Összefoglaló 2022. február 21., hétfő

Öt és hét pontra növelte előnyét a DVTK

A második Vasassal szemben 5, a legjobb már nem feljutó helyen álló Szegeddel szemben hét pontra növelte előnyét a DVTK, miután tizenhárom meccse őrzi veretlenségét, ebből tizenegyet megnyert, kétszer pedig ikszelt. A Szolnok ellen kétgólos hátrányból tudott fordítani a Diósgyőr, ebben a bajnokságban először sikerült ez a bravúr. Polgár Kristóf egymás után két mérkőzésen is betalált, Horváth Zoltán pedig duplájával már kilenc gólnál jár. Statisztika.

Öt és hét pontra növelte előnyét a DVTK


A Merkantil Bank Liga 24. fordulójában 3-2-es győzelmet aratott a DVTK a Szolnok ellen, amivel a második Vasas előtt öt, a harmadik - legjobb nem feljutó helyen álló - Szeged előtt hét pontra növelte előnyét. 

Az őszi vereséget követően győzte le a DVTK a Szolnokot, akiktől így összesen 3 pontot szerzett Kondás Elemér csapata. Ősszel Győrben és Békéscsabán is kétgólos hátrányból állt fe a csapat, most vasárnap pedig a fordítás is sikerült a Szolnok ellen.

A DVTK tizenhárom meccse őrzi veretlenségét, ebből tizenegyet megnyert, kétszer pedig ikszelt. 

Az első körben egyszer sem győzött 3-2-re a DVTK, a második köt 5 mérkőzéséből azonban már háromszor is ilyen eredmény született. Ha valaki, akkor a Szolnok ellen ez egyáltalán nem meglepő, mert ahogy mérkőzés előtti visszatekintésünkben felidéztük, 1990-ben, 1997-ben és 2002-ben is 3-2-re győzte le a DVTK a Szolnokot.

A DVTK győztes mérkőzései 2021/2022

  1. 2021. augusztus 1. Csákvár - DVTK 0-1 (0-1) G.: Könyves
  2. 2021. augusztus 9. DVTK - Vasas 2-1 (1-0) G.: Könyves, Molnár G.
  3. 2021. augusztus 29. DVTK - PMFC 3-0 (2-0) G.: Bárdos, Hornyák, Horváth Z.
  4. 2021. szeptember 15. DVTK - Nyíregyháza 4-2 (2-1) G.: Jánvári (ög.), Hornyák, Könyves, Molnár G.
  5. 2021. október 17. DVTK - Dorog 2-0 (1-0) G.: Könyves, Eperjesi
  6. 2021. október 24. Tiszakécske - DVTK 1-2 (0-1) G.: Horváth Z., Molnár G.
  7. 2021. november 1. DVTK - Haladás 2-0 (1-0) G.: Szatmári, Kocsis D.
  8. 2021. november 7. Szentlőrinc - DVTK 1-2 (0-1) G.: Horváth Z., Molnár G.
  9. 2021. november 21. DVTK - Budaörs 5-0 (3-0) G. Könyves (2), Karan, Molnár G., Horváth Z. 
  10. 2021. november 28. DVTK - Ajka 2-0 (2-0) G.: Horváth Z., Könyves
  11. 2021. december 5. BMTE - DVTK 0-1 (0-0) G.: Horváth Z.
  12. 2021. december 12. DVTK - Csákvár 3-2 (0-1) G.: Molnár G. (2), Könyves
  13. 2022. február 6. DVTK - Siófok 1-0 (1-0) G.: Könyves
  14. 2022. február 14. KTE - DVTK- 2-3 (0-2) G.: Könyves, Polgár, Németh Má.
  15. 2022. február 20. DVTK - Szolnok 3-2 (2-2) G. Horváth Z. (2), Polgár

A tizenöt diósgyőri sikerből mindössze egyszer nyert úgy a csapat, hogy sem Könyves Norbert, sem Horváth Zoltán nem talált be (a Haladás ellen Szatmári Csaba és Kocsis Dominik gólja szállította a sikert), míg a Budaörs és az Ajka ellen mind a ketten gólt szereztek.

