Összefoglaló 2021. augusztus 10., kedd

A BKV Előrét fogadja a DVTK tartalék

Hétközi fordulót rendeznek a labdarúgó NB III-ban. A Keleti csoportban hazai pályán is bemutatkozik a DVTK tartalék csapata, hiszen a piros-fehérek a BKV Előre együttesét fogadják az edzőközpontban. A találkozó szerdán 17 óra 30 perctől kezdődik.

A BKV Előrét fogadja a DVTK tartalék


Vezetőedzői várakozás

Zsivoczky Gyula, a DVTK tartalék edzője: - A Keleti csoport mezőnyéhez most csatlakozott a BKV Előre, ennek ellenére Benczés Balázs videóelemzők segítségével nagyszerűen fel tudtuk térképezni szerdai ellenfelünket. Ezzel tehát egyáltalán nem lehet probléma, egyébként is nekünk a saját játékunkra kell koncentrálni. Az új bajnokságban ez lesz az első hazai mérkőzésünk, amin mindenképpen dominálni akarunk, és szeretnénk begyűjteni a három bajnoki pontot. A debreceni szezonnyitón támadásban elmaradtunk a várttól, az a mérkőzés megmutatta a hiányosságainkat. Ezt már a felkészülés idején lehetett sejteni, hiszen a tavalyi csapatunkhoz képest 45 gólt kellene pótolni, ami nem megy egyik napról a másikra. Ezen dolgozunk folyamatosan, már a BKV Előre ellen is határozottabb támadásbefejezéseket szeretnék látni. A helyezetink akkor is megvoltak, vélhetően most is meglesznek, de ezeket ki kell használunk ahhoz, hogy az eredmény számunkra kedveőzen alakuljon. 

A bajnokság állása
Hírek a DVTK tartalékról
 

Az NB III., Keleti csoport, 2. fordulójának a programja

2021. augusztus 11., szerda

17:30 Hidasnémeti VSC – Jászberényi FC
17:30 Törökszentmiklósi FC – Debreceni EAC
17:30 DVTK tartalék – BKV Előre
17:30 Salgótarjáni BTC – Kisvárda Master Good II.
17:30 Sényő-Carnifex FC – Eger SE
17:30 Tállya KSE – Termálfürdő FC Tiszaújváros
17:30 Újpest FC II – Aqua-General Hajdúszoboszló 
17:30 Debreceni VSC II – Kolorcity Kazincbarcika SC
17:30 Tiszafüred VSE – Békéscsaba 1912 Előre II
17:30 Füzesgyarmati SK – Putnok FC