta meghívásunkat, így az ország legtehetségesebb fiatal hokisainak java része itt lesz a tornánkon. A tornán 2008.01.01. után született játékosok vehetnek részt, azaz a jövő évi U16-os korosztály első megmérettetése lesz ez mindenki számára. Remek lehetőség a csapatoknak, hogy megkezdjék a munkát már a következő szezonra készülve és az új játékosokat elkezdjék beépíteni. Köszönjük a DHJ Építő Kft.-nek, hogy az esemény mögé állt névadó szponzorként, így az ő segítségükkel is, ismét remek nemzetközi mezőnyt láthatunk vendégül négy napon keresztül. Szerződéses partnerünk az IFK Helsinki ismét Miskolcra látogat csapatával, valamint újra részt vesz a tornán a hosszú évekre visszanyúló jó kapcsolatnak köszönhetően a HC Kosice. Mellettük a cseh Buldoci Neratovice és a szlovén HDD Acroni Jesenice teszi teljessé a mezőnyt. A tornát különböző kísérőprogramok, megbeszélések, termékbemutatók is színesítik. Többek között lehetősége lesz a csapatoknak a Kinexon mérési rendszerét is kipróbálni. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A DHJ II. DVTK Ice Hockey Cup résztvevői

A csoport

IFK Helsinki
DVTK Jegesmedvék Akadémia
HDD SIJ Acroni Jesenice
Budapest Jégkorong Akadémia 

B csoport

HC Buldoci Neratovice
Újpesti Jégkorong Akadémia 
Fehérvár Hockey Academy 19
HC Kosice 

A mérkőzések jegyzőkönyvei a dvtkjegesmedvekjsa.hu oldalon lesznek elérhetőek, továbbá valamennyi találkozóról élő közvetítést biztosítunk a DVTK Jegesmedvék YouTube csatornáján.