Összefoglaló 2019. október 25., péntek

Tátra Kupa győztes a DVTK Jegesmedvék

A DVTK Jegesmedvék telt ház előtt, kétgólos hátrányból fordítva hosszabbításban legyőzte a HK Dukla Michalovce csapatát, így elhódította a 72. Tátra Kupát!

Tátra Kupa győztes a DVTK Jegesmedvék


Jó hangulatban, telt ház előtt kezdték meg a mérkőzést a csapatok, amiből mindössze három perc telt el amikor Harrison lökte palánkra Hricinát, aki a jégen maradt. A kanadai csatár 2+10 perces büntetés kapott, de az emberhátrányt sikerült kivédekezni. Egyenlő létszámban gyors játék alakult ki, a 7. percben pedig az első gól is megszületett. Linet fejezett be góllal egy három a kettő elleni támadást (1-0). A következő pár cserében Rajna Miklós mutatott be bravúrokat, majd a másik kapu előtt is kialakult két nagy helyzet. A folytatásban két kimaradt vendég emberelőnyt jegyezhettünk fel, majd az utolsó percben Beauvillier is a büntetőpadra ült ki.


A második harmadot így a hazaiak kezdhették emberelőnyben, ami alatt nagy nyomást helyzetek Rajna kapujára, de előnyüket nem tudták növelni. Ezt követően lendületben maradt a nagymihályi csapat, hosszú percekre beszorították saját kapuja elé a piros-fehéreket, de Rajna Miklós több bravúrral tartotta csapatát és a védők is szép blokkokkal tartották az eredményt. A legnagyobb lehetőség Chalupa előtt adódott, aki a kapuvasat is eltalálta, de a túloldalon Vandane is így tett. A meccs felénél kijött a szorításból Marcel Rodman gárdája és több szép támadást is sikerült lövéssel lezárni, azonban újabb gólt a nagymihályiak szereztek Linet révén (2-0).


A záró játékrészben teljesen megváltozott a játék képe, és már az első cserében sikerül egy gólt lefaragni a hátrányból. Kyle Beach a pálya széléről volt eredményes Részegh átadásából (2-1). Egy perccel később Rajna mutatott be újabb bravúrt, majd a játék ismét átköltözött Surák kapuja elé. Folyamatosan érkeztek a helyzetek, végül pedig Davis Vandane góljával sikerül az egyenlítés (2-2). A csapatok nem akarták a hosszabbításra hagyni a döntést, mindkét kapu előtt adódott lehetőség a győztes gólra, de az emeberelőnyös játék alatt sem találtak a kapuba a csapatok, így következhetett a hosszabbítás.


A ráadásból mindössze 14 másodperc telt el, amikor Részegh Tamás nagy sebességgel lépett ki a védők között és szép góljával eldöntötte a mérkőzés sorsát (2-3). A győzelemmel a DVTK Jegesmedvék első magyar csapatként nyerte meg európa második legrégebbi tornáját, a Tátra Kupát, valamint a bajnoki versenyben is két ponttal gazdagodott.


Tipsport Liga 16. forduló és 72. Tátra Kupa döntő

2019. október 25. 17:30

HK Dukla Ingema Michalovce - DVTK Jegesmedvék 2-3 h.u. (1-0, 1-0, 0-2, 0-1)

Nagymihály, Zimny Stadion, 3527 néző

HK Dukla Ingema Michalovce: Surák - Dalhuisen, Mesikammen, Juusela, Lalancette, Maslonka, Hancák, Ventela, Gilák, Galambos, Hvila, Vorobyev, Kolba, Safaraleev, Linet, Hricina, Zekucia, Borov, Chalupa, Toma, Hamrácek, Vezetőedző: Miroslav Chudy

DVTK Jegesmedvék: Rajna (Adorján) - Ross, Vojtkó, Ritó, Vas, Részegh - Láda, Vandane, Rodman, Harrison, Beauvillier - Szirányi, Kiss D., Beach, Galanisz, Magosi - Gőz, Lövei, Miskolczi, Farkas, Kiss P., Vezetőedző: Marcel Rodman

1-0 06:45 Linet (Hvila, Hancak)
2-0 39:05 Linet (Hvila)
2-1 40:28 Beach (Részegh, Vas)
2-2 47:59 Vandane (Harrison, Beauvillier)
2-3 60:14 Részegh (Vandane, Vas) 

Statisztika

Lövés 32-28
Védés 25 (89.29 %) : 30 (93.75 %)
Büntetés percek 10-18
Buli elhozatal 26/54 (48.15 %) : 28/54 (51.85 %)

Értékelés

Marcel Rodman: Küzdelmes mérkőzés volt, az első harmadban jól játszottunk, de mondhatjuk, hogy egy átlagos harmad volt. Azonban a második játékrészben egyértelműen jobb volt az ellenfelünk, lekorcsolyáztak minket. Ezek után viszont a karakterünknek, a csapategységnek és néhány remek egyéni teljesítménynek köszönhetően visszajöttünk a meccsbe és meg is tudtuk azt fordítani. Büszke vagyok a csapatra, minden győzelmet meg kell becsülnünk, egy ilyen rangos kupa megnyerését pedig főleg. Én a teljes képet nézem, ezért az volt fontos számomra, hogy legyen karakterünk és szerezzünk bajnoki pontokat, ez így is lett. Tovább kell mennünk ezen az úton, vasárnap újabb fontos meccsünk következik. Köszönjük a szurkolóknak a támogatásukat!

A forduló további eredményei 

MHk32 Liptovsky Mikulas - HK Nitra 2-1 h.u.
HK Dukla Trencin - HC Kosice 3-4 b.u.
HKM Zvolen - HC07 Detva 1-5
HC Nové Zámky - HC Slovan Bratislava 1-5
MAC Újbuda - HK Poprad 7-3

Tabella

# CSAPAT J GY GYH VH V LG KG GK P
1. HC ‘05 iClinic Banská BystricaHC ‘05 ICLINIC BANSKÁ BYSTRICA 14 9 2 1 2 44 24 20 32
2. HC Slovan BratislavaHC SLOVAN BRATISLAVA 15 8 3 1 3 48 30 18 31
3. HKM ZvolenHKM ZVOLEN 15 10 0 0 5 53 40 13 30
4. HC KošiceHC KOŠICE 15 7 3 2 3 44 32 12 29
5. Dukla MichalovceDUKLA MICHALOVCE 15 6 1 3 5 36 38 -2 23
6. HK DUKLA TrenčínHK DUKLA TRENČÍN 14 6 1 2 5 38 39 -1 22
8. HC 07 DetvaHC 07 DETVA 15 6 1 0 8 45 46 -1 20
9. HK NitraHK NITRA 15 5 1 2 7 41 43 -2 19
10. MAC ÚjbudaMAC ÚJBUDA 15 6 0 1 8 45 54 -9 19
11. HK PopradHK POPRAD 15 3 2 4 6 40 46 -6 17
12. HC Nové ZámkyHC NOVÉ ZÁMKY 14 4 1 0 9 34 44 -10 14
13. MHk 32 Liptovský MikulášMHK 32 LIPTOVSKÝ MIKULÁŠ 15 2 2 1 10 24 58 -34 11