Összefoglaló 2021. február 24., szerda

MK: Győr - Aluinvent DVTK 71-74

A Killik László Női K&H Magyar Kupa nyolcas döntőjét rendezik Budapesten. A nyitó nap második találkozóján az Aluinvent DVTK az UNI Győr MÉLY-ÚT együttese ellen csapott össze legjobb négy közé kerülésért. Földi Attila lányai végig hittek magukban, és nagyszerűen küzdve 74-71-re diadalmaskodtak a kisalföldiek felett.

MK: Győr - Aluinvent DVTK 71-74


Az Aluinvent DVTK kapta el jobban a rajtot, amiben vastagon benne van Medgyessy Dóra. A kezdeti tapogatózást követően a piros mezesek egyik vezére két hármast vágott be egymás után, majd kiosztott egy zseniális asszisztot Keyona Hayesnek is. Az amerikai erőcsatár sem hibázott a sarokból, ahogy a mérkőzés elején Aho Nina is hármassal köszönt be (4-12). Iványi Dalma törvényszerű időkérése nem zökkentette ki a Diósgyőrt, az egyik oldalon Megyó, a másikon Weninger szerzett szép kosarat, majd kisvártatva Kiss Angi is villant. Mivel a negyed utolsó nyolcvan másodperce nem hozott újabb találatot, így remek első periódust produkált a Földi-csapat, tíz pont alatt tartva ellenfelét (9-17).

A második negyedet a Győr kezdte hárompontosokkal, Török és Dombai trojkája között Kiss dupláját jegyezhettük fel (15-19). DVTK-timeout után Kányásira volt a legjobb hatással, Veronika előbb szórt egy hármast, majd remek gólpasszal kínálta meg Kisst, de a Győr tartotta a lépést (18-24). Horváth kettesére Hayes reagált egy nagyszerű egyéni alakításból fakadó 2+1-essel, majd Barnai gólja után Medgyessy varázsolt újfent az ellenfél palánkja alatt (22-29). A félidő hajrájában a piros-fehéreknél Hayes vitte a prímet, míg a győrieknél Kiesel indult be nagyon, minek köszönhetően két pontra megközelítették a DVTK csapatát. Kányási és Dombai két-két büntetője zárta le az első félidőt (33-35).

A fordulás után hiába szerezte Mokango révén az első kosarat az Aluinvent DVTK, ezután a Győr csinált egy 7-0-ás szériát, amelyet a nagy kedvvel játszó Medgyessy remek hárompontosa zárt le, majd Aho ért el könnyű kosarat (40-42). Megyó büntetői azt jelentették, hogy a borsodi csapat is összehozta a saját 7-0-ás periódusát, majd a Győr pillanatai következtek, Török triplája után időt kért a DVTK (48-46). Bő két perc volt vissza a negyedből, és ez egyértelműen a Győrnek sikerült jobban. Két Török-büntetőre Kiss válaszolt közelről, de jött az újabb győri 7-0-ás etap. Kiss Angi akciógolja és Mompremier egy pontja fért még bele az időbe (58-50).

Nem adták fel a küzdelmet Földi Attila tanítványai, Hayes vezérletével megkezdte hátránya ledolgozását a piros mezes csapat, a vendégeknél Kiesel talált csak be a záró etap elején (60-58). Sőt, Mokango dobása után már újra egyenlő volt az állás, nem csoda, hogy időt kért az UNI Győr MÉLY-ÚT. Hiába, Hayes csont nélküli hármasával és Mokango klasszikus centergóljával újra nyeregbe került az Aluinvent DVTK. Dubei hármasára megint Hayes reagált a festékből (63-67). A 38. perc pontesőt hozott, Kiesel és Mokango középtávolija után Dubei keserítette egykori munkaadóját egy újabb hárompontos kosárral (68-69). Óriási harc folyt a pályán, minden szabad labdáért nagy elánnal vetődtek a játékosok. Hayes akciógólja után Medgyessy is bedobta az egyik büntetőjét, majd Kiesel varrt be egy hármast. Az ellentámadásból azonban Aho volt eredményes, és mivel újabb hárompontos kísérlete kísérlet maradt, az Aluinvent DVTK jutott a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé (71-74).

Killik László Női K&H Magyar Kupa Döntő, negyeddöntő

UNI Győr MÉLY-ÚT - Aluinvent DVTK 71-74 (9-17, 24-18, 25-15, 13-24)

Budapest, Gabányi László Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Játékvezetők: Győrffy Pál Attila, NagyViktor, Pozsonyi László.
Győr: Kiesel 20/3, Dubei 6/6, Dombai 12/6, Török Á. 18/9, Mompremier 8. Csere: Weninger 3, Varga 2, Barnai 2, Lass. Edző: Iványi Dalma.
DVTK: Medgyessy 16/9, Aho 7/3, Pusztai, Hayes 27/6, Mokango 8. Csere: Kiss A. 10, Kányási 6, Frindt. Vezetőedző: Földi Attila.

Edzői értékelés

Földi Attila: - Elsősorban gratulálok a lányoknak azért a nagy küzdésért, amit bemutattak a mai mérkőzésen. Azt gondolom, sokat segített az, hogy ebben az idényben kétszer már alulmaradtunk a Győr ellen. Szerettük volna bebizonyítani, hogy tudunk ellenük győzni. Most nem adtuk fel, nem estünk szét a kritikus pillanatokban, akkor sem, amikor ők vezettek. Le a kalappal a csapat előtt, de amint elhagyjuk a csarnokot, onnantól máris a pénteki meccsre koncentrálunk, mert nem akarjuk itt abbahagyni ezt a kalandot.


Az elődöntőben a PEAC-Pécs gárdája lesz a DVTK ellenfele, a találkozó február 26-án pénteken 15 órakor kezdődik Budapesten.