A rendkívül fontos első gólt a szárnyvédő Polgár Kristóf szerezte, aki egymás után két mérkőzésen is eredményes volt.

Horváth Zoltán duplázott, jobbal és ballal is eredményes volt a Szolnok ellen. Ez a támadó 8. és 9. gólja. Korábban Könyves Norbert (a Budaörs ellen) és Molnár Gábor (a Csákvár ellen) szerzett egy mérkőzésen két gólt.

Tiszakécske után másodszor értékesítette a büntetőt, amit ezúttal Zsolnai Richárd harcolt ki.

A DVTK saját nevelésű játékosai közül Szűcs Kornél és Bárdos Bence lépett pályára kezdőként, Oláh Bálint pedig csereként.

A Merkantil Bank Liga állása

# CSAPAT J GY D V LG KG GK P
2. Vasas FC Vasas FC 24 13 8 3 41 17 24 47
3. Szeged-Csanád Grosics Akadémia Szeged-Csanád Grosics Akadémia 24 13 6 5 37 17 20 45
4. Kecskeméti TE Kecskeméti TE 24 13 5 6 41 24 17 44
5. Szombathelyi Haladás Szombathelyi Haladás 24 12 5 7 27 17 10 41
6. Nyíregyháza Spartacus FC Nyíregyháza Spartacus FC 24 10 7 7 31 29 2 37
7. BFC Siófok BFC Siófok 24 9 10 5 28 24 4 37
8. ETO FC Győr ETO FC Győr 24 9 7 8 30 27 3 34
9. Pécsi MFC Pécsi MFC 24 9 6 9 29 25 4 33
10. Dorogi FC Dorogi FC 24 9 4 11 24 34 -10 31
11. Szentlőrinc SE Szentlőrinc SE 24 7 9 8 26 28 -2 30
12. FC Ajka FC Ajka 24 7 6 11 30 34 -4 27
13. Aqvital FC Csákvár Aqvital FC Csákvár 24 6 8 10 33 41 -8 26
14. Soroksár SC Soroksár SC 24 6 7 11 37 46 -9 25
15. III. Kerületi TVE III. Kerületi TVE 24 6 7 11 24 37 -13 25
16. Békéscsaba 1912 Előre Békéscsaba 1912 Előre 24 5 10 9 33 38 -5 25
17. Budaörsi SC 1924 Budaörsi SC 1924 24 5 10 9 25 36 -11 25
18. Budafoki MTE Budafoki MTE 24 5 8 11 24 31 -7 23
19. Szolnoki MÁV Szolnoki MÁV 24 5 7 12 24 38 -14 22
20. Tiszakécskei LC Tiszakécskei LC 24 6 3 15 24 47 -23 21

Pontok ellenfelenként

A Merkantil Bank Ligában kétszer találkoznak egymással a csapatok, minden ellenféltől hat pontot lehet szerezni.

6 pont

  • Csákvár (3+3)

4 pont

  • Vasas (3+1)
  • Siófok (1+3)
  • KTE (1+3)

3 pont

  • PMFC (3)
  • Nyíregyháza (3)
  • Dorog (3)
  • Tiszakécske (3)
  • Haladás (3)
  • Szentlőrinc (3)
  • Budaörs (3)
  • Ajka (3)
  • BMTE (3)
  • Szolnok (0+3)

1 pont

  • ETO (1)
  • Békéscsaba (1)
  • III. Kerület (1)
  • Soroksár (1)

0 pont

  • Szeged (0)

Pontok körönként

1. kör

  • 11 győzelem
  • 6 döntetlen
  • 2 vereség

39 pont

2. kör

  • 4 győzelem
  • 1 döntetlen
  • 0 vereség

13 pont

Gólok körönként

1. kör

  • Lőtt gólok: 35
  • Kapott gólok: 17

2. kör

  • Lőtt gólok: 10
  • Kapott gólok: 6

Körönkénti tabella

Eredménytípusok

1-0 

3 (Csákvár - DVTK, BMTE - DVTK, DVTK - Siófok)

