Összefoglaló 2021. február 20., szombat

Cegléd - Aluinvent DVTK 65-78

A Női kosárlabda NB I. A-csoport 13. fordulójában Monoron lépett parkettára az Aluinvent DVTK csapata. A házigazda Cegléd jól küzdött, de ezen a napon ez kevésnek bizonyult a piros-fehérek ellen, akik magabiztosan 78-65-re diadalmaskodtak a Pest megyei csapat ellen.

Cegléd - Aluinvent DVTK 65-78


Medgyessy Dóra adta meg a találkozó alaphangját egy remek hárompontossal, és ezt az előnyét a negyed feléig konzerválta a piros-fehér együttes, Moore közelije után is hárompontos vendégelőnyt mutatott az eredményjelző (7-10). A folytatásban egy pontra olvadt a vendégek előnye, de aztán ritmust váltott az Aluinvent DVTK, Pusztai triplájával és Hayes duplájával némileg eltávolodott az ellenfelétől (11-17). Miközben Fehérváron Grozav gyors egymásutánban kétszer a hazaiak hálójába bólintott, Monoron Kiss Angiék némileg megtorpantak, és Ortiz hármasával egy pontra közelítette meg a látogatóit a hazai csapat (20-21). 

A második negyedet Moore nyitotta meg, így először a mérkőzésen megszerezte a vezetést a Cegléd. Ez az állapot tiszavirág életű volt, Tóth Franka gondoskodott róla, hogy ne sokáig örüljenek a sárgák, sőt, Megyó is villant. A folytatásban szorosan alakult a találkozó, a görög klasszis Sotiriou közelijével 27-nél utolérte ellenfelét a hazai gárda, amely a következő periódusban is tartotta a lépést a piros-fehérekkel (31-33). Az első félidő hajrájában Kányási kettesére McBryde vágott be egy hármast válaszul, de innentől már csak diósgyőri pontokat jegyezhettünk fel a félidő végét jelző dudaszóig (34-39).

A szünet után ott folytatódott a mérkőzés, ahol az első félidőben abbamaradt, Aho és Pusztai célzott pontosan, de a Cegléd is jól küzdött, olyannyira, hogy Sotiriou 2+1-es akciójával a vezetést is átvette Kostas Keramidas együttese (44-43). Ez nem törte meg a DVTK játékosait, akik Pusztai hármasával néhány ponttal újfent elléptek vendéglátójuktól (44-49). A ceglédi időkérés után folytatódott a játék, és a vendégeknél újfent egyértelműen Hayes vitte a prímet, de a játékrész végén Aho közelijével kényelmes előnnyel várhatta a záró felvonást a Diósgyőr (48-55).

A záró etap kiegyenlítetten kezdődött, a vendégcsapatban Mokango rázta meg magát. A negyed felére Hayes kettesével tíz pont fölé tornázta a különbséget Földi Attila gárdája, amely Medgyessy könnyű kosara után még inkább nyeregben érezhette magát (56-69). A mérkőzés hátra levő idejében már kontrollálta az eseményeket a DVTK, Ezt a kényelmes előnyét már nem is herdálták el Keyonáék, a piros mezesek kontrollálták a játékot és végül magabiztosan gyűjtötték be a győzelemért járó két bajnoki pontot (65-78).

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 13. forduló

VBW CEKK Cegléd - Aluinvent DVTK 65-78 (20-21, 14-18, 14-16, 17-23)

Monor, Monor Városi Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Játékvezetők: Tőzsér Dénes, Goda László, Boros Tamás.
Cegléd: Ortiz 16/3, Révész L. 5/3, Sotiriou 17, McBryde 7/3, Moore 15. Csere: Gorjanácz 2, Kobolák 3, Szirony, Viszmeg. Edző: Kostas Keramidas.
DVTK: Medgyessy 10/3, Aho 10, Pusztai 18/6, Kiss A. 4, Hayes 22. Csere: Mokango 8, Vukov 2, Kányási 2, Tóth F. 2.. Vezetőedző: Földi Attila.

Edzői értékelés

Földi Attila: - Szeretnék gratulálni a lányoknak. Amit megígértem a mérkőzés előtt, azt betartottuk. Egy fájó vereség után úgy küzdöttünk csapatként, és harcoltunk egymásért, ahogy kevesen tették volna meg. Könnyű csapatként funkcionálni, amikor minden klappol. Egy fájó vereséget követően túltettük magunkat a csalódáson, és emiatt büszke vagyok a játékosaimra.