A kéthetes szünetben igyekszik rendezni a sorokat Vágó Attila, az utóbbi időben kirívóan sok gólt és büntetést kapó gárda vezetőedzője.

- Élt már át a kispadon olyan mérkőzést, mint amilyen a REAC - DVTK 5-5-ös találkozó volt?

- Megmondom őszintén, kapkodtam a fejem. Mind a két csapat eszeveszettül támadott, igazi flúgos futam volt. Sokkal jobb egy ilyen döntetlen, mint egy unalmas 0-0. 3-1-es vezetésünknél éreztem, hogy nyerhetünk, ám pillanatok alatt, közvetlenül a középkezdés után gólt kaptunk. Végig mi vezettünk, és óriási fegyverténynek tartom, hogy az ellenfél egyenlítései után mindig tudtunk újítani. A palotaiak utolsó büntetője előtt, pedig meggyőződésem, hogy először Kőhalmi szabálytalankodott Hommával szemben. A végén Nagy Tamás révén így is meccslabdánk volt, sajnos kimaradt. Ha otthon játszottuk volna ezt a mérkőzést, haragudnék a csapatra.

- Mivel töltik a következő bajnoki mérkőzésig rendelkezésre álló időszakot?

- A héten ugyanúgy edzettünk, mintha a hétvégén meccs lett volna. Január eleje óta folyamatosan dolgoznak a játékosok, ezért szombat-vasárnapra pihenőt kaptak, hogy családi, baráti körben egy kicsit feltöltődjenek. Hétfőtől újra edzünk, és bízom benne, hogy a hétvégén Fehérváron egy szoros mérkőzést tudunk vívni.

- A Siófoktól 4, a Vasastól és a Rákospalotától 5-5 gólt kapott a DVTK. Mit tud tenni a védelem, a védekezés megerősítése érdekében?

- A sok kapott találatra az sem lehet mentség, hogy számos télen érkezett, új játékos szerepel a hátvédsorban és a középpályán is. Rendezni fogjuk a sorainkat, személyi változás is lesz egy-két poszton. A játékrendszerünk megmarad, viszont sokkal fegyelmezettebb és figyelmesebb játékot várok mindenkitől. Edzéseken természetesen gyakoroljuk a védekezést, van, hogy csak azzal foglalkozunk.

- Négy nehéz mérkőzése van még hátra a Diósgyőrnek. Milyen reményekkel vágnak neki a Fehérvár - Paks - Újpest - Győr-sorozatnak?

- Hasonló a helyzet, mint amikor a Zalaegerszeg, MTK, Honvéd és Kaposvár volt az ellenfél. Akkor 8 pontot gyűjtöttünk. Most két bajnokesélyessel, a tavasz egyik legjobbjával, a Fehérvárral, és az életveszélyes Pakssal mérkőzünk. Bármi megtörténhet. Nem véletlenül a világ legcsodálatosabb játéka a labdarúgás, mert minden mérkőzés más. Szeretnénk becsületesen küzdeni, és mindig a soron következő feladatra koncentrálni, nem számolgatni.

- Ősszel Sipeki és Simon góljával 2-0-ra legyőzte a Fehérvárt a DVTK!

- Jó lenne megismételni! A Fehérvárnak nagyon jó játékosai vannak, tavasszal remekelnek, de melyik edző mondja azt, hogy elmegyünk idegenbe kikapni. Problémát okoz, hogy Kleiber Dávid kidőlt a sorból, Lipusz Norbert sincs rendben, Kerényi Gábornak ismét kifordult a műtött bokája. A REAC ellen cserét kérő Sebők Vilmos a héten bekapcsolódhat a munkába, és a vállsérüléssel bajlódó Pintér Zoltán eddig csak könnyített edzéseket végezhetett.
-PFG-