Összefoglaló 2019. november 24., vasárnap

DVTK Jegesmedvék - HC Nové Zámky 4-1

A DVTK Jegesmedvék magabiztos játékkal győzték le a HC Nové Zámky csapatát, így sorozatban harmadik mérkőzésen is három ponttal gazdagodott Marcel Rodman együttese. A vasárnap esti találkozón St.Pierre szerezte meg a vezetést, majd Galanisz és Rodman volt eredményes. Az érsekújváriaknak csak a szépítés jött össze, míg Galanisz második góljával beállította a végeredményt. A piros-fehérek győzelmükkel maradtak a tabella hatodik, felsőházat jelentő helyén.

DVTK Jegesmedvék - HC Nové Zámky 4-1


A betegség miatt kimaradó Gőz Balázs nélkül kezdődött meg a vasárnap esti találkozó, amiből mindössze 70 másodperc telt el, amikor megszületett az első kiállítás vendég oldalról. Ezt a létszámfölényt máris sikerült gólra váltani, Ross kékvonali lövésébe St.Pierre ért bele, a korong pedig a kapuba jutott (1-0). Az 5. percben Adorján védett nagyot egy közeli lövésnél, az ellentámadásból pedig Ross került helyzetbe. A korong már átjutott a kapuson, de végül elkerülte a kaput. Egy perccel később újabb hazai létszámfölény következett, a legnagyobb helyzet Részegh Tamás előtt adódott, akinek a szólója kimaradt. A harmad felénél előbb Beauvillier közeli lövése akadt el a kapusban, majd Beach találta telibe a kapuvasat. Ezt követően ismét Adorján volt a főszereplő két nagy védéssel, majd a hátralévő percekben mindkét csapat elszalasztott egy-egy emberelőnyös lehetőséget.


A második játékrész is gyors góllal kezdődött, Galanisz nagy sebességgel lépett ki a védők mellett, centerezése egy vendég védőről pattant a Pavlas kapujába (2-0). A találatot követően Adorján védett nagyot egy kettő az egy elleni támadásnál, majd nagy lehetőséget szalasztott el Marcel Rodman csapata, amikor két perc kettős emberelőny maradt kihasználatlanul. Épp, hogy kiegészült az érsekújvári csapat, amikor Fereta akasztotta meg Vas kiugárást szabálytalanul, ezt az előnyt pedig már sikerült gólra váltani. David Rodman a bedobópont magasságáról lőtt Pavlas lábai között a kapuba (3-0).  Ezt követően a vendégek is kaptak egy lehetőséget, hogy létszámfölényből betaláljanak, Stupka révén pedig szépítettek (3-1).


Ahogy az első két játékrészben, a harmadik harmadban is gyors góllal kezdtek a Jegesmedvék. A gólszerző a duplázó Galanisz Nikandrosz volt, aki szép lövéssel juttatta a korongot a felső sarokba (4-1). A folyatásban mindent megpróbált az érsekújvári csapat, hogy közelebb kerüljön, de jól működött a hazai védelem. Hiába jutottak el a kapuig a fekete mezesek, komoly gólhelyzetet nem tudtak kialakítani. Folyamatosan pörögtek a percek, Marcel Rodman taktikája remekül működött, így kontroll alatt sikerült tartani a meccset. A hajrába érve centiken múlott az ötödik hazai találat, Vas János lövése a kapuvason csattant. Az utolsó percekben kaptak még esélyt az érsekújváriak, hogy emberelőnyből szépítsenek, de Adorján minden kísérletet hárított. A DVTK Jegesmedvék magabiztos játékkal itthon tartották a három bajnoki pontot és a HC Kosice, valamint a HC Slovan Bratislava legyőzése után újabb győzelmet sikerült elkönyvelni.


