Hírverő mérkőzés

Abaújszántó VSE - Diósgyőri VTK

Helyszín: Abaújszántó
Időpont: 2016. május 3., kedd 16:30
Játékvezető: Kátai Gábor (Márkus Péter, Berényi Ákos)

A találkozóról igazoltan hiányoznak a héten érettségiző fiatalok, illetve a sérüléssel bajlódó, vagy éppen az az utáni visszatérésen dolgozó labdarúgók.

Az Abaújszántó kezdőcsapata: Nagy I. - Hankó, Konkoly K., Molnár A., Szűcs R., Pocsai, Kópé, Burai, Mika, Budai, Konkoly T. Vezetőedző: Sánta Zsolt.
Kispadon: Kukta, Sánta, Hajdú, Tamás B., Barna.

A DVTK kezdőcsapata: Antal - Eperjesi, Lipták, Tamás M., Németh - Bacsa, Grumic, Bognár, Barczi - Novothny, Griffiths. Vezetőedző: Egervári Sándor.
Kispadon: Zöldesi, Okuka, Kovács G.

A DVTK fehér mezben, a hazaiak zöld-sárga csíkos mezben játszanak. A két cséká: Lipták Zoltán és Hankó Attila

Percről percre

1. perc: a hazaiak kezdték a mérkőzést

2. perc: Lipták nagy indítását Barczi levette a bal oldalon, majd az alapvonalról visszatett. Novothny érkezett, az első csel sikerült a második nem

3. perc: Abaújszántó - DVTK 0-1 Bognár labdáját Barczi játszotta meg szépen, majd közelről az üres kapuba passzolt

4. perc: hazai szöglet, Bacsa csúsztatta oldalra középen

5. perc: Barczi tört előre lendületesen, balról középre emelt, a hálóra esett a labda

6. perc: Bognár szögletét Tamás fejelte középen a jobboldali kapufa mellé

7. perc: Pocsai szerzett labdát, megindult előre, majd távolról lőtt, de nem volt pontos

8. perc: Abaújszántó - DVTK 0-2 Griffiths szerzett labdát, majd az eldőlő kapus alatt a hálóba lőtt

13. perc: Abaújszántó - DVTK 0-3 Lipták hosszú indítását Novothny egy pattanás után balról a kapu hosszú oldalába lőtte

14. perc: Abaújszántó - DVTK 0-4 Bognár ugratta ki Bacsát, aki már csak a kapussal állt szemben, azonban önzetlenül a bal oldalán érkező Novothny elé tálalt, akinek nem okozott gondot közelről az üres kapuba gurítani

18. perc: Abaújszántó - DVTK 0-5 Németh hozta fel a labdát a bal oldalon, a védők mögé került, a középre adott labdára Novothny érkezett, aki a kapus mellett elhúzta, és a hálóba pöckölt

19. perc: Abaújszántó - DVTK 0-6 Bognár labdáját Novothny balról Bacsának passzolta, aki szinte a gólvonalról szerezte meg a 6. találatot

22. perc: szép hazai támadás végén Burai 20 méterről lőtt, Antal a helyén állt

23. perc: Abaújszántó - DVTK 0-7 Bognár szerzett labdát a félpályán, védők közül egyedül kilépő Novothnyt indította, aki néhány lépés után kapufás gólt emelt

25. perc: nem adja fel a támadást a hazai csapat, Lipták szerelte Budait a 16-oson belül

27. perc: Bognár passza után Bacsa került ziccerbe, Nagy bravúrral védett

28. perc: Bognár szögletét Grumic kapásból lőtte kapura, a mozdulat szép volt

29. perc: Abaújszántó - DVTK 0-8 Bacsa volt ismét önzetlen a 16-oson belül, labdáját Bognár emelte a kapura, Nagy csak beleütni tudott

Félidő: Abaújszántó - DVTK 0-8

31. perc: elkezdődött a második félidő, a hazaiak kettőt cseréltek, a DVTK-ban Zöldesi Illés váltotta Antal Botondot

33. perc: Németh beadása után Novothny és Barczi passzolgatott a 16-oson belül, de lövésig nem jutottak

40. perc: két hazai hatalmas ziccer egymás után, mindkettőt Zöldesi védte

43. perc: Abaújszántó - DVTK 1-8 Szépített a hazai csapat, Pocsai balról, távolról ívelt a hosszú felső sarokba, szépségdíjas gól volt

43. perc: Grumic helyett Okuka és Burai helyett Szárnya

45. perc: Abaújszántó - DVTK 1-9 Lipták hosszú labdáját Griffiths értékesítette közelről

47. perc: Novothny lőtt balról ballal, a hosszú oldali kapufa előtt suhant el a labda

48. perc: Abaújszántó - DVTK 1-10 Griffiths ugratta ki Barczit, aki a kapussal állt szemben, mégis lepasszolta, Novohtny ötödik gólját lőtte

50. perc: Abaújszántó - DVTK 2-10 hazai szöglet után Pocsai a 16-osról, kissé balról bombázott a kapu bal oldalába

52. perc: Abaújszántó - DVTK 2-11 Barczi, Novothny, Barczi volt a 16-oson belül a labda útja, Dave éles szögből a hosszú alsó sarokba lőtt

54. perc: Abaújszántó - DVTK 2-12 Németh baloldali beadása egy védő fején felpattant, a rövid saroknál Okuka érkezett, és a hálóba csúsztatott

56. perc: Szárnya lőtt jobbról, Zöldesi a hosszú felső elől tolta ki a labdát

57. perc: a szögletet Tamás M. fejelte ki, a kontra végén Németh beadása volt hosszú mindenkinek

58. perc: Lipták előrement centernek

59. perc: Abaújszántó - DVTK 2-13 Novothny ugratta ki a leshatárról induló Liptákot, aki elhúzta a kapus mellett, és az üres kapuba gurított

Végeredmény: Abaújszántó - DVTK 2-13

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!