Összefoglaló 2021. április 3., szombat

Aluinvent DVTK - Sopron 57-80

Szombaton folytatódott a Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának rájátszása. Az elődöntő második összecsapásán az Aluinvent DVTK együttese a bajnoki cím legfőbb várományásának számító Sopron Basket gárdáját fogadta. A találkozó elején remekül játszottak a piros-fehérek, és meg is nyerték az első negyedet, Hayes kiállítása után azonban megtört a lendület, és végül nagyárányú 80-57-es soproni győzelemmel ért véget az összecsapás.

Aluinvent DVTK - Sopron 57-80


A Sopronban megsérült Vukov Szonja mankóval bicegett be a terembe, így rá és a beteg Pusztai Petrára nem számíthatott Földi Attila. A vendégeknél viszont keretbe került az a January, aki szerdán, az elődöntő első mérkőzésén nem lépett pályára.

Nem kezdtek megilletődötten a csapatok, a DVTK-ból Hayes két laza középtávoli dobásai és Aho hármasa kerültek a gyűrűbe, a vendéknél Brooks szállította a pontokat a mérkőzés elején (9-4). Walker és Mokango gyors gólváltása után is nagyszerű felfogásban, görcs nélkül játszottak a piros-fehérek. Jelena Brooks zúdított be egy hármast, de kongói centerünk megmutatta, hogy tőle sem idegen a távoli dobások műfaja. Kányási dupláját követően időt volt kénytelen kérni Gáspár Dávid (16-9). Ahogy az várható volt, az eligazítás után összekapta magát a Sopron, és fokozatosan olvadni kezdett a vendéglátók előnye (17-14). Cserékkel frissítettek a vezetőedzők, Mokangot Kiss Angi váltotta, a zöld mezeseknél Határ és January lépett pályára. Utóbbi első kosara után egy pontra olvadt a hazai előny, Határ centergóljával pedig megfordította az állást a Sopron Basket (19-20). A negyed hajrájában azonban újítani tudott a Diósgyőr és Mokango valamint Kiss dupláival megnyerte az első játékrészt (23-19).

 

A második negyed pontgyártását January nyitotta meg egy triplával, és Gaby Williams is belelendült a játékba. Érezhetően más felfogásban játszott a Sopron, de Földi Attila csapata azonban Tóth Franka kettesével, illetve Hayes világ végéről eleresztett csont nélküli hárompontosával tartotta a lépést ellenfelével (28-28). A mérkőzés Brooks hármasával folytatódott, és amikor Williams is újra villant, a hazaiak fiatal mestere megállíttatta az órát. Ez rövidtávon hatott is, Medgyessy palánkos kettesére Krajisnik válaszolt gyorsan. A 16. percben a játékvezetők nézték vissza azt a szituációt, amikor Brooks fogta le a támadólepattanó megszerzésére törekvő Hayes kezét. Amikor utóbbi ki tudta szabadítani a karját, odacsapott Brooksnak. Hosszas videózás után mindkét játékost kiállították a játékvezetők. Sajnos ez a közjáték a DVTK-t zökkentette ki, ellenfele nyolc ponttal elhúzott, Kiss pontjai nagyon kellettek (33-38). A negyed végét alaposan elrontotta a Diósgyőr, Fegyverneky négy pontjának köszönhetően kényelmes soproni előnyt mutatott az eredményjelző a szünetben (34-42).

 

A térfélcserét követően a vezérét vesztett Diósgyőr ellen gyorsan tíz, majd tizenöt pont fölé tornázta a különbséget a Sopron Basket, Aho Nina tartotta a lelket a csapatában két remek dobásával (39-55). Más sebességi fokozaton pörögtek a vendégek, a palánk alatt a válogatott Határral szemben nem volt ellenszere a hazaiaknak (40-61). Az elsöprő soproni roham után két jó Mokango-büntetővel, valamint Tóth Franka és Kiss pontjaival, a negyed végére kicsit közelebb jött a DVTK (47-63).

 

Krajisnik 2+1-es akciójával kezdődött a záró etap, Kiss válaszolt közelről, időt kért a Sopron. Egy jó Kányási-büntető, és January, illetve Czukor hárompontos kosarai jelentették a folytatást, nem csoda, hogy Földi mester időt kért (50-72). De hiába, mert a következő támadás végén az újabb találatot is Varga Sára szerezte. A folytatásban kicsit összekapta magát az Aluinvent DVTK és Kányási hármasával, illetve három büntetővel húszon belülre jött fel (56-74). A találkozó végére érdemben nem változott már a különbség, megérdemelten nyert a vendégcsapat (57-80).

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, elődöntő, 2. mérkőzés

Aluinvent DVTK - Sopron Basket 57-80 (23-19, 11-22, 13-21, 10-17)

Miskolc, Generali Aréna, zárt kapuk mögött. Játékvezetők: Papp Péter, Csabai-Kaskötő Brigitta, Goda László.
DVTK: Medgyessy 2, Aho 8/3, Kányási 8/3, Hayes 11/3, Mokango 10/3. Csere: Kiss A. 14, Tóth F. 4., Frindt, Bacsó. Vezetőedző: Földi Attila.
Sopron: Fegyverneky 8, Walker 5, Williams 11, Krajisnik 9, Brooks 8/6. Csere: Határ 16, January 11/6, Czukor 5/3, Varga A. 4, Varga S. 3. Edző: Gáspár Dávid.
Kipontozódott: Tóth F. (39. percben)
Kiállítva: Brooks (16. percben), Hayes (16. percben)

A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva olvasható.

Edzői értékelések

Földi Attila: - A Sopron ellen mindig nehéz játszani a minőség miatt, amit képvisel. Az előző mérkőzésen Vukov Szonja megsérült, Pusztai Petra betegeskedik, így leszűkült a rotációnk, ráadásul útközben Keyona Hayest is elveszítettük, aki egyébként is fájdalmakkal vállalta a játékot. Igyekeztünk megnehezíteni az ellenfél dolgát, talán csak a harmadik negyeddel nem voltam elégedett, mert úgy éreztem, kezdjük feladni a meccset. Utána viszont próbáltunk harcolni tovább, és megtettük a maximumot, amit megkövetel a mezünkön hordott címer.

Gáspár Dávid: - Boldog vagyok, hogy bejutottunk a döntőbe. Kemény meccs volt, nagyon jól kezdett a DVTK, szenzációs dobószázalékkal használta ki a helyzeteit. A harmadik negyedben sikerült rendeznünk a védekezésünket, és olyan előnyt építenünk, amely elegendő volt a győzelemhez. Mindkét csapat keményen játszott, néha talán túlságosan is, de erről szól a versenyszellem, a játékosok küzdelme.