Összefoglaló 2020. február 16., vasárnap

Csata - Aluinvent DVTK 77-73

A Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának 19. fordulójának rangadójának az NKE-FCSM Csata fogadta az Aluinvent DVTK együttesét. Hiába nyert meg három negyedet is Cziczás László együttese, az nem volt elég a győzelemhez, amelynek a hazaiak örülhettek. A fővárosi csapat 77-73-ra nyerte meg a találkozót.

Csata - Aluinvent DVTK 77-73


Jól kezdődött a találkozó, ugyanis Medgyessy Dóra mindjárt az első támadás végén egy triplával köszönt be, az ellenakcióból Gustafson rögtön szépített. A következő percekben Maja Škorić, Kiss Angi és Goree is feliratkozott a pontszerzők közé, ugyanakkor a hazai együttes jól tartotta magát (7-9). A játékrész feléhez közeledve cseréket hajtott végre Cziczás László, Morrison, Pusztai és Szücs is pályára lépett, és ez meg is hozta az eredményét, mert kissé ellépett ellenfelétől a DVTK, ki is kérte első idejét Tursics Krisztián (9-15). Nem lehet azt állítani, hogy nem hatottak a fiatal mester szavai, hiszen rövid idő alatt egy pontra zárkózott fel a csapata. Sőt Friskoveć közelijével meg is fordították a mérkőzés állását a hazaiak, így most a diósgyőriek állíttatták meg a játékot, akik közül csak Goree tudott a gyűrűbe találni ebben a periódusban (18-17). Egy perc volt hátra az első etapból, és ez egyértelműen a DVTK-nak sikerült jobban, Škorić négy pontjára nem érkezett válasz (18-21).

Sok hiba tarkította a második negyed elejét, két percig be is fagyott az eredményjelző, a jeget Škorić törte meg egy szép hárompontossal (18-24). Ez a dobás önbizalmat kölcsönzött az egész csapatnak, így Goree duplája után Morrison és Megyó is bevágott egy-egy hármast, állva hagyva ezzel a Csata csapatát (18-32). Több mint négy percre volt szüksége a vendéglátóknak, hogy betaláljanak, igaz, akkor Horváth Betti vezérletével csináltak is egy 7-0-ás szériát, aminek Goree büntetői parancsoltak megálljt (25-34). Több mint egy percig nem hullott a gyűrűbe a labda, majd Friskoveć és Mányoky triplái közt Kiss palánk alóliját jegyezhettük fel (31-36). A piros mezesektől Cyesha mutatta meg, hogy tőle sem idegen a távoli dobások műfaja, utána pedig ismét Kiss villant meg, Friskoveć pedig újabb hármast szórt (34-41). A szünetig már csak Gustafson célzott pontosan, ami azt jelentette, hogy ha szűken is, de ezt a játékrészt is az Aluinvent DVTK nyerte meg (36-41).

Az öltözőből egyértelműen a Csata játékosai jöttek ki élesebben a második félidőre, és előbb nem egészen három perc alatt egalizálták az állást, majd Gustafson büntetőivel meg is fordították azt (43-41). A vendégektől Medgyessy fújt riadót, és vállalt magára öt pontot, de a hazaiak lendületben maradtak és Cannon hármasával néhány ponttal vezettek a 25. perc végén (50-46). Jó egy percig nem esett újabb találat, amikor Zio süllyesztett el egy hárompontost, a következő támadásból Horváth válaszolt hasonlóval, míg Cannon növelte is a fővárosi gárda előnyét (55-49). Kevesebb, mint három perc volt hátra a játékrészből, amikor a DVTK időt kért. Ezután jó sokáig nem láthattak gólt a nézők, majd Škorić és Cannon is értékesítette két-két büntijét. A negyed végéig Maja akcióból is betalált, de Horváth is a büntetővonalról, így nem sikerült közelebb kerülni a Csatához (59-53).

A záró negyed első perceiben kiszakadt a gólzsák, a különbség azonban csak minimálisan csökkent. A piros mezeseknél főleg a csapatkapitány és Morrison csipkedte magát (67-62). Chilei centerünk tarthatatlannak bizonyult ekkor, az ő újabb közelijével három pontra zárkózott a DVTK. A játékrész felénél kisebb hárompontos-show következett, sorrendben Friskoveć, Lelik és Zele volt pontos távolról (73-67). A volt diósgyőri Horváth szerezte az újabb kosarat, majd a remek napot kifogó Morrison ért el egymás után hat pontot, miközben Friskoveć is eredményes volt. Több mint száz másodperce maradt a vendégnek, hogy megfordítsák az eredményt, de az már nem változott (77-73).

Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 19. forduló

NKE-FCSM Csata - Aluinvent DVTK 77-73 (18-21, 18-20, 23-12, 18-20)

Budapest, Ludovika Aréna 400 néző. Játékvezetők: Praksch Péter Árpád, Csabai-Kaskötő Brigitta, Nepp László Oszkár.
Csata: Horváth B. 17/9, Friskoveć 17/9, Lelik 3/3, Gustafson 17/3, Cannon 17/3. Csere: Radócz, Mányoky 6/6, Angyal. Vezetőedző: Tursics Krisztián.
DVTK: Medgyessy 11/9, Škorić 18/6, Walker-Kimbrough 2, Goree 11/3, Kiss A. 6, Csere: Morrison 18/6, Pusztai 4, Szücs R., Kányási, Zele 3/3. Vezetőedző: Cziczás László.

Edzői nyilatkozat

Cziczás László: - Tudtuk, hogy a Csata nagyon veszélyes hazai palyán, ennek tudatában keményen kezdtünk. Sajnos a harmadik negyed elején elhamarkodtuk néhány támadásunkat, ennek köszönhetően magunkra húztuk az ellenfelet, ebben az időszakban beestek a tripláik is. A végjátékban sajnos kihagytunk három ziccert, ami egy négy pontos vereségnél fontos tényező. Az alapszakasz második helye igy is elérhető cél, az elkövetkezendő hetek ennek jegyében telnek. Gratulálok a Csatának.

Az Aluinvent DVTK legközelebb hazai pályán lép pályára. A Cegléd elleni mérkőzés február 19-én szerdán 18 óra 30 perckor kezdődik a Generali Arénában.