Összefoglaló 2021. november 22., hétfő

Már feljutó helyen áll a DVTK

Sorozatban ötödször győzött a DVTK, miután vasárnap idei legnagyobb különbségű győzelmét aratta. A Budaörs ellen lőtte ebben a bajnokságban a legtöbb gólt a Diósgyőr, és a sikernek köszönhetően a csapat fellépett a második, már feljutó helyre, mindössze egy ponttal lemaradva az első helyezett mögött. Statisztika.

Már feljutó helyen áll a DVTK


Az Merkantil Bank Liga 16. fordulójában 5-0-ra győzött a DVTK a Budaörs ellen.

Ez a DVTK kilencedik idei győzelme, és már öt egymást követő mérkőzésen nyert, illetve ötödször nem kapott gólt. A siker eredményeként a csapat fellépett a második, feljutó helyre, mindössze egy ponttal lemaradva az első helyezettől.

Több leg is fűződik a mérkőzéshez. Az idei bajnokságban a DVTK ezúttal lőtte a legtöbb gólt, vasárnap született a legnagyobb különbségű győzelem, és az eredménynek köszönhetően 16 fordulót követően a DVTK szerezte a legtöbb gólt a bajnokságban.

A DVTK győztes mérkőzései 2021/2022

  1. 2021. augusztus 1. Csákvár - DVTK 0-1 (0-1) G.: Könyves
  2. 2021. augusztus 9. DVTK - Vasas 2-1 (1-0) G.: Könyves, Molnár G.
  3. 2021. augusztus 29. DVTK - PMFC 3-0 (2-0) G.: Bárdos, Hornyák, Horváth Z.
  4. 2021. szeptember 15. DVTK - Nyíregyháza 4-2 (2-1) G.: Jánvári (ög.), Hornyák, Könyves, Molnár G.
  5. 2021. október 17. DVTK - Dorog 2-0 (1-0) G.: Könyves, Eperjesi
  6. 2021. október 24. Tiszakécske - DVTK 1-2 (0-1) G.: Horváth Z., Molnár G.
  7. 2021. november 1. DVTK - Haladás 2-0 (1-0) G.: Szatmári, Kocsis D.
  8. 2021. november 7. Szentlőrinc - DVTK 1-2 (0-1) G.: Horváth Z., Molnár G.
  9. 2021. november 21. DVTK - Budaörs 5-0 (3-0) G. Könyves (2), Karan, Molnár G., Horváth Z. 

Az első gólt Könyves Norbert szögletét követően Dejan Karan fejelte. A középső védő 89. diósgyőri bajnokiján 6. alkalommal volt eredményes, ebből idén először.

A második gólt már nem bízta másra Könyves Norbert, ez volt a gólkirály-jelölt 8. a DVTK mezében, amit nem sokkal később követte a 9. is.

A harmadik gólt Molnár Gábor lőtte, aki már hatnál jár ebben az idényben, ebből viszont csak most szerezte az elsőt közvetlen szabadrúgásból. Összességében 43 bajnoki és 14 gól áll a neve mellett a DVTK játékosaként.

A negyedik gólt Horváth Zoltán szerezte, aki a legutóbbi öt tétmérkőzésen ötször volt eredményes. A gólpasszt Zsolnai Richárd adta szögletből.

Az utolsó találat ismét Könyves Norbert nevéhez fűződik, így 13 diósgyőri bajnokiján 9 gólnál jár.

A DVTK kezdőcsapatában ezúttal három saját nevelésű játékos, Eperjesi Gábor, Oláh Bálint és Zsemlye Balázs  kapott helyet, míg Kispál Tamás csereként lépett pályára.

A Merkantil Bank Liga állása

# CSAPAT J GY D V LG KG GK P
1. Vasas FC Vasas FC 16 10 3 3 30 12 18 33
3. Kecskeméti TE Kecskeméti TE 16 9 5 2 25 13 12 32
4. Szombathelyi Haladás Szombathelyi Haladás 16 9 4 3 19 9 10 31
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia Szeged-Csanád Grosics Akadémia 16 8 4 4 20 10 10 28
6. Nyíregyháza Spartacus FC Nyíregyháza Spartacus FC 16 6 6 4 23 22 1 24
7. ETO FC Győr ETO FC Győr 16 6 5 5 21 18 3 23
8. Pécsi MFC Pécsi MFC 16 6 4 6 19 15 4 22
9. FC Ajka FC Ajka 16 6 3 7 23 22 1 21
10. Dorogi FC Dorogi FC 16 6 3 7 15 23 -8 21
11. BFC Siófok BFC Siófok 16 4 9 3 20 18 2 21
11. Szentlőrinc SE Szentlőrinc SE 16 4 9 3 20 18 2 21
13. Soroksár SC Soroksár SC 16 5 4 7 22 28 -6 19
14. Szolnoki MÁV Szolnoki MÁV 16 4 6 6 18 25 -7 18
15. Budafoki MTE Budafoki MTE 16 4 5 7 19 20 -1 17
16. Aqvital FC Csákvár Aqvital FC Csákvár 16 3 6 7 20 25 -5 15
17. Budaörsi SC 1924 Budaörsi SC 1924 16 3 6 7 17 28 -11 15
18. III. Kerületi TVE III. Kerületi TVE 16 3 5 8 13 26 -13 14
19. Békéscsaba 1912 Előre Békéscsaba 1912 Előre 16 2 8 6 19 26 -7 14
20. Tiszakécskei LC Tiszakécskei LC 16 2 2 12 16 36 -20 8