2-0

3 (DVTK - Dorog, DVTK - Haladás, DVTK - Ajka)

3-0

1 (DVTK - PMFC)

5-0

1 (DVTK - Budaörs)

2-1

3 (DVTK - Vasas, Tiszakécske - DVTK, Szentlőrinc - DVTK)

3-2

2 (DVTK - Csákvár, KTE - DVTK, DVTK - Szolnok)

4-2

1 (DVTK - Nyíregyháza)

0-0

1 (Vasas - DVTK)

1-1

4 (Siófok - DVTKDVTK - KTEDVTK - III. KerületSoroksár - DVTK)

2-2

2 (ETO - DVTKBékéscsaba - DVTK)

1-2

1 (Szeged - DVTK)

0-2

1 (Szolnok - DVTK)


Csapatstatisztika

 


Kapott gól nélkül

  • Póser Dániel 8 (Csákvár - DVTK, DVTK - PMFC, DVTK - Dorog, DVTK - Haladás, DVTK - Budaörs, DVTK - Ajka, BMTE - DVTK, Vasas - DVTK)
  • Branislav Danilović (DVTK - Siófok)

Házi góllövőlista

13 gólos

  • Könyves Norbert (Csákvár - DVTK, DVTK - Vasas, DVTK - KTE, ETO - DVTK, DVTK - Nyíregyháza, Békéscsaba - DVTK, DVTK - Dorog, 2 DVTK - Budaörs, DVTK - Ajka, DVTK - Csákvár, DVTK - Siófok, KTE - DVTK)

9 gólos

  • Horváth Zoltán (Siófok - DVTK, DVTK - PMFC, Tiszakécske - DVTK, Szentlőrinc - DVTK, DVTK - Budaörs, DVTK - Ajka, BMTE - DVTK, 2 DVTK - Szolnok)

8 gólos

  • Molnár Gábor (DVTK - Vasas, ETO - DVTK, DVTK - Nyíregyháza, Tiszakécske - DVTK, Szentlőrinc - DVTK, DVTK - Budaörs, 2 DVTK - Csákvár)

2 gólos

1 gólos

A DVTK összes gólja videón

Gólpasszlista*

7 gólpassz

  • Molnár Gábor (Csákvár - DVTK, DVTK - Vasas, ETO - DVTK, DVTK - Nyíregyháza, 2 Békéscsaba - DVTK, DVTK - Csákvár)

5 gólpassz

  • Horváth Zoltán (DVTK - PMFC, DVTK - Dorog, 2 Tiszakécske - DVTK, KTE - DVTK)
  • Könyves Norbert (DVTK - Haladás, DVTK - Budaörs, Soroksár - DVTK, DVTK - Csákvár, KTE - DVTK)
  • Zsolnai Richárd (ETO - DVTK, DVTK - Budaörs, 2 DVTK - Ajka, DVTK - Szolnok)

3 gólpassz

  • Bárdos Bence (Siófok - DVTK,  DVTK - Nyíregyháza, DVTK - Siófok)

2 gólpassz

1 gólpassz

* A góllövőnek közvetlenül passzt adó, öngólt "kikényszerítő", illetve a belőtt büntetőt kiharcoló játékos ér el gólpasszt

Kanadai táblázat (gól+gólpassz)

18 pont

  • Könyves Norbert (13+5)

15 pont

  • Molnár Gábor (8+7)

14 pont

  • Horváth Zoltán (9+5)

5 pont

  • Zsolnai Richárd (0+5)

4 pont

  • Bárdos Bence (1+3)

3 pont

  • Oláh Bálint (1+2)

2 pont

  • Hornyák Marcell (2+0)
  • Bokros Szilárd (0+2)
  • Eperjesi Gábor (1+1)
  • Szatmári Csaba (2+0)
  • Kocsis Dominik (1+1)
  • Németh Márió (2+0)

1 pont

  • Szeles Tamás (0+1)
  • Hegedűs János (1+0)
  • Polgár Kristóf (1+0)

