Összefoglaló 2021. október 4., hétfő

Másodszor szenvedett vereséget a DVTK

Másodszor kapott ki a DVTK, és sorozatban harmadszor nem győzött, miután Szegeden is kétgólos hátrányba került, de ezúttal csak a szépítésre futotta. Szatmári Csaba első gólját szerezte a DVTK mezében, míg Bokros Szilárd második gólpasszát adta. Statisztika

Másodszor szenvedett vereséget a DVTK


Az Merkantil Bank Liga 11. fordulójában 2-1-es vereséget szenvedett a DVTK Szegeden.

Ez a DVTK második idei veresége. Elsősorban idegenben nem gyűlnek a pontok, egy győzelem mellett három döntetlen és két vereség az idei mérleg. 

Szegeden a diósgyőri gólt Szatmári Csaba szerezte, az elsőt a DVTK mezében, míg a gólpasszt Bokros Szilárd adta, a másodikat ebben a bajnokságban.

A DVTK kezdőcsapatában ezúttal három saját nevelésű játékos, Bárdos Bence, Oláh Bálint és Szűcs Kornél a kezdőcsapatban kapott helyet, míg és Hornyák Marcell és Jurek Gábor csereként állt be.

A Merkantil Bank Liga állása

# CSAPAT J GY D V LG KG GK P
1. Szombathelyi Haladás Szombathelyi Haladás 11 7 4 0 13 3 10 25
2. Kecskeméti TE Kecskeméti TE 11 7 3 1 20 10 10 24
3. Vasas FC Vasas FC 11 7 2 2 23 11 12 23
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia Szeged-Csanád Grosics Akadémia 11 6 2 3 15 7 8 20
5. Nyíregyháza Spartacus FC Nyíregyháza Spartacus FC 10 5 3 2 20 15 5 18
6. Dorogi FC Dorogi FC 11 5 3 3 11 11 0 18
8. Szentlőrinc SE Szentlőrinc SE 11 3 7 1 14 10 4 16
9. Szolnoki MÁV Szolnoki MÁV 10 4 3 3 15 16 -1 15
10. BFC Siófok BFC Siófok 10 3 6 1 13 9 4 15
11. Budafoki MTE Budafoki MTE 11 4 2 5 16 14 2 14
12. ETO FC Győr ETO FC Győr 11 3 5 3 17 16 1 14
13. Pécsi MFC Pécsi MFC 11 3 3 5 8 11 -3 12
14. FC Ajka FC Ajka 11 3 3 5 11 15 -4 12
15. Soroksár SC Soroksár SC 11 3 3 5 17 23 -6 12
16. BSC 1924 BSC 1924 11 2 4 5 14 20 -6 10
17. Aqvital FC Csákvár Aqvital FC Csákvár 10 1 4 5 10 15 -5 7
18. Békéscsaba 1912 Előre Békéscsaba 1912 Előre 11 1 4 6 13 21 -8 7
19. III. Kerületi TVE III. Kerületi TVE 11 1 4 6 10 23 -13 7
20. Tiszakécskei LC Tiszakécskei LC 11 0 2 9 11 25 -14 2

Pontok ellenfelenként

A Merkantil Bank Ligában kétszer találkoznak egymással a csapatok, minden ellenféltől hat pontot lehet szerezni.

3 pont

  • Csákvár (3)
  • Vasas (3)
  • PMFC (3)
  • Nyíregyháza (3)

1 pont

  • Siófok (1)
  • KTE (1)
  • ETO (1)
  • Békéscsaba (1)
  • III. Kerület (1)

0 pont

  • Szolnok (0)
  • Szeged (0)

Pontok körönként

1. kör

  • 4 győzelem
  • 5 döntetlen
  • 2 vereség

17 pont

Gólok körönként

1. kör

  • Lőtt gólok: 18
  • Kapott gólok: 14

Körönkénti tabella

Csapatstatisztika

Kapott gól nélkül

Házi góllövőlista

6 gólos

  • Könyves Norbert (Csákvár - DVTK, DVTK - Vasas, DVTK - KTE, ETO - DVTK, DVTK - Nyíregyháza, Békéscsaba - DVTK)

