Diósgyőrben fontos szerepet kap a játékos, az egyén fejlődése, ezt azonban nyilván úgy lehet a leginkább elérni, ha a versenyeztetés a legmagasabb szinten történik.

- Kiemelt akadémiaként a részemről és a klubvezetés részéről is jogos és egyben minimális elvárás, hogy a legjobbak között szerepeljenek az akadémiai csapataink, másrészt pedig azért, mert így hétről-hétre a legjobbak ellen kell megküzdenie minden játékosnak, ami jelentős mértékben segíti a fejlődésüket, hiszen minden mérkőzésen kihívások elé vannak állítva - fogalmazott Fogarasi Zoltán, a DVTK LSA igazgatója. - Éppen ezért örömteli tény, hogy két év után minden akadémiai korosztályunk a kiemelt bajnokságokban szerepelhet. Meggyőződésem, hogy ez a folyamat többet ér, mintha egy-két húzó korosztályra koncentrálnánk, hiszen ha a stratégiánk a csapatszintű eredmény elérése lenne, akkor mindig a jobb állománnyal rendelkező korosztályainkra helyeznénk a fő hangsúlyt. A mi filozófiánk azonban közel sem ez, hanem az igazi hangsúly az egyén fejlesztésén van. Ezért fontos például, hogy az U17-es csapatunk jelentős téttel bíró tavaszi mérkőzései során rendszeresen szerepet kaptak az U16-os korosztályunk kiemelkedően tehetséges játékosai is. Tudtuk, hogy ez a nehezebb út, de a labdarúgók fejlődése érdekében mégis ezt választottuk. A végeredmény tudatában a döntésünk jónak bizonyult. Boldog vagyok, hogy sikerült ezt a célt teljesíteni, és itt ragadnám meg az alkalmat, hogy újfent gratuláljak a felnőtt csapatunk bajnoki címéhez, és a feljutáshoz.

Az U16-os csapat már ősszel biztosította a helyét a legjobbak között, hiszen a Kiemelt csoportban szenzációsan szerepelt a korosztály. Icsó Zsolt és Germán Gábor együttese az ősz végén harmadikként zárt, két-három fordulóval a félszenon vége előtt még az első pozíció megszerzésére is volt lehetőség.

- Az első félévünk játékban, az egyén fejlesztésében és eredményekben is nagyon sikeres volt, ami megalapozta a folytatást. Ennek köszönhetően a tavasz számunkra csendesebben telik, igaz a mérkőzések szempontjából a fele még előttünk áll - tette hozzá Icsó Zsolt, az U16 vezetőedzője. - Ebben a fél szezonban más összetételű kerettel versenyzünk. A 2007-es születésű játékosok közül ugyanis öten-hatan a fejlődésük érdekében az U17-es és az U19-es csapatban szerepelnek a bajnoki mérkőzéseken. Reméljük, hogy ezek a srácok közül minél többen eljutnak a profi világba és játékukkal megörvendeztetik majd a szurkolóinkat. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy gratuláljak a felnőtt csapatunk bajnoki címéhez és a feljutáshoz. Külön öröm számunkra, hogy ezt a sikert sok saját nevelésű játékossal sikerült elérni. Bém Gábor kollégámmal két évig dolgoztunk a 2004-es korosztállyal, akik közül többet felkerültek a felnőtt csapathoz. Jurek Gábor, Illés Bálint, Bánhegyi Bogdán és Vajda Botond is aktív részesei voltak a szezonnak.

Az egy évvel idősebbek számára sokkal élesebb volt a küzdelem. A Miskei Attila vezette U17-es csapat az Alap csoportban szerepelt ősszel, amit magabiztosan, veretlen teljesítménnyel nyert meg. Tavasszal azonban a nyolc csapatos mezőnyben három kiemelt akadémiával is szembe kellett nézni, továbbá olyan ellenfelekkel, akik ugyancsak komoly játékerőt képviselnek. A feladat adott volt: az egyén és csapat fejlesztése mellett a legjobb négy között kellett végezni ahhoz, hogy ősszel a DVTK U19 ugyancsak kiemelt csoportos legyen. Ezt a feladatot nagy küzdelemben, az utolsó fordulóban harcolta ki a Diósgyőr.

- Mindig igyekeztünk az ősszel lefektetett alapelveink mentén haladni. Ebben a helyzetben azonban végig erősnek kellett lennünk - szögezte le Miskei Attila, az U17-es DVTK vezetőedzője. - Ezt a dolgot ugyanis úgy kellett a játékosok felé tálalni, hogy közben ne tegyünk rájuk túlságosan nagy terhet. Ez igazi edzői kihívás volt, némi pedagógiai érzék és tapasztalat kellett hozzá. Az ősz abszolút sikeres volt, a fejlesztés közben olyan játékosok bukkantak fel, akik a DVTK-nak és a magyar futballnak is értékei lehetnek. Tavasszal a három kiemelt akadémiai ellenfél - Vasas, DVSC, Honvéd - mellett a Tarpa és a III. Kerület is nagyon erős kerettel rendelkezett, de szerencsére sikerült velük felvenni a versenyt. Nagy eredménynek tartom, hogy a legjobb négyben végeztünk, hiszen év közben védekezésben és támadásépítésben is történetek változások. A játékosok azonban jól reagáltak, nagyszerűen dolgoztak, és elérték a céljukat. Szeretnék köszönetet mondani az akadémia valamennyi dolgozójának és minket segítő edző kollégáknak, akikkel napi szinten rengeteget konzultáltunk, együtt dolgoztunk. Mindenkinek az volt a célja, hogy a DVTK korosztályait a legmagasabb szintre segítsük. Boldog vagyok, mert sikerült.

A játékosok fejlődése a DVTK tartalék csapatában csúcsosodik ki. Az NB III.-ban szereplő piros-fehérek rengeteg fiatallal vették a fel a kesztyűt, és az utolsó fordulók eredményeit függetlenül a szintet megugrották. Az ugyanis már korábban eldőlt, hogy Vincze Richárd együttese matematikailag is bebiztosította a bennmaradást.

- A tartalék csapat szerepe nagyon összetett egy klub életében - erősítette meg Vincze Richárd, a DVTK tartalék vezetőedzője. - A tizenhat, tizenhét, tizennyolc éves játékosoknak a legnehezebb olyan sorozat, ahol képet kaphatnak sok mindenről. Például arról, hogy a profi futball felé vezető utolsó akadályt hogyan tudják meglépni. Örülök, hogy ebben a szezonban ez nagyon sikeresen ment a srácoknak, hiszen Illés Bálint a tavaszi szezonban végig a felnőtt csapatnál szerepelt, Vajda Botond januártól kölcsönbe ment Tiszakécskére, ahol végig stabilan játszik. Bánhegyi Bogdán pedig egyenrangú vetélytársa a felnőtteknél Zsombinak és Danilovicsnak kapus poszton. Rajtuk kívül az edzéseken és felkészülési mérkőzésen Ferencsik Bálint, Benkő Péter, Balázsi Levente, Demeter Milán és Yevhen Leschinschyi is megmutatta magát a felnőtt szakmai stábnak, és senki nem vallott szégyent. Nyilván ehhez kellett egy olyan vezetőedző az első csapatnál, aki nyitott a fiatalokra. Ugyanakkor csapatként is büszkék vagyunk a srácaokra, mert a játék-modellünk minden mérkőzésen tökéletesen látható volt, minden ellenfél elismerően beszélt rólunk, ami sokkal fontosabb, mint egy-egy győzelem.