Összefoglaló 2021. október 2., szombat

Győr - DVTK 78-92

A Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának második fordulójában Győrbe látogatott a DVTK csapata. A hétfői vereség után különösen fontos volt az UNI Győr MÉLY-Út elleni győzelem megszerzése, amelyet elsősorban a második negyedben mutatott lehengerlő játékával alapozott meg a Földi Attila együttese. A piros-fehérek a második félidőben okosan menedzselték az előnyüket, végül 92-78-ra győzték le a tavalyi bronzérmest.

Győr - DVTK 78-92


A mérkőzés első percében az első magyarországi meccsén pályára lépő Aari McDonald és Aho gólváltását jegyezhettük fel, majd alaposan belelendültek a csapatok. Green kosarával a második perc végén először vezetett a Diósgyőr, majd a hazaiak két triplája között Kiss Angelika is megkezdte a pontgyártást (10-8). Green duplájára Dombai reagált ugyan, ezt követően azonban ritmust váltott a DVTK, és Jovanović valamint Aho révén kissé ellépet ellenfelétől (12-17). Iványi Dalma időkérése hatékonynak bizonyult, Dubei vezérletével hamar megfordították az állást a házigazdák (18-17). Kapcsoltak a vendégek, Green rámolt be gyorsan két közelit, és Aho is szórt egy hármast, miközben a túloldalon Oroszová és McDonald sem tétlenkedett (24-24). Feltűnő volt a csapatok kiemelkedő dobószázaléka, az UNI Győr játékosai 60%-osan, a diósgyőriek 73%-os hatékonysággal céloztak. A negyed hajrája is kiélezett küzdelmet hozott, a friss igazolás McDonald találatával a Győr nyerte a játékrészt (28-26).

A második etapban ott folytatták a csapatok, ahol az elsőben abbahagyták. A DVTK Jovanović és Bernáth hárompontosaival igyekezett tartani a lépést ellenfelével, amelyben ekkor főleg Marković volt elemében (34-35). A következő percekben sem lankadtak a csapatok és elképesztő ütemben haladtak a félszázadik pontjuk felé. A negyed felénél Tóth Franka és Medgyessy kosaraival négypontos előnyt kovácsolt magának a DVTK, jött az újabb hazai timeout (38-42). Marković ugyan egy hármassal közelebb hozta az övéit, de Aho és Green révén újfent a vendégek tudtak újítani (41-46). A félidő hajrájában kapaszkodott az UNI Győr, azonban a DVTK lendülete nem hagyott alább és Green palánk alóli dobásai után tíz pont fölé duzzadt a különbség (42-55).


A második félidő Dombai hárompontosával kezdődött. A Diósgyőr sem ragadt bent az öltözőben, hiszen Medgyessy és Green célzott pontosan, majd Oroszová villant meg (47-59). Megyó harmadik hármas kísérlete már sült, így tartotta a szünetben megszerzett előnyét a Földi-csapat. A hazaiak nem találták a DVTK játékának ellenszerét, Kányási és Aho kettesei a negyed felénél újabb időkérésre késztették a hazai kispadot (49-66). A folytatásban sem csökkent a vendégcsapat koncentrációja, Aho Nina második hármasa is elsüllyedt a hazai gyűrűben, ezzel Greennel holtversenyben 18 ponttal csapata legeredményesebbje volt (51-70). Négy győri pont után Bogicević is megszerezte első pontjait. A negyed végeredményét McDonald alakította ki (57-72).

A záró negyed első két percében mindössze 3-3 pont született, Medgyessy 2+1-esére Dubei válaszolt egy triplával. A következő minutában azonban négy újabb egységet szereztek a házigazdák, ezzel jelezve, hogy nem adták még fel a küzdelmet (64-75). Szerencsére Földi Attila időkérése megnyugtatta az övéit és Green vezérletével újfent ráléptek a gázpedálra a piros mezesek (66-83). A negyed fele ugyan még hátra volt, de már csak a diósgyőri győzelem mértéke volt kérdéses. A hazai együttesben elsősorban McDonald igyekezett tartani a lelket, de előbb Kiss duplája, majd Bernáth hármasa csalt mosolyt a vendégek arcára (70-88). A végére kicsit kozmetikázta az eredményt a Győr, de ezt senki sem bánta a DVTK oldalán, megvan az első győzelem az új bajnokságban (78-92).


Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 2. forduló

UNI Győr MÉLY-ÚT - DVTK 78-92 (28-26, 14-29, 15-17, 21-20)

Győr, Győr Városi Egyetemi Csarnok, 200 néző. Játékvezetők: Kapitány Gellért, Frányó Péter, Csabai-Kaskötő Brigitta.
Győr: Dombai 9/3, Dubei 15/6, Török Á. 12/6, Marković 11/3, McDonald 16. Csere: Weninger 1, Oroszová 8, Ruff-Nagy, Varga Zs. 4, Rozmán 2. Edző: Iványi Dalma.
DVTK: Medgyessy 12/3, Aho 18/6, Jovanović 11/3, Kiss A. 4, Green 27. Csere: Tóth F. 2, Bogičević 2, Bernáth 10/6, Kányási 6. Vezetőedző: Földi Attila.

A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva olvasható.

Edzői értékelés

Iványi Dalma: - Azért vagyok mérges, mert a hetvennyolc dobott pont nem rossz, viszont kilencvenkettőt nem lehet kapni, ha nyerni szeretnénk. Egész héten nagy hangsúlyt fektettünk a védekezésre, de sajnos nagy részében még sem állt össze. Ehhez párosult, hogy jó dobóformát mutatott a Diósgyőr, mikor pedig jó volt a védekezés, azt nem tudtuk támadásban megkoronázni.

Földi Attila: - A mai nap legnehezebb feladata az volt, hogy a Csata elleni hosszabbításos vereség után a fejekben rendet tegyünk. Az akkori meccsnél jóval koncentráltabban tudtunk játszani, sikerült kijavítani olyan hibákat, amiknek köszönhettük a fővárosi vereséget. Továbbra is tartom, az egyik legnehezebb sorsolásunk van az egész bajnokságban, Európa Kupa szereplő csapatok ellen, idegenben, a saját szurkolóink hiányában kell helytállnunk. Örömteli a mai jó szereplés, de biztos lesz még olyan, hogy nem úgy alakul a játékunk, ahogy elterveztük. Türelemmel kell viseltetni a csapatunk iránt, hosszú távon igyekszünk kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtani és biztos vagyok benne, hogy oda tudunk jutni, ahova azt a szezon előtt elterveztük. A következő kihívásra két napunk van készülni, így már holnap a Pécs elleni, újabb rangadó kell, hogy ott legyen a lányok fejében.