3 gólos

2 gólos

1 gólos

A DVTK összes gólja videón

Gólpasszlista*

6 gólpassz

  • Molnár Gábor (Csákvár - DVTK, DVTK - Vasas, ETO - DVTK,  DVTK - Nyíregyháza, 2 Békéscsaba - DVTK)

2 gólpassz

1 gólpassz

* A góllövőnek közvetlenül passzt adó, öngólt "kikényszerítő", illetve a belőtt büntetőt kiharcoló játékos ér el gólpasszt

Kanadai táblázat (gól+gólpassz)

9 pont

  • Molnár Gábor (3+6)

6 pont

  • Könyves Norbert (6+0)

3 pont

  • Horváth Zoltán (2+1)
  • Bárdos Bence (1+2)

2 pont

  • Hornyák Marcell (2+0)
  • Oláh Bálint (1+1)
  • Bokros Szilárd (0+2)

1 pont

  • Zsolnai Richárd (0+1)
  • Németh Márió (1+0)
  • Eperjesi Gábor (0+1)
  • Szatmári Csaba (1+0)

Gólok típusa

jobb lábbal: 9

  • Könyves Norbert 4 (Csákvár - DVTK, DVTK - Vasas, DVTK - Nyíregyháza, Békéscsaba - DVTK)
  • Horváth Zoltán 2 (Siófok - DVTK, DVTK - PMFC)
  • Oláh Bálint (Békéscsaba - DVTK)
  • Németh Márió (DVTK - III. Kerület)
  • Szatmári Csaba (Szeged - DVTK)

bal lábbal: 4

  • Molnár Gábor (DVTK - Vasas, DVTK - Nyíregyháza)
  • Bárdos Bence (DVTK - PMFC)
  • Hornyák Marcell (DVTK - Nyíregyháza)

fejjel: 4

  • Könyves Norbert 2 (DVTK - KTE, ETO - DVTK)
  • Hornyák Marcell (DVTK - PMFC)
  • Molnár Gábor (ETO - DVTK)

büntetőből: 1

  • Molnár Gábor (DVTK - Vasas)

szabadrúgásból: 0

  •  

szabadrúgást követően: 1

  • Könyves Norbert (Csákvár - DVTK)

szögletet követően: 5

  • Könyves Norbert (DVTK - Vasas)
  • Horváth Zoltán (Siófok - DVTK)
  • Molnár Gábor (ETO - DVTK)
  • Hornyák Marcell (DVTK - Nyíregyháza)
  • Oláh Bálint (Békéscsaba - DVTK)

bedobást követően: 1

  • Bárdos Bence (DVTK - PMFC)

öngól: 1

  • Jánvári Gábor (DVTK - Nyíregyháza)

öt és felesen belülről: 6

  • Könyves Norbert 2 (DVTK - Vasas, DVTK - KTE)
  • Horváth Zoltán (Siófok - DVTK)
  • Hornyák Marcell (DVTK - PMFC)
  • Oláh Bálint (Békéscsaba - DVTK)
  • Jánvári Gábor (öngól, DVTK - Nyíregyháza)

16-oson belülről: 11

  • Könyves Norbert 4 (Csákvár - DVTK, ETO - DVTK, DVTK - Nyíregyháza, Békéscsaba - DVTK)
  • Molnár Gábor 3 (DVTK - Vasas, ETO - DVTK, DVTK - Nyíregyháza)
  • Bárdos Bence (DVTK - PMFC)
  • Horváth Zoltán (DVTK - PMFC)
  • Hornyák Marcell (DVTK - Nyíregyháza)
  • Németh Márió (DVTK - III. Kerület)

16-oson kívülről: 1

  • Szatmári Csaba (Szeged - DVTK)

otthon: 11

  • Könyves Norbert 3 (DVTK - Vasas, DVTK - KTE, DVTK - Nyíregyháza)
  • Molnár Gábor 2 (DVTK - Vasas, DVTK - Nyíregyháza)
  • Hornyák Marcell 2 (DVTK - PMFC, DVTK - Nyíregyháza)
  • Bárdos Bence (DVTK - PMFC)
  • Horváth Zoltán (DVTK - PMFC)
  • Németh Márió (DVTK - III. Kerület)
  • Jánvári Gábor (öngól, DVTK - Nyíregyháza)

idegenben: 7

  • Könyves Norbert 3 (Csákvár - DVTK, ETO - DVTK, Békéscsaba - DVTK)
  • Horváth Zoltán (Siófok - DVTK)
  • Molnár Gábor (ETO - DVTK)
  • Oláh Bálint (Békéscsaba - DVTK)
  • Szatmári Csaba (Szeged - DVTK)