Pontok ellenfelenként

A Merkantil Bank Ligában kétszer találkoznak egymással a csapatok, minden ellenféltől hat pontot lehet szerezni.

3 pont

  • Csákvár (3)
  • Vasas (3)
  • PMFC (3)
  • Nyíregyháza (3)
  • Dorog (3)
  • Tiszakécske (3)
  • Haladás (3)
  • Szentlőrinc (3)
  • Budaörs (3)

1 pont

  • Siófok (1)
  • KTE (1)
  • ETO (1)
  • Békéscsaba (1)
  • III. Kerület (1)

0 pont

  • Szolnok (0)
  • Szeged (0)

Pontok körönként

1. kör

  • 9 győzelem
  • 5 döntetlen
  • 2 vereség

32 pont

Gólok körönként

1. kör

  • Lőtt gólok: 31
  • Kapott gólok: 16

Körönkénti tabella

 

Csapatstatisztika

Kapott gól nélkül

  • Póser Dániel 5 (Csákvár - DVTK, DVTK - PMFC, DVTK - Dorog, DVTK - Haladás, DVTK - Budaörs)

Házi góllövőlista

9 gólos

  • Könyves Norbert (Csákvár - DVTK, DVTK - Vasas, DVTK - KTE, ETO - DVTK, DVTK - Nyíregyháza, Békéscsaba - DVTK, DVTK - Dorog, 2 DVTK - Budaörs)

6 gólos

  • Molnár Gábor (DVTK - Vasas, ETO - DVTK, DVTK - Nyíregyháza, Tiszakécske - DVTK, Szentlőrinc - DVTK, DVTK - Budaörs)

5 gólos

  • Horváth Zoltán (Siófok - DVTK, DVTK - PMFC, Tiszakécske - DVTK, Szentlőrinc - DVTK, DVTK - Budaörs)

2 gólos

1 gólos

A DVTK összes gólja videón

Gólpasszlista*

6 gólpassz

  • Molnár Gábor (Csákvár - DVTK, DVTK - Vasas, ETO - DVTK,  DVTK - Nyíregyháza, 2 Békéscsaba - DVTK)

4 gólpassz

2 gólpassz

1 gólpassz

* A góllövőnek közvetlenül passzt adó, öngólt "kikényszerítő", illetve a belőtt büntetőt kiharcoló játékos ér el gólpasszt

Kanadai táblázat (gól+gólpassz)

12 pont

  • Molnár Gábor (6+6)

11 pont

  • Könyves Norbert (9+2)

9 pont

  • Horváth Zoltán (5+4)

3 pont

  • Bárdos Bence (1+2)
  • Oláh Bálint (1+2)

2 pont

  • Hornyák Marcell (2+0)
  • Bokros Szilárd (0+2)
  • Eperjesi Gábor (1+1)
  • Szatmári Csaba (2+0)
  • Zsolnai Richárd (0+2)
  • Kocsis Dominik (1+1)

1 pont

  • Németh Márió (1+0)
  • Szeles Tamás (0+1)

Gólok típusa

jobb lábbal: 16

  • Könyves Norbert 6 (Csákvár - DVTK, DVTK - Vasas, DVTK - Nyíregyháza, Békéscsaba - DVTK, DVTK - Dorog, DVTK - Budaörs)
  • Horváth Zoltán 6 (Siófok - DVTK, DVTK - PMFC, Tiszakécske - DVTK, Szentlőrinc - DVTK, DVTK - Budaörs)
  • Szatmári Csaba 2 (Szeged - DVTK, DVTK - Haladás)
  • Oláh Bálint (Békéscsaba - DVTK)
  • Németh Márió (DVTK - III. Kerület)

