Összefoglaló 2023. április 21., péntek

“Egy nagy gól löketet ad az embernek”

A budafoki mérkőzés után néhány nappal Jurek Gábor újabb szép gólt szerzett a Mosonmagyaróvár ellen, az eredmény miatt mégsem lehet maradéktalanul boldog.

“Egy nagy gól löketet ad az embernek”


Néhány nappal a Mosonmagyaróvár elleni döntetlent követően elsőként arra kértük az U19-es válogatott támadót, hogy emlékezzen vissza a hétfői meccsre.

- Két pontot veszítettünk a hétfői mérkőzésen, mert végig fölényben játszottunk, nyerni kellett volna - kezdte. - A szünet után talán egyszer lőtt kapura az ellenfél, amiből a góljuk született, így a lefújást követően nagyon rossz szájízzel mentünk az öltözőbe.

A diósgyőri gólt Jurek Gábor szerezte, aki már kilenc gólnál jár ebben az idényben, ebből hetet csereként beállva szerzett (az összes gólja itt nézhető vissza).

- Sajnos nem tudtam a csapattal készülni a budafoki mérkőzés után, mert kisebb sérülés hátráltatott - idézte fel. - A Mester (Kuznyecov Szergej vezetőedző - a szerk.) így is bízott bennem, mert tudta, hogy új színt tudok hozni a játékba, és egy szép góllal meg is szereztem a vezetést, ami mégsem lett elég a győzelemhez, mert a végén jött a számunkra fájdalmas csattanó.

Jurek Gábor góljainak többségét távoli lövésből szerzi, szinte védjegye, amikor jobbról befelé húz, majd elvállalja a lövést. A Mosonmagyaróvár ellen viszont a kapunak háttal, ollózó mozdulattal talált be.

- Korábban soha nem szereztem hasonló gólt, talán még lehetőségem sem volt ilyen mozdulattal betalálni az ellenfél kapujába - árulta el. - Egyáltalán nem gyakoroltam az edzéseken, most mégis elvállaltam, és szerencsére jól sült el. Az Ajka elleni hazai mérkőzésen egy kipattanó labdát passzoltam az üres kapuba, az összes többi gólért meg kellett küzdenem. Alapvetően teljesen mindegy, hogy kicsi vagy nagy gólt lövök, egy nagy gól mégis löketet ad az embernek.

Vasárnap 17 órától Kozármislenyben játszik a DVTK.

- A vendéglátóink jó formában várnak minket, de nekünk az első pillanattól éreztetni kell velük azt, hogy mi akarunk a bajnokok lenni, és mi akarunk feljutni. Egyértelműen győzelmet várok! - szögezte le zárásként Jurek Gábor.