Beharangozó 2023. május 5., péntek

Görög Márió vezeti a Nyíregyháza - DVTK mérkőzést

Görög Márió vezeti a Nyíregyháza - DVTK mérkőzést a Merkantil Bank Liga 36. fordulójában, segítői az oldalvonal mellett Bertalan Dávid, Sinkovicz Dániel lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Farkas Tibor látja el.

Görög Márió vezeti a Nyíregyháza - DVTK mérkőzést


A Merkantil Bank Liga idei kiírásában a játékvezető munkáját két asszisztens és egy tartalék játékvezető segíti, alapvonali játékvezető és VAR nincs.

Görög Márió 1991. december 20-án született Sopronban. Tizennyolc évesen tett játékvezetői vizsgát a Győr-Moson-Sopron megyei Labdarúgó Szövetségnél . Az NB II.-ben 2019. augusztus 11-én játszott Ajka - Kazincbarcika mérkőzésen debütált.

A focibiro.hu statisztikája szerint eddig 42 mérkőzést fújt a másodosztályban, ahol összesen 180 sárga és 6 piros lapot osztott ki. Az OTP Bank Ligában idén debütált a KTE - DVSC mérkőzésen.

Görög Márió eddig mindössze három bajnokit vezetett a DVTK-nak, tavaly Budaörsön fújta a sípot, idén pedig Siófokon és Soroksáron találkoztunk vele.

A Nyíregyháza DVTK mérkőzésen Görög Márió munkáját az oldalvonalak mellett Bertalan Dávid és Sinkovicz Dániel segíti. A tartalék játékvezető feladatát Farkas Tibor látja el.

Görög Márió a DVTK mérkőzésein

Játékvezetőként

2022/2023 (NB II.)
2023. május 7. 17:00 Nyíregyháza - DVTK
2023. január 29. Soroksár - DVTK 0-5
2022. július 31. Siófok - DVTK 1-0

2021/2022 (NB II.)
2022. május 1. Budaörs - DVTK 2-1

Bertalan Dávid a DVTK mérkőzésein

Asszisztensként

2022/2023 (NB II.)
2023. május 7. 17:00 Nyíregyháza - DVTK
2023. áprils 2. 16:00 Dorog - DVTK
2023. január 29. Soroksár - DVTK

2017/2018 (NB I.)
2017. október 28. Haladás - DVTK

Sinkovicz Dániel a DVTK mérkőzésein

Asszisztensként

2022/2023 (NB II.)
2023. május 7. 17:00 Nyíregyháza - DVTK
2023. április 23. 17:00 Kozármisleny - DVTK
2022.10.09.. 17:00 Békéscsaba - DVTK
2022.08.14. 17:30  Tiszakécske - DVTK

2021/2022 (NB II.)
2022.04.24. 17:00 DVTK - Szentlőrinc
2022.04.03. 19:30 DVTK - Szeged
2022.03.13. 17:00 DVTK - Békéscsaba
2022.02.20. 17:00 DVTK - Szolnok
2021.11.01. 20:00 DVTK - Haladás
2021.09.26. 17:00 Békéscsaba - DVTK
2021.08.01. 19:00 Csákvár - DVTK

Farkas Tibor a DVTK mérkőzésein

Játékvezetőként

2022/2023 (NB II.)
2022. augusztus 14. 17:30 Tiszakécske - DVTK 1-2

Tartalék játékvezetőként

2022/2023 (NB II.)
2023. május 7. 17:00 Nyíregyháza - DVTK
2023. március 6. 19:00 DVTK - Gyirmót

2021/2022 (NB II.)
2021. szeptember 12. 20:00 - ETO - DVTK
2022. szeptember 14. 20:00 - KTE - DVTK 

2012/2013 (NB I.)
2012. november 16. 17:00 Pápa - DVTK

2009/2010 (NB I.)
2009. október 31. 17:30 FTC - DVTK

2007/2008 (NB I.)
2008. március 1. 16:00 Siófok - DVTK
2007. november 3. 13:30 Paks - DVTK
2007. szeptember 15.. 18:00 Diósgyőr - Nyíregyháza

Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2022/2023)