bal lábbal: 8

  • Molnár Gábor 4 (DVTK - Vasas, DVTK - Nyíregyháza, Szentlőrinc - DVTK, DVTK - Budaörs)
  • Bárdos Bence (DVTK - PMFC)
  • Hornyák Marcell (DVTK - Nyíregyháza)
  • Kocsis Dominik (DVTK - Haladás)
  • Könyves Norbert (DVTK - Budaörs)

fejjel: 7

  • Könyves Norbert 2 (DVTK - KTE, ETO - DVTK)
  • Molnár Gábor 2 (ETO - DVTK, Tiszakécske - DVTK)
  • Hornyák Marcell (DVTK - PMFC)
  • Eperjesi Gábor (DVTK - Dorog)
  • Dejan Karan (DVTK - Budaörs)

büntetőből: 2

  • Molnár Gábor (DVTK - Vasas)
  • Horváth Zoltán (Tiszakécske - DVTK)

szabadrúgásból: 1

  • Molnár Gábor (DVTK - Budaörs)

szabadrúgást követően: 1

  • Könyves Norbert (Csákvár - DVTK)

szögletet követően: 9

  • Horváth Zoltán 2 (Siófok - DVTK, DVTK - Budaörs)
  • Könyves Norbert (DVTK - Vasas)
  • Molnár Gábor (ETO - DVTK)
  • Hornyák Marcell (DVTK - Nyíregyháza)
  • Oláh Bálint (Békéscsaba - DVTK)
  • Eperjesi Gábor (DVTK - Dorog)
  • Szatmári Csaba (DVTK - Haladás)
  • Dejan Karan (DVTK - Budaörs)

bedobást követően: 1

  • Bárdos Bence (DVTK - PMFC)

öngól: 1

  • Jánvári Gábor (DVTK - Nyíregyháza)

öt és felesen belülről: 12

  • Könyves Norbert 3 (DVTK - Vasas, DVTK - KTE, DVTK - Budaörs)
  • Horváth Zoltán 3 (Siófok - DVTK, Szentlőrinc - DVTK, DVTK - Budaörs)
  • Hornyák Marcell (DVTK - PMFC)
  • Oláh Bálint (Békéscsaba - DVTK)
  • Eperjesi Gábor (DVTK - Dorog)
  • Molnár Gábor (Tiszakécske - DVTK)
  • Dejan Karan (DVTK - Budaörs)
  • Jánvári Gábor (öngól, DVTK - Nyíregyháza)

16-oson belülről: 17

  • Könyves Norbert 6 (Csákvár - DVTK, ETO - DVTK, DVTK - Nyíregyháza, Békéscsaba - DVTK, DVTK - Dorog, DVTK - Budaörs)
  • Molnár Gábor 4 (DVTK - Vasas, ETO - DVTK, DVTK - Nyíregyháza, Szentlőrinc - DVTK)
  • Horváth Zoltán 2 (DVTK - PMFC, Tiszakécske - DVTK)
  • Bárdos Bence (DVTK - PMFC)
  • Hornyák Marcell (DVTK - Nyíregyháza)
  • Németh Márió (DVTK - III. Kerület)
  • Szatmári Csaba (DVTK - Haladás)
  • Kocsis Dominik (DVTK - Haladás)

16-oson kívülről: 2

  • Szatmári Csaba (Szeged - DVTK)
  • Molnár Gábor (DVTK - Budaörs)

otthon: 20

  • Könyves Norbert 6 (DVTK - Vasas, DVTK - KTE, DVTK - Nyíregyháza, DVTK - Dorog, DVTK - Budaörs)
  • Molnár Gábor 3 (DVTK - Vasas, DVTK - Nyíregyháza, DVTK - Budaörs)
  • Hornyák Marcell 2 (DVTK - PMFC, DVTK - Nyíregyháza)
  • Horváth Zoltán 2 (DVTK - PMFC, DVTK - Budaörs)
  • Bárdos Bence (DVTK - PMFC)
  • Németh Márió (DVTK - III. Kerület)
  • Eperjesi Gábor (DVTK - Dorog)
  • Szatmári Csaba (DVTK - Haladás)
  • Kocsis Dominik (DVTK - Haladás)
  • Dejan Karan (DVTK - Budaörs)
  • Jánvári Gábor (öngól, DVTK - Nyíregyháza)

idegenben: 11

  • Könyves Norbert 3 (Csákvár - DVTK, ETO - DVTK, Békéscsaba - DVTK)
  • Horváth Zoltán 3 (Siófok - DVTK, Tiszakécske - DVTK, Szentlőrinc - DVTK)
  • Molnár Gábor 3 (ETO - DVTK, Tiszakécske - DVTK, Szentlőrinc - DVTK)
  • Oláh Bálint (Békéscsaba - DVTK)
  • Szatmári Csaba (Szeged - DVTK)

