Köteles László 2007 nyarán igazolt a miskolci együtteshez, teljesítményéről pedig mindent elmond, hogy nemcsak a drukkerek ismerik el a produkcióját, hanem - a korábbi korosztályos válogatott tagság után - a felnőtt válogatott keretébe is meghívást kapott. (Képünkön Köteles "gengszterként" - DVTK naptár 2008)

Kacskaringós pályafutás áll eddig a DVTK-Borsodi NB I-es labdarúgó csapatának kapusa, Köteles László mögött. Az idén még mindig csak a huszonnegyedik életévébe lépő népszerű Kötél utánpótlás, majd felnőtt szinten állt már a Tisza Volán Szeged, az FC Szeged, szülővárosa, a Makó, a Videoton és a Vác mellett több szerbiai csapat alkalmazásában. Most azonban úgy tűnik Diósgyőrben hosszútávon megtalálta számításait. A Szerbiában eltöltött éveknek köszönhetően hiába kedvenc külföldi egyesülete a Crvena Zvezda, Köteles remekül érzi magát Miskolcon, így nem lesz könnyű dolga annak a kérőnek, amely magához akarja csábítani.

Őszi remek formádnak, valamint a válogatott keretbeli meghívásodnak köszönhetően úgy hírlett, hogy komoly kérőid akadtak?

- Valóban voltak érdeklődők, a menedzseremet holland és izraeli csapatokon kívül hazai klubok is megkeresték. Én azonban Magyarországon belül nem szeretnék csapatot váltani. Nagyon jól érzem magam a Diósgyőrben, a szurkolók szeretnek és elfogadtak, csapattársaimmal is kitűnő a viszonyom. Ez sokat jelent nekem, ráadásul folyamatosan védek a mérkőzéseken, teljesítményemre pedig Várhidi Péter szövetségi kapitány is felfigyelt. Nagy megtiszteltetés számomra a válogatott keretbeli meghívó.

Ha már a válogatottnál tartunk: szerinted mi az alapvető különbség a külföldi és az itthoni viszonyok között? Te tapasztalatból tudhatod, hiszen már egész fiatalon belekóstoltál a légióséletbe.

- Olyannyira, hogy másfél éves székesfehérvári megszakítással egymás után három szerb klubom is volt. Tizenhat évesen kerültem az első osztályú FK Zeleznikhez, majd következett az FK Bezanija - ahol egyébként a most a Borussia Dortmundban játszó Antonio Rukavinaval szerepeltem egy csapatban -, végül kölcsönben a harmadosztályú FK Graficar. A szerbek alapvetően már gyerekkorban másképp állnak nemcsak a futballhoz, hanem az összes többi sportághoz, legyen szó vízilabdáról vagy kosárlabdáról. Emellett nagyon komoly szintű képzést is kapnak: a fizikális felkészítésük irtózatosan kemény, aki kibírja és végigcsinálja, az erőnlétével nem lesz gondja, bárhol is játsszon pályafutása során. De technikailag és taktikailag is tökéletes állapotba kerülnek, mire végigjárják a korosztályos csapatokat. Persze még mindehhez párosul a jól ismert szerb mentalitás, a mindent elsöprő akarat és küzdeni tudás. Sokszor úgy éreztem, hogy a szerb játékosok vérüket, életüket adnák egy-egy győzelemért, akár klubszínekben, akár címeres mezben futnak ki a pályára. 

Ezek szerint az ott eltöltött idő alatt kedvelted meg a Crvena Zvezdát. Miért pont ezt a csapatot és nem a nagy ellenlábasát?

- Amellett, hogy játszottam is ez ellen a csapat ellen, volt szerencsém jelen lenni Crvena Zvezda-Partizan Beograd meccseken-. Természetesen nem árulok el azzal nagy titkot, hogy fantasztikus élmény egy ilyen mérkőzés. Egy hatalmas és szimpatikus egyesület, óriási hagyományokkal. Ki tudja, egyszer talán úgy hozza a sors, hogy védhetem a Crvena hálóját-. Addig azonban még szeretnék bemutatkozni és minél többet szerepelni a magyar válogatottban. Klubszintem pedig a diósgyőri szurkolók dalát tudnám idézni: ,,Nem érdekel más, csak a Diósgyőr!-.

Ilyen ,,vándorút" alatt tudtál szerezni igazi barátokat? Hol érezted a legjobban magad, hiszen valahol megmelegedni sem volt időd?

- Nem közhelynek szánom, de tényleg mindenütt jól éreztem magam, helytől és az ott eltöltött időtől függetlenül. Ezt bizonyítja, hogy sok barátom van például Székesfehérváron, Horvát Gabitól Nagy Daniig sorolhatnám a neveket. Örülök neki, hogy a korombeli utánpótlásból sokan a mostani Vidi gerincét alkotják. A váci időszakból jóban vagyok a most már mtk-ás Kulcsár Tamással és mivel a szerb nyelvet folyékonyan beszélem, a debreceni kapuskollégámmal, Polekszicel is évek óta remek a viszonyom.  

Azt már említetted, hogy sokat köszönhetsz a diósgyőri klubnak, a szurkolóknak és játékostársaknak. Vannak még, akiket ide sorolsz?

- A családom és a barátnőm nagyon fontosak a számomra. Nélkülük nem sikerült volna sem egy NB I-es csapat, sem a címeres mez közelébe jutnom. Mayával még Szerbiában ismerkedtünk meg és négy éve alkotunk egy párt. Mindenben számíthatok rá és a szülei is rengeteget támogatnak. Persze a kapusedzőimtől is sokat tanultam és nemcsak szakmailag. Szegeden Beszédes Sándor, Fehérváron Tőkés László, Vácon Hámori István foglalkozott velem. Itt, Diósgyőrben pedig egy igazi kapuslegendától, Veréb Gyuri bácsitól tanulok minden nap valami újat.

(Kapusunk ezúttal nem lesz ott a válogatott keretében a Szlovénia elleni barátságos mérkőzésen. A találkozóra március 26-án, Zalaegerszegen kerül sor.)

Köteles László adatlapja


Veréb György: Nem meglepő a válogatott kerettagság

Bár Köteles képzett kapusként érkezett Diósgyőrbe, fél év alatt sokat tanult kapusedzőjétől, Veréb Györgytől. Ami nem is csoda, hiszen a Diósgyőri VTK-át 1977-ben és 1980-ban Magyar Kupa győzelemhez segítő miskolci kapuslegenda kisebb megszakításokkal lassan húsz éve foglalkozik a klub kapusaival.
- Mikor Laci nyáron a csapathoz érkezett kijelentette: ,,Gyuri bácsi, válogatott szeretnék lenni! " idézi fel Köteles diósgyőri ,,belépőjét" a korábban az olimpiai válogatott címeres mezét viselő népszerű kapusedző. - Ebből is látszik, hogy mennyire eltökélt és céltudatos, nem meglepő, hogy ősszel már be is került a válogatott keretbe. Könnyű vele dolgozni, hiszen profi mentalitású, ráadásul a szerb iskola is jó hatással volt rá. Utoljára Benone Dohoton és Julis Notán láttam azokat a jeleket, amik mind szakmailag, mind emberileg ilyen kiváló alapokra utaltak. Gyors, a reflekszei kiválóak, talán a kifutásoknál kell magabiztosabbnak lennie, de ez a kellő rutin megszerzésével jönni fog magától.  

Gyarmaty Attila