Gólok típusa

jobb lábbal: 24

  • Könyves Norbert 8 (Csákvár - DVTK, DVTK - Vasas, DVTK - Nyíregyháza, Békéscsaba - DVTK, DVTK - Dorog, DVTK - Budaörs, DVTK - Ajka, DVTK - Siófok)
  • Horváth Zoltán 8 (Siófok - DVTK, DVTK - PMFC, Tiszakécske - DVTK, Szentlőrinc - DVTK, DVTK - Budaörs, DVTK - Ajka, Szolnok - DVTK)
  • Szatmári Csaba 2 (Szeged - DVTK, DVTK - Haladás)
  • Németh Márió 2 (DVTK - III. Kerület, KTE - DVTK)
  • Polgár Kristóf 2 (KTE - DVTK, Szolnok - DVTK)
  • Oláh Bálint (Békéscsaba - DVTK)
  • Hegedűs János (Soroksár - DVTK)

bal lábbal: 14

  • Molnár Gábor 6 (DVTK - Vasas, DVTK - Nyíregyháza, Szentlőrinc - DVTK, DVTK - Budaörs, 2 DVTK - Csákvár)
  • Könyves Norbert 3 (DVTK - Budaörs, DVTK - Csákvár, KTE - DVTK)
  • Horváth Zoltán 2 (BMTE - DVTK, Szolnok - DVTK)
  • Bárdos Bence (DVTK - PMFC)
  • Hornyák Marcell (DVTK - Nyíregyháza)
  • Kocsis Dominik (DVTK - Haladás)

fejjel: 7

  • Könyves Norbert 2 (DVTK - KTE, ETO - DVTK)
  • Molnár Gábor 2 (ETO - DVTK, Tiszakécske - DVTK)
  • Hornyák Marcell (DVTK - PMFC)
  • Eperjesi Gábor (DVTK - Dorog)
  • Dejan Karan (DVTK - Budaörs)

büntetőből: 3

  • Molnár Gábor 2 (DVTK - Vasas, DVTK - Csákvár)
  • Horváth Zoltán (Tiszakécske - DVTK)

szabadrúgásból: 1

  • Molnár Gábor (DVTK - Budaörs)

szabadrúgást követően: 1

  • Könyves Norbert (Csákvár - DVTK)

szögletet követően: 11

  • Horváth Zoltán 4 (Siófok - DVTK, DVTK - Budaörs, DVTK - Ajka, DVTK - Szolnok)
  • Könyves Norbert (DVTK - Vasas)
  • Molnár Gábor (ETO - DVTK)
  • Hornyák Marcell (DVTK - Nyíregyháza)
  • Oláh Bálint (Békéscsaba - DVTK)
  • Eperjesi Gábor (DVTK - Dorog)
  • Szatmári Csaba (DVTK - Haladás)
  • Dejan Karan (DVTK - Budaörs)

bedobást követően: 1

  • Bárdos Bence (DVTK - PMFC)

öngól: 1

  • Jánvári Gábor (DVTK - Nyíregyháza)

öt és felesen belülről: 17

  • Könyves Norbert 5 (DVTK - Vasas, DVTK - KTE, DVTK - Budaörs, DVTK - Csákvár, KTE - DVTK)
  • Horváth Zoltán 4 (Siófok - DVTK, Szentlőrinc - DVTK, DVTK - Budaörs, BMTE - DVTK)
  • Polgár Kristóf 2 (KTE - DVTK, DVTK - Szolnok)
  • Hornyák Marcell (DVTK - PMFC)
  • Oláh Bálint (Békéscsaba - DVTK)
  • Eperjesi Gábor (DVTK - Dorog)
  • Molnár Gábor (Tiszakécske - DVTK)
  • Dejan Karan (DVTK - Budaörs)
  • Jánvári Gábor (öngól, DVTK - Nyíregyháza)