Sárga lapok*

7 sárga lap

  • Eperjesi Gábor (DVTK - Vasas, Szolnok - DVTK, DVTK - PMFC, ETO - DVTK, III. Kerület - DVTK, DVTK - Haladás, Szentlőrinc - DVTK)

4 sárga lap

  • Molnár Gábor (DVTK - Vasas, Siófok - DVTK, Békéscsaba - DVTK, DVTK - Budaörs)

3 sárga lap

  • Horváth Zoltán (DVTK - PMFC, Tiszakécske - DVTK, Szentlőrinc - DVTK)

2 sárga lap

  • Németh Márió (DVTK - Nyíregyháza, Békéscsaba - DVTK)
  • Bokros Szilárd (Csákvár - DVTK, Békéscsaba - DVTK)
  • Oláh Bálint (DVTK - KTE, Tiszakécske - DVTK)
  • Póser Dániel (Békéscsaba - DVTK, Tiszakécske - DVTK)
  • Zsmelye Balázs (DVTK - Dorog, Tiszakécske - DVTK)
  • Könyves Norbert (DVTK - Haladás, Szentlőrinc - DVTK)
  • Hegedűs János (DVTK - Nyíregyháza, DVTK - Budaörs)

1 sárga lap

  • Szatmári Csaba (Szolnok - DVTK)
  • Bertus Lajos (ETO - DVTK)
  • Szűcs Kornél (Békéscsaba - DVTK)
  • Bárdos Bence (Szeged - DVTK)

* Automatikusan 1 mérkőzésre szóló eltiltás jár 5 sárga lap után

  DVTK ellenfél   DVTK ellenfél
Csákvár - DVTK 1 3 DVTK - Csákvár    
DVTK - Vasas 2+1 4 Vasas - DVTK    
Siófok - DVTK 1 2 DVTK - Siófok    
DVTK - KTE 1 4 KTE - DVTK    
Szolnok - DVTK 2 2 DVTK - Szolnok    
DVTK - PMFC 2 0 PMFC - DVTK    
ETO - DVTK 2 2 DVTK - ETO    
DVTK - Nyíregyháza 2 3 Nyíregyháza - DVTK    
Békéscsaba - DVTK 5+1 4 DVTK - Békéscsaba    
DVTK - III. Ker. 1 4 (1) III. Ker. - DVTK    
Szeged - DVTK 1 1 DVTK - Szeged    
DVTK - Dorog 1 5 Dorog - DVTK    
Tiszakécske - DVTK 4 2 DVTK - Tiszakécske    
DVTK - Haladás 2 3+1 Haladás - DVTK    
Szentlőrinc - DVTK 3 3 (1) DVTK - Szentlőrinc    
DVTK - Budaörs 2 2 Budaörs - DVTK    
Soroksár - DVTK     DVTK - Soroksár    
DVTK - Ajka     Ajka - DVTK    
BMTE - DVTK     DVTK - BMTE    

(A + jel után jelzett sárga lapokat második sárga lap is követte, így azok törlődtek, míg a zárójelben szereplő szám a szakmai stáb tagjainak kiosztott lapok számát jelöli)

Piros lapok

A DVTK-ból: 3

  • Zsemlye Balázs (DVTK - Vasas, 90+3. perc, 2. sárga lap, 1 mérkőzésre szóló eltiltás)
  • Szatmári Csaba (Békéscsaba - DVTK, 31. perc, 2. sárga lap, 1 mérkőzésre szóló eltiltás)
  • Polgár Kristóf (Békéscsaba - DVTK, 80. perc, egyből piros lap, 1 mérkőzésre szóló eltiltás)

Az ellenfél csapatából: 1

  • Szekér Ádám (DVTK - Haladás, 51. perc, 2. sárga lap, 1 mérkőzésre szóló eltiltás)

Büntetők

Javunkra ítélt 11-es: 2

  • Értékesített 11-es: 2
    • Molnár Gábor (DVTK - Vasas)
    • Horváth Zoltán (Tiszakécske - DVTK)
  • Nem értékesített 11-es: 0
    •  

Ellenünk ítélt 11-es: 1

  • Ellenünk értékesített 11-es: 0
    •  
  • Ellenünk nem értékesített 11-es: 1
    • Heffler Norbert (Tiszakécske - DVTK)


Egyéni statisztika

Az egyéni statisztika itt érhető el. Alternatív útvonal a fejlécben a Labdarúgás menüpont, DVTK almenü, és azon belül a Statisztika fül.