Nikolajs Zurkovs 32 esztendős kapusedző játékos pályafutása során legtöbbször a lett bajnokságban szerepelt, azonban 1-1 szezont védett Kanadában és Németországban egyaránt. Visszavonulása után leginkább az orosz központú junior bajnokságban (MHL) szereplő HK Riga csapatánál tevékenykedett, valamint a 2020/2021-es szezonban a lett U20-as és U23-as válogattnál is dolgozott. Az előző szezonban a HS Rigát, valamint utánpótlás csapatainak irányítását segítette, mint másodedző, ősztől pedig a DVTK Jegesmedvék kapusedzői feladait látja el. 

- Először is szeretném megköszönni a DVTK Jegesmedvéknek a lehetőséget, nagyon várom már, hogy Miskolcon legyek és szembenézzek az új kihívásokkal. A célkitűzéseink magasak a következő szezonra, ezeket úgy érhetjük el, ha napról napra jobbak vagyunk és lépésről lépésre haladunk. Janis Vorissal korábban már 2 évet dolgoztam együtt, várom, hogy folytassuk a közös munkát és elkezdjük a felkészülést a következő szezonra. - nyilatkozta Nikolajs Zurkovs.

A 2022/2023-as szezon végeztével Jakub Dohnal családi okokra hivatkozva jelezte távozási szándékát, edzői pályafutását a szlovák élvonalbeli Banská Bystrica csapatánál folytatja. Munkáját ezúton is köszönjük, karrierje következő szakaszához pedig sok sikert kívánunk!

- Rendkívül elégedett voltam a DVTK Jegesmedvék szervezetével és örülök, hogy itt dolgozhattam. A feleségemmel első közös gyermekünket várjuk, így szeretnék közelebb lenni a családomhoz. Nagyon szurkolok a csapatnak, bízom benne, hogy egy sikerekben gazdag szezon elé néznek. - mondta Jakub Dohnal

Névjegy

Név: Nikolajs Zurkovs
Születési idő: 1990. december 24. 
Születési hely: Riga, Lettország
Állampolgárság: lett

Edzői pályafutása 

2023/2024 DVTK Jegesmedvék (Erste Liga) - kapusedző
2022/2023 HS Riga (Latvia), HS Riga 16 (Latvia U17, U16 Mestis), HS Riga 17 (Latvia2) - másodedző
2020/2021 Latvia U20, Latvia U23 - kapusedző
2019-2022 HK Riga (MHL) - kapusedző

Játékos pályafutása 

2018/2019 ECW Sande - Germany4
2017/2018 HK Mogo - Latvia
2016/2017 Prizma Riga - Latvia
2014-2016 Zemgale - Latvia
2013/2014 HK Ozolnieki/Monarch - Latvia
2011/2012 Metalurgs Liepaja - Belarus/Latvia
2010/2011 DHK Latgale, HK Concept Riga - Latvia
2009/2010 Dinamo Juniors Riga - Belarus/Latvia
2008/2009 Brock Bucks - GMHL
2007/2008 HS Riga - Latvia U18
2006/2007 Riga/Saga/LB 18 - Latvia U18

A szakmai stáb a 2023/2024-es szezonra

Steve Kasper - vezetőedző
Galanisz Nikandrosz - másodedző
Nikolajs Zurkovs - kapusedző