Forduló Játékvezető Asszisztens Asszisztens Tartalék játékvezető Mérkőzés
1. Görög Márió dr. Bede Tamás Bertalan Dávid Móri Tamás Siófok - DVTK
2. dr. Csonka Bence Csatári Tibor Belicza Bence Péter Dolnegó Bálint DVTK - Soroksár
3. Farkas Tibor Sinkovicz Dániel Szabó Dániel Kovács Imre 'Kécske - DVTK
4.  Berényi Tamás Becséri Gergely Csatári Tibor Lovas László DVTK - Ajka
5. Antal Péter Bornemissza Norbert Huszár Balázs Gaál Ákos PMFC - DVTK
6.  Ducsai József Rózsa Dávid Ring Kevin Kovács J. Zoltán DVTK - KBSC
7. Zierkelbach Péter Mohos Milán Kulman Tamás Derdák Marcell Gyirmót - DVTK
8.  Andó-Szabó Sándor Vígh-Tarsonyi Gergő Szalai Dániel Ducsai József DVTK - MTK
9.  Kovács J. Zoltán dr. Bede Tamás Máyer Gábor Móri Tamás 'Lőrinc - DVTK
10.  Káprály Mihály Tóth II Vencel Kovács Gábor Jakab Árpád DVTK - Dorog
11.  Kovács J. Zoltán Sinkovicz Dániel Tőkés Róbert Nagy Norbert Előre 1912 - DVTK
12.  Nagy Norbert Szilágyi Norbert dr. Bede Tamás Sipos Tamás DVTK - BMTE
13.  Berényi Tamás Király Zsolt Ország Péter Gál Péter MTE - DVTK
14. Nazsa Tamás Tőkés Róbert Szilágyi Norbert Lovas László DVTK - KFC
15. Takács Tamás Szert Balázs Csatári Tibor Ducsai József Szeged -DVTK
16. Ducsai József Bornemissza Norbert Varga Gábor Szigetvári Márk Csákvár - DVTK
17. Pillók Ádám Baghy Csaba Tőkés Róbert Katona Balázs DVTK - Nyíregyháza
18. Andó-Szabó Sándor Rózsa Dávid Ország Péter Gaál Ákos ETO - DVTK
19. Bogár Gergő Medovarszki János Szilágyi Norbert dr. Csonka Bence DVTK - Haladás
20. Kovács Imre* Szert Balázs Vígh-Tarsonyi Gergő Farkas Ádám DVTK - Siófok
21. Görög Márió dr. Bede Tamás Bertalan Dávid Kovács Imre Soroksár - DVTK
22. dr. Csonka Bence Horváth Róbert Kovács Gábor Berényi Tamás DVTK - Tiszakécske
23. Horváth Tibor Szécsényi István Máyer Gábor Jakab Árpád Ajka - DVTK
24. Kovács Imre Baghy Csaba Tőkés Róbert Nazsa Tamás DVTK - PMFC
25. Lovas László Szilágyi Norbert Szabó Dániel Katona Balázs KBSC - DVTK
26. Pillók Ádám Csatári Tibor Kovács Gábor Farkas Tibor DVTK - Gyirmót
27. dr. Csonka Bence Szécsényi István Horváth Zoltán Kovács J. Zoltán MTK - DVTK
28. Hanyecz Bence Rózsa Dávid Ring Kevin Katona Balázs DVTK  - 'Lőrinc
29. Kovács J. Zoltán Bertalan Dávid Varga Gábor Szigetvári Márk Dorog - DVTK
30. Nagy Norbert Bornemissza Norbert Varga Gábor Fehérvári Patrik DVTK - Előre 1912
31. Zierkelbach Péter Garai Péter** Kóbor Péter Derdák Marcell BMTE - DVTK
32. Pillók Ádám Nagy Viktor Szabó Dániel Hanyecz Bence DVTK - MTE
33. Antal Péter Vígh-Tarsonyi Gergő Sinkovicz Dániel Horváth Máté KFC - DVTK
34. Sipos Tamás Szalai Dániel Varga Gábor Juhász Dávid DVTK - Szeged
34. Derdák Marcell Ország Péter Király Zsolt Urbán Eszter DVTK - Csákvár
34. Görög Márió Bertalan Dávid Sinkovicz Dániel Farkas Tibor Nyíregyháza - DVTK

*Sérülés miatt az eredetileg tartaléknak küldött Kovács Imre vezette le a mérkőzést
** Az előzetesen kijelölt Georgiu Theodoros helyett Garai Péter lengetett