Az egyik új szerzemény, a szerb Djordje Simics is jó eredményeket produkált

A teszteket az első bajnokit megelőzően, három héten keresztül a Szent Ferenc kórházban végezték el a játékosokon. A vizsgálatokat eddig sportolókon még csak elvétve alkalmazták, most azonban sorra kerültek a DVTK futballistái is. Dr. Nagy László főorvos Kucsinkáné Bátor Tünde asszisztens segítségével megállapította: a labdarúgóknál semmilyen rendellenesség nem észlelhető, a szív-, tüdő-és érrendszerűk tökéletesen működik.

A játékosoknak egy szobabiciklihez hasonló kerékpáron kellett tekerniük. A műszerek mérték az oxigénfogyasztásukat, a pulzusszámukat, a szívműködésüket és annak terhelhetőségét, az izomrendszerük teljesítő képességét, a vérnyomásukat és a tejsavszintjüket. Az eredmények minden futballistánál különböző számokat mutattak, melyek láttán Dr. Forgács Alfréd csapatorvos és Gálhidi György vezetőedző is elégedetten nyugtázta: a Diósgyőr keretében mindenki jó állapotban van, és ami a legfontosabb, hogy a játékosok - a jelenleg tüdőgyulladással küszködő Lipusz Norberten és a megfázással bajlódó Takács Péteren kívül - egészségesek.