Három világbajnoki ezüstérme után a hiányzó aranyéremért utazott Spéth Norbert a Nemzetközi Muaythai Szakszövetség (IFMA) 30 éves fennállásával egybekötött Muaythai Világbajnokságra a sportág őshazájába Thaiföldre.

A DVTK harcosa Bangkokban már az első nap szorítóba lépett a 67 kilogrammosok igazán népes mezőnyében, ahol a portugál Mihail Costandoi ellen mutathatta meg igazán széles technikai repertoárját. Versenyzőnk a találkozón végig irányítva, az utolsó menetben egy gyönyörű könyök ütéssel idő előtt jutott a legjobb 16 közé.

 

Norbi a legjobb nyolc között aztán a szlovén Saso Vorkapiccal nézett farkasszemet, aki ellen ezúttal is kiválóan kezdte a meccset és elvitte az első, majd a második menetet is. A harmadik felvonásban így tudott pihenni és egy újabb skalppal már a negyeddöntőbe lépett.

 

Az elődöntőbe jutásért a hazaiak bajnokával, Narin Wonglakhonnal szállt csatába Európa-bajnokunk. Az első menetet óriási csatában a thai versenyzőnek adták a pontozóbírók, azonban a második felvonásban Norbi fantasztikus teljesítménnyel egyenlíteni tudott. Következhetett a mindent eldöntő harmadik menet, ahol a DVTK harcosa ismét jól kezdett, azonban az utolsó másodpercekre elfáradt és nem tudta tartani a saját ritmusát, amit Wonglakhon kiharcolt és 2:1 arányban győzni tudott.

Habár Spéth Norbertnek nem jött össze a vb aranyérem, azonban így is bebizonyította, hogy mekkora harcos óriási küzdeni akarással, ami ezúttal a negyeddöntőre volt elég a 24 fős népes és nívós mezőnyben.