Hálóőrünk hangja kissé csalódott volt amikor felhívtuk telefonon.
"Megmondom őszintén, nem azt kaptam, amire számítottam. Korábban arról volt szó, hogy orvosi vizsgálatra hívnak és együtt tréningezek majd az első csapattal. A három nap alatt nem volt orvosi vizsgálat és nem is az első csapattal készültem, csak kapusedzéseken vettem részt. Az edzőmérkőzéseken sem kaptam lehetőséget. Úgy tudtam, egyedül engem tesztelnek majd, de rajtam kívül még két kapus szerepelt próbajátékon, ők már közel két hete vendégeskedtek a klubnál, én csak három napot kaptam. Ennek ellenére úgy érzem, nem teljesítettem rosszul. Nem adtak semmiféle tájékoztatást a hogyan továbbró, azt mondták, majd a menedzseremet tájékoztatják mindenről. Konkrétumra a jövő héten lehet számítani, de van egy olyan érzésem, hogy a jövőmet illetően télig nem történik változás. Persze, ezért egy percig sem szomorkodom, többször nyilatkoztam már, hogy mennyire jól érzem magam Diósgyőrben. Készen állok arra, hogy kapuba álljak a Kaposvár ellen." - mondta Köteles László.

Havasi Mihály menedzser - aki egyengeti hálóőrünk útját - az Észak-Magyarországnak azt nyilatkozta, magasabbnak gondolták Kötelest. "Tetszett nekik, a teszteket jól teljesítette, de a kazetta alapján kicsit magasabbnak gondolták... Éppen ezért most nem megy a Norwich-hoz, de figyelemmel kísérik a pályafutását. Laci jó képességű kapus, biztosan fog védeni komoly külföldi csapatban, ha nem itt, máshol."
 
Mivel Köteles tegnap este érkezett vissza Miskolcra, a ma délutáni lesz az első edzése a héten a csapattal. Vágó Attila vezetőedző csak a tréning után dönt arról, kapusposzton változtat-e a korábban megadott összeállításon, amely Somodi Bence nevével kezdődött.