Alaposan megfiatalodott a DVTK játékos kerete a nyár folyamán. A többször idősnek kikiáltott labdarúgók helyett olyan futballisták érkeztek, akik még meg sem születtek, amikor Tóth Mihály 1983-ban elkezdte rúgni a bőrt. A Bozsik-stadion környékén felnőtt szőke kislegény mára rutinos, rengeteg nagy csatát megélt, vérbeli támadó lett, aki jó néhány dicsőséggel rendelkezik: a Ferencvárossal 2001-ben bajnoki címet ünnepelt, a Honvéddal 1996-ban, a Sopronnal 2005-ben Magyar Kupa, 2006-ban pedig a Fredrikstad-tal norvég kupagyőzelemnek örülhetett. No, de lássuk, mit mond az érintett, miben változott a felnőtt futballban eltöltött tizennégy év alatt a szőke kislegény, aki a REAC ellen már bele is kezdett diósgyőri gólgyártásába.

Mi a különbség a még pályafutása elején járó és a mostani Tóth Misi között?

- Sok minden. Érettebb, higgadtabb, megfontoltabb és nem utolsósorban rutinosabb lettem. Persze ez a futballban eltöltött éveknek is köszönhető, fiatal futballistaként másképp gondolkozik az ember.

Legutóbbi magyar csapatod, egyben nevelőegyesületed a Budapest Honvéd mintha nem értékelte volna ezt.

- Sajnáltam, hogy nem úgy alakult a visszatérésem oda, ahol felnőttem, ahol a kerületben, a lakótelepen szinte mindenkit ismertem. Nagyon kevés lehetőséget kaptam a fél év alatt, így inkább belevágtam a görög kalandba, ami szintén csak fél évig tartott.

A harmadik fordulóban Bp.Honvéd-Diósgyőr meccset rendeznek. Mi fog történni, ha Tóth Misi gólt lő?

- Örülni fog a góljának. A Diósgyőr játékosa vagyok, a piros-fehér színekért teszem meg a legtöbbet.

Elég veretes a névsor, akik gyerekként kispestiként kezdték pályájukat vagy valamely utánpótlás csapatban megfordultak.

- Dragóner Attila, Tóth András, Vincze Zoltán, Kabát Péter, Balaskó Iván, Bárányos Zsolt, Pintér Zoltán, hogy csak azokat soroljam, akik hírtelen eszembe jutnak. Barival ráadásul a kispesti éveken kívül a Fradiban és a Sopronban is együtt játszottunk, Pinyővel anyaegyesületünkön kívül szintén a hűség városa a ,,közös pont” és most a Diósgyőr.

Velük vagy a legjobb viszonyban?

- Inkább azt mondanám: velük is. A futball hozta így, hogy több helyen szerepeltünk egy csapatban. Sok helyen megfordultam már, rengeteg barátot, ismerőst szereztem, nem szeretnék egyenként senkit kiemelni. Alkalmazkodó típusnak tartom magam, könnyen beilleszkedtem szinte mindenhova. Az edzőim közül viszont soha nem felejtem el, amit ifistaként Vági Istvántól kaptam, de Török Péterre is felnézek, aki akkor ült a Honvéd kispadján, amikor elhódítottuk a Magyar Kupát. A mai napig gyakran beszélünk, nagyon tisztelem őt.

Hogy teltek a légiós évek? A francia Metzben például együtt szerepeltél a korábbi Arsenal játékossal, Robert Piressel, akinek az esküvőjén is ott voltál.

- Abban az együttesben egyébként Piresen kívül olyan nevek is szerepeltek, mint Luis Saha, Rigobert Song vagy a francia nemzeti tizenegyben is bemutatkozó kapus, Lionel Letizi. A Honvédból először Belgiumba kerültem 1997 nyarán, majd fél szezon után igazolt le a Metz. Nem volt könnyű beverekedni magam a kezdőbe, hiszen akkor a gall csapat nem liftezett az első és másodosztály között, hanem konkrétan másodikak lettünk, ami elég szép eredmény. Igazából kevés esélyt kaptam a bizonyításra, és hát fiatalon úgy gondoltam, hogy nekem mindenképpen váltanom kell, mert játszani akartam. Mikor a Marseille elleni meccsen kaptam fél órát, egy Tunéziában dolgozó francia edző látott a televízióban játszani. Ő hívott a csapatához, így belekóstoltam abba a légkörbe is, mielőtt az FTC-be szerződtem és visszatértem Magyarországra.

A Fradinál akkoriban az a hír járta, hogy Tóth Misi akkor tud igazán formába lendülni, ha érzi a bizalmat és hisznek benne.

- Ez így van, én egy ilyen típusú játékos vagyok, aki akkor teljesít igazán jól, ha elfogadják a klubjánál és bíznak benne. A DVTK-ban is lökést adhat nekem, hogy Vágó Attila számít rám, sőt, már télen beszéltünk az esetleges miskolci pályafutásomról. A mester most is megkeresett, ebből is érzem a bizalmat.

Az Üllői út után Sopron következett.

- Ahol egy családias hangulatú, nagyon jó kis gárda jött össze. Abban a stadionban játszottunk, amit később átépítettek, de a régibe is elég sokan kijöttek nekünk szurkolni. Négy évet töltöttem ott, kupát nyertünk, remekül éreztem magam.

Mégis van egy fájó emlék abból az időszakból: Simon Tibi halála.

- Az az igazság, hogy még most is nehéz a Simivel történtekről beszélnem. Mind játékosnak, mind edzőnek fanatikus volt, hatalmas veszteség ért bennünket akkor. Abban pedig biztos vagyok, hogy szakvezetőként az egyik legígéretesebb pályát futhatta volna be.

Említetted, hogy sok, futballra éhes néző előtt futballoztál a soproni sikerévek alatt. Diósgyőrben is szeretik a focit.

- Én ezt nagyon jól tudom, hiszen ellenfélként ebből a szempontból nem szívesen jött az ember Diósgyőrbe vagy Debrecenbe, a fanatikus hazai drukkerek remek hangulatot tudtak teremteni.

A családoddal költöztél Miskolcra?

- Nem, ők Pesten maradtak. Két fiam van, a nagyobbik, Zsombor tíz éves a kisebbik, Márk, hét esztendős. Mindketten fociznak, Zsombor középpályás és csatár poszton bontogatja szárnyait, az öccse eddig védőként szerepelt. Pedig az apja alkatát örökölte.

Akkor most mindketten Diósgyőr-szurkolók?

- Ők annak a csapatnak szoktak drukkolnak, ahol éppen én játszom. Nemrég Norvégiában láttak egy Fredrikstadt meccset, s meg is jegyezték: ,,Apa, nélküled már nem olyan jó a csapat."
 
Most már miskolci játékosként mik a terveid, mire lehet képes a DVTK?

- A középmezőnyt mindenképpen célba vesszük, ami szerintem reális és megvalósítható.

Gólkirályi cím?

- Meglátjuk. Várjuk meg, mit hoz az őszi szezon, utána már nagyjából körvonalazódni fognak a dolgok, illetve a gólok.

Gyarmaty Attila