Összefoglaló 2021. október 31., vasárnap

Szigetszentmiklós - DVTK 65-96

A Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának 7. fordulójában az abszolút újonc BKG-PRIMA Szigetszentmiklós otthonában lépett pályára a DVTK együttese. Az első negyed kiegyenlített játékot hozott, de aztán folyamatosan kiütközött a két csapat közti tudáskülönbség. A DVTK végül magabiztosan 96-65-re győzött Szigetszentmiklóson.

Szigetszentmiklós - DVTK 65-96


Mindjárt az első támadását eredményesen fejezte be a DVTK, Jovanović szórt egy remek hármast. A hazai együttes is magára talált, Zivaljević, majd Angyal célzott pontosan, ugyanakkor az előző gólpassza után Kiss Angi immár a pontszerzést is elkezdte, ahogy nem sokkal később Green is (4-7). A házigazdák felbátorodtak és újabb négy egységet szerezve megfordították a mérkőzés állását. Sőt, a hazaiak montenegrói irányítója egy újabb dupla után egy hárompontost is berámolt, Földi Attila kénytelen volt időt kérni (13-7). A Medgyessy helyére beálló Aho egy triplával jelezte, hogy jó ötlet volt a pályára küldése. Jovanović brusztolt be egy újabb kosarat a festékből, majd Aho tört be szépen a palánk alá, ami azt jelentette, hogy újra a Diósgyőr vezetett, de csak rövid időre, hisz Angyal Barbara is villant (15-14). Az első negyedbe Green 2+1-es akciója, valamint Angyal két büntetője fért bele (17-17).

A második felvonás első perce nem hozott találatot, aztán Green passza találta meg Jovanovićot, akinek be is szédült a dobása, viszont ezután Campisano vállalt magára gyorsan öt pontot (22-19). A DVTK-timeout után Kányási szép egyéni megmozdulása eredményezett egy palánkos kettest, a túloldalon Zivaljević sem lankadt 24-21). Két Campisano-büntetőt követően nagyon kellett Jovanović 2+1-es akciója. Gedei edző időkérése után folytatódott a játék, mégpedig úgy, hogy hol az egyik, hol a másik csapat vezetett (28-29). Négy Tóth Franka-pont jelentette a folytatást, majd Campisano és Green vívott dobópárbajt, amelyből utóbbi került ki győztesen, meg is ugrott a DVTK (32-39). A szünetig kitartott a piros-fehérek lendülete, és egy buta faultnak köszönhetően Jovanović három sikeres büntetődobásával közte tíz lett az első félidő végére (36-46).

A térfélcserét követően villámrajtot vett a DVTK gárdája, Kányási, Green és Jovanović dupláira, csak Raus reagált (38-52). Medgyessy és Angyal gólváltásával folytatódott a találkozó, aztán Green értékesítette a büntetőit, majd mezőnyből is eredményes volt az angol center, ahogy Kányási is, tisztességes előnyt kovácsolt magának a diósgyőri csapat (40-60). A hazaiak időkérése után abban a mederben folytatódott a mérkőzés, amelyben abbamaradt, a DVTK játékosai kedvükre fickándoztak és folyamatosan növelték előnyüket, a Szigetszentmiklós csapatában Campisano próbálta tartani a lelket az övéiben (47-73). A házigazdák teljesen elvesztették a fonalat, Jovanović és Bernáth dupláival a harmadik negyed végére már harminc ponttal vezetett a vendég csapat (47-77).

A győztes kiléte eldőlt, már csak a diósgyőri győzelem mértéke volt kérdéses. Az utolsó etap első két perce testvériesen elosztva hat pontot hozott, vagyis nem változott a különbség, Kiss Angi kettese időkérést eredményezett a hazai oldalon (50-82). Ez sem használt már, Kiss és Aho pontjai után mégis újfent ehhez eszközhöz nyúlt Gedei Tibor (50-87). A mérkőzés végén a szigetszentmiklósiak fiataljai, Benke és Varga is beköszöntek, a túloldalon elsősorban Bernáth villogott, magabiztosan győzött a DVTK (65-96).

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 7. forduló

BKG-PRIMA Szigetszentmiklós - DVTK 65-96 (17-17, 19-29, 11-31, 18-19)

Szigetszentmiklós, Szigetszentmiklós Városi Sportcsarnok, 200 néző. Játékvezetők: Kapitány Gellért, Varga-Záray Katalin, Rózsavölgyi Alexandra.
Szigetszentmiklós: Angyal 13/3, Campisano 19/3, Zivaljević 12/3, Davis 2, Aldazabal 6. Csere: Vári, Raus 5/3, Kovács V. 4, Suppán, Benke 2. Vezetőedző: Gedei Tibor.
DVTK: Medgyessy 2, Kányási 13/3, Jovanović 18/3, Kiss A.11, Green 24. Csere: Aho 7/3, Tóth F. 10, Bernáth 11/3, Vég-Dudás, Bacsó. Vezetőedző: Földi Attila.

A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva böngészhető.


Edzői értékelések

Földi Attila: A Cegléd elleni meccsünk volt az utolsò ezt megelőzően, mikor magabiztos vezetéssel mentünk bele a végjátékba. Fontos volt, hogy a szerdai Euròpa ‎Kupa mérkőzésünk előtt gyűjtsünk önbizalmat.