Tipsport Liga

24.forduló

2019. november 24. 17:30

DVTK Jegesmedvék - HC Mikron Nové Zámky 4-1 (1-0, 2-1, 1-0)

Miskolci Jégcsarnok, 980 néző, játékvezetők: Vladimir Snásel, Tomas Orolin, Martin Ordzovensky, Martin Smrek

DVTK Jegesmedvék: Adorján (Rajna) - Láda, Vandane, Beauvillier, Vas, Részegh - Ross, Dudás, Beach, St.Pierre, Rodman - Szirányi, Vojtkó, Harrison, Galanisz, Miskolczi - Kiss D., Farkas, Lövei, Kiss P., Vezetőedző: Marcel Rodman

HC Mikron Nové Zámky: Kristin (Pavlas) - Ordzovensky, Hatala, Stupka, Hruska, Pospisil - Mikus, Pavúk, Múcka, Fábry, Bajtek - Smach, Drtina, Jurík, Urban, Rogon - Fereta, Andrisík, Giertl, Mikula, Vezetőedző: Miroslav Mosnár

1-0 02:16 St.Pierre (Ross, Beach)
2-0 21:51 Galanisz (Miskolczi)
3-0 30:46 Rodman (Ross)
3-1 36:26 Stupka (Pospisil, Hatala)
4-1 41:22 Galanisz (Ross, St.Pierre)

Statisztika

Lövés 33-39
Védés 38 (97.44 %) : 29 (87.88 %)
Büntetés percek 14-16
Buli elhozatal 36/67 (53.73 %) : 31/67 (46.27 %)

Értékelés

Marcel Rodman: Jól kezdtük a meccset, fontos volt, hogy mi szereztük meg az első találatot. Néha túlkomplikáltuk a játékunkat, de jól működött a támadó játékunk és sikerült háromgólos előnyt kiépíteni. Ekkor talán néhányan elhitték, hogy ez a meccs sima lesz és elkezdtünk fegyelmezetlenül játszani, így ránk jött az ellenfél. Sajnos a meccs során elvesztettünk két játékost is sérülés miatt, így a sorokat is meg kellett változtatni, ami szintén nem volt jó hatással a játékunkra. A három ponton kívül annak is örülök, hogy néhányan remek egyéni teljesítményt nyújtottak, közülük is kiemelném Adorján Attilát.

Miroslav Mosnar: Az elején nem úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna, mivel keveset lőttünk kapura, az ellenfél pedig könyörtelenül kihasználta a hibáinkat. A harmadik játékrészben feljavultunk és többet támadtunk, de nem használtuk ki a lehetőségeinket.

A forduló további eredményei

HK Poprad - HC Slovan Bratislava 2-1
HK Nitra - HK Dukla Trencin 2-3 h.u.
HC07 Detva - HC Košice 2-3
MAC Újbuda - HKM Zvolen 3-4
HK Dukla Ingema Michalovce - HC'05 Banská Bystrica 3-1

Tabella

# CSAPAT J GY GYH VH V LG KG GK P
1. HC Slovan BratislavaHC SLOVAN BRATISLAVA 24 15 3 1 5 78 48 30 52
2. HC KošiceHC KOŠICE 24 12 5 2 5 73 49 24 48
3. HC ‘05 iClinic Banská BystricaHC ‘05 ICLINIC BANSKÁ BYSTRICA 22 12 3 2 5 60 40 20 44
4. HKM ZvolenHKM ZVOLEN 22 14 0 0 8 70 54 16 42
5. HK DUKLA TrenčínHK DUKLA TRENČÍN 22 10 3 2 7 68 54 14 38
7. Dukla MichalovceDUKLA MICHALOVCE 23 10 1 4 8 55 57 -2 36
8. HK PopradHK POPRAD 22 7 2 4 9 54 58 -4 29
9. HC 07 DetvaHC 07 DETVA 22 7 3 0 12 59 64 -5 27
10. HK NitraHK NITRA 22 7 1 4 10 53 62 -9 27
11. MAC ÚjbudaMAC ÚJBUDA 23 7 0 3 13 68 88 -20 24
12. HC Nové ZámkyHC NOVÉ ZÁMKY 23 5 2 0 16 55 83 -28 19
13. MHk 32 Liptovský MikulášMHK 32 LIPTOVSKÝ MIKULÁŠ 23 4 2 3 14 38 88 -50 19