a Siófok elleni szombati bajnokit (0-4) nem tudta befejezni. A szünetben cserét kellett kérnie, mert nekiesett a kapufának. Maja azonban gyógyírt hozott a fájdalmakraA szünetben cserét kellett kérnie, mert nekiesett a kapufának. Maja azonban gyógyírt hozott a fájdalmakra

MISKOLC - Amikor a siófoki Magasföldi kapura lőtt, Köteles úgy érezte, meg tudja fogni a labdát, de nem sikerült a védés. A válogatott kapus nekiesett a kapufának. - Akkorát kaptam, mintha egy elefánt puszilt volna meg - emlékezett Köteles László az esetre. - A vállam és a lapockám találkozásánál dagadt be az izmom, a félidőben már a kezem is alig tudtam felemelni. Bármennyire akartam, nem tudtam folytatni a játékot. A kapusnak voltak már kisebbnagyobb sérülései a pályafutása során, de ilyen súlyosnak még egyik eset sem bizonyult. - Fiatalabb koromban előfordult, hogy beütöttem a fejemet, de turbánkötésben is folytattam a játékot. Nem vagyok feladós típus, most azonban nem volt más választásom, mint abbahagyni a játékot - fűzte hozzá a diósgyőri csapat mostanában gyengélkedő kapusa. A bajnoki meccs óta otthoni pihenéssel, sétálással tölti az idejét, de különleges kezelést is kap. - Az orvosok azt mondták, nem kell feküdnöm. Szerencsére itt van velem szerb barátnőm, Maja, ő napjában többször is krémmel keneget. Ez nagyon jót tesz a sérült vállamnak - mesélt a gyógyulásáról Köteles László. A barátnő, Maja Ilijev (25) mostanában tehát a különleges nővér szerepét is átvette, de ez egyáltalán nem esik nehezére. - Gyógykrémmel kenegetem Laci sérült tesztrészét, remélem, ettől gyorsan rendbe jön - mondta bizakodva Maja, miközben kezelésbe vette a kapus vállát. Köteles azt mondja, szombaton mindenképp védeni szeretne. - Már érzem, hogy javulok, de egy-egy mozdulat még nem esik jól. Ha az orvos engedi, a ZTE ellen ott leszek a DVTK kapujában - mondta a futballista.

M. I.- M. L.