Sárga lapok*

5 sárga lap

  • Eperjesi Gábor (DVTK - Vasas, Szolnok - DVTK, DVTK - PMFC, ETO - DVTK, III. Kerület - DVTK) - eltiltását letöltötte

3 sárga lap

  • Molnár Gábor (DVTK - Vasas, Siófok - DVTK, Békéscsaba - DVTK)

2 sárga lap

  • Németh Márió (DVTK - Nyíregyháza, Békéscsaba - DVTK)

1 sárga lap

  • Bokros Szilárd (Csákvár - DVTK, Békéscsaba - DVTK)
  • Oláh Bálint (DVTK - KTE)
  • Szatmári Csaba (Szolnok - DVTK)
  • Horváth Zoltán (DVTK - PMFC)
  • Bertus Lajos (ETO - DVTK)
  • Hegedűs János (DVTK - Nyíregyháza)
  • Szűcs Kornél (Békéscsaba - DVTK)
  • Póser Dániel (Békéscsaba - DVTK)
  • Bárdos Bence (Szeged - DVTK)

* Automatikusan 1 mérkőzésre szóló eltiltás jár 5 sárga lap után

  DVTK ellenfél   DVTK ellenfél
Csákvár - DVTK 1 3 DVTK - Csákvár    
DVTK - Vasas 2+1 4 Vasas - DVTK    
Siófok - DVTK 1 2 DVTK - Siófok    
DVTK - KTE 1 4 KTE - DVTK    
Szolnok - DVTK 2 2 DVTK - Szolnok    
DVTK - PMFC 2 0 PMFC - DVTK    
ETO - DVTK 2 2 DVTK - ETO    
DVTK - Nyíregyháza 2 3 Nyíregyháza - DVTK    
Békéscsaba - DVTK 5+1 4 DVTK - Békéscsaba    
DVTK - III. Ker. 1 4 (1) III. Ker. - DVTK    
Szeged - DVTK 1 1 DVTK - Szeged    
DVTK - Dorog     Dorog - DVTK    
Tiszakécske - DVTK     DVTK - Tiszakécske    
DVTK - Haladás     Haladás - DVTK    
Szentlőrinc - DVTK     DVTK - Szentlőrinc    
DVTK - Budaörs     Budaörs - DVTK    
Soroksár - DVTK     DVTK - Soroksár    
DVTK - Ajka     Ajka - DVTK    
BMTE - DVTK     DVTK - BMTE    

(A + jel után jelzett sárga lapokat második sárga lap is követte, így azok törlődtek, míg a zárójelben szereplő szám a szakmai stáb tagjainak kiosztott lapok számát jelöli)

Piros lapok

A DVTK-ból: 3

  • Zsemlye Balázs (DVTK - Vasas, 2. sárga lap, 1 mérkőzésre szóló eltiltás)
  • Szatmári Csaba (Békéscsaba - DVTK, 2. sárga lap, 1 mérkőzésre szóló eltiltás)
  • Polgár Kristóf (Békéscsaba - DVTK, egyből piros lap, 1 mérkőzésre szóló eltiltás)

Az ellenfél csapatából: 0

  •  

Büntetők

Javunkra ítélt 11-es: 1

  • Értékesített 11-es: 1
    • Molnár Gábor (DVTK - Vasas)
  • Nem értékesített 11-es: 0
    •  

Ellenünk ítélt 11-es: 0

  • Ellenünk értékesített 11-es: 0
    •  
  • Ellenünk nem értékesített 11-es: 0
    •  


Egyéni statisztika

Az egyéni statisztika itt érhető el. Alternatív útvonal a fejlécben a Labdarúgás menüpont, DVTK almenü, és azon belül a Statisztika fül.