Összefoglaló 2021. december 7., kedd

"Nem csak a kapus, hanem a teljes csapat sikere"

Póser Dániel játszotta a legtöbbet ősszel a DVTK-ban, egyetlen percet sem mulasztott. És nem csak pályára lépett, hanem a csapat egyik kulcsembereként Budafokon egymás után másodszor, összességében hetedszer őrizte meg a kapuját a góltól.

"Nem csak a kapus, hanem a teljes csapat sikere"


- Gratulálunk, először hoztál le egymást követő két mérkőzést kapott gól nélkül!
- Köszönöm, köszönjük, mert ez a csapat sikere, nem kizárólag az én érdemem, megkönnyítették a társak a dolgomat.

- Az utolsó négy mérkőzésen mindössze egy gólt kaptál, azaz hármat is kapott gól nélkül hoztál le, de a legjobb teljesítményt mégis Soroksáron nyújtottál, ahol ugyan büntetőből, de betalált egyszer az ellenfél.
-  Soroksáron akadt bőven dolgom, a többi mérkőzésen inkább csak a kötelezőt kellett hozni. És itt visszatértünk az előző kérdéshez, mert ez a csapat érdeme, rendkívül stabilan játszottunk, ennek köszönhetően egyre több mérkőzést tudunk kapott gól nélkül lehozni.

- Pedig a budafoki meccs elején közel járt az ellenfél a gólhoz.
- Nem akarok szépíteni rajta, elkövettem egy technikai hibát, emiatt rosszul találtam el a labdát, amit az ellenfél egyből a kapu felé emelt, de szerencsére nem kaptunk gólt belőle. Egyébként az első félidőben nem sok dolgom akadt, a labdakihozataloknál vettek be a játékba a fiúk. A szünet után is többnyire lábbal kellett beavatkozni, majd a hajrában egyszer ki kellett vetődni Szabó Máté elé - úgy érzem, ez is kellett a győzelemhez -, illetve a szöglet után fogtam egy labdát,.

- Az elmúlt időszakban messze jár az időjárás az ideálistól, az eső és a hideg alaposan megnehezíti a játékot. Beavatsz néhány kapustrükkbe, hogyan tudod átvészelni ezt az időszakot?
- Az a típusú kapus vagyok, aki szereti magát mozgásban tartani, a holtidőben egy kis karkörzés, némi szökdelés jól esik a testnek és jót tesz a koncentrációnak még melegben is. Hidegben pedig főleg. Ilyenkor két réteg aláöltözetet veszek a mez alá, többet nem szeretek farkasordító hidegben sem, mert akadályoz a mozgásban. Lentre pedig már nagyon régen nem veszek hosszú sem hosszú nadrágot sem leggingset.

- Számolod hány mérkőzésen nem kaptál gólt? (Póser Dániel statisztikája itt böngészhető)
- Azt tudom, hogy hét, de nem strigulázom otthon. Jani (Tuska János kapusedző - a szerk.) több statisztikát is készít, amiből a legfontosabb a kapott gól/mérkőzés átlag. A Budaörs elleni találkozón értük el az 1-es átlagot, azóta pedig sikerült 1 alá szorítani ezt a mutatót (19 meccsen 17 gólt kapott a DVTK - a szerk.). Az év elején ezt a célt tűzte ki elénk, most már “csak” tartani kell az irányt. Ahogy korábban is elmondtam, nekem amúgy is mindig az a célom, hogy ne kapjak gólt, mert egy kapus teljesítményét az is minősíti.

- A Csákvár ellen zárja a DVTK az évet, és egy győzelemmel minimum a második helyen telel. Elégedett lennél ezzel?
- Nem kezdtük jól az évet, ezért nagyon jó eredmény lenne, ha már a téli szünetre feljutó helyen térhetnénk, mert ennél alább nem adhatjuk. Mostanra egyre jobbak vagyunk, ezt a formát kell tartani. Az idei utolsó mérkőzésen is ugyanolyan stabilnak kell lenni, és akkor jönni fog a siker. Ismerjük az ellenfelet, hiszen ebben  a bajnokságban már másodszor találkozunk velük, és tudjuk, kemény mérkőzés vár ránk. Ezzel együtt a győzelem a cél, amiért mindent meg kell, és mindent meg fogunk tenni.