16-oson belülről: 25

  • Könyves Norbert 8 (Csákvár - DVTK, ETO - DVTK, DVTK - Nyíregyháza, Békéscsaba - DVTK, DVTK - Dorog, DVTK - Budaörs, DVTK - Ajka, DVTK - Siófok)
  • Molnár Gábor 6 (DVTK - Vasas, ETO - DVTK, DVTK - Nyíregyháza, Szentlőrinc - DVTK, 2 DVTK - Csákvár)
  • Horváth Zoltán 5 (DVTK - PMFC, Tiszakécske - DVTK, DVTK - Ajka, 2 DVTK - Szolnok)
  • Bárdos Bence (DVTK - PMFC)
  • Hornyák Marcell (DVTK - Nyíregyháza)
  • Németh Márió (DVTK - III. Kerület)
  • Szatmári Csaba (DVTK - Haladás)
  • Kocsis Dominik (DVTK - Haladás)
  • Hegedűs János (Soroksár - DVTK)

16-oson kívülről: 3

  • Szatmári Csaba (Szeged - DVTK)
  • Molnár Gábor (DVTK - Budaörs)
  • Németh Márió (KTE - DVTK)

otthon: 29

  • Könyves Norbert 9 (DVTK - Vasas, DVTK - KTE, DVTK - Nyíregyháza, DVTK - Dorog, 2 DVTK - Budaörs, DVTK - Ajka, DVTK - Csákvár, DVTK - Siófok)
  • Molnár Gábor 5 (DVTK - Vasas, DVTK - Nyíregyháza, DVTK - Budaörs, 2 DVTK - Csákvár)
  • Horváth Zoltán 5 (DVTK - PMFC, DVTK - Budaörs, DVTK - Ajka, 2 DVTK - Szolnok)
  • Hornyák Marcell 2 (DVTK - PMFC, DVTK - Nyíregyháza)
  • Bárdos Bence (DVTK - PMFC)
  • Németh Márió (DVTK - III. Kerület)
  • Eperjesi Gábor (DVTK - Dorog)
  • Szatmári Csaba (DVTK - Haladás)
  • Kocsis Dominik (DVTK - Haladás)
  • Dejan Karan (DVTK - Budaörs)
  • Polgár Kristóf (DVTK - Szolnok)
  • Jánvári Gábor (öngól, DVTK - Nyíregyháza)

idegenben: 16

  • Horváth Zoltán 4 (Siófok - DVTK, Tiszakécske - DVTK, Szentlőrinc - DVTK, BMTE - DVTK)
  • Könyves Norbert 4 (Csákvár - DVTK, ETO - DVTK, Békéscsaba - DVTK, KTE - DVTK)
  • Molnár Gábor 3 (ETO - DVTK, Tiszakécske - DVTK, Szentlőrinc - DVTK)
  • Oláh Bálint (Békéscsaba - DVTK)
  • Szatmári Csaba (Szeged - DVTK)
  • Hegedűs János (Soroksár - DVTK)
  • Polgár Kristóf (KTE - DVTK)
  • Németh Márió (KTE - DVTK)

Sárga lapok*

8 sárga lap

  • Eperjesi Gábor (DVTK - Vasas, Szolnok - DVTK, DVTK - PMFC, ETO - DVTK, III. Kerület - DVTK, DVTK - Haladás, Szentlőrinc - DVTK, Soroksár - DVTK)

5 sárga lap

  • Oláh Bálint (DVTK - KTE, Tiszakécske - DVTK, Soroksár - DVTK, Vasas - DVTK, DVTK - Siófok)

4 sárga lap

  • Molnár Gábor (DVTK - Vasas, Siófok - DVTK, Békéscsaba - DVTK, DVTK - Budaörs)
  • Horváth Zoltán (DVTK - PMFC, Tiszakécske - DVTK, Szentlőrinc - DVTK), KTE - DVTK)

3 sárga lap

  • Hegedűs János (DVTK - Nyíregyháza, DVTK - Budaörs, Soroksár - DVTK)
  • Németh Márió (DVTK - Nyíregyháza, Békéscsaba - DVTK, Vasas - DVTK)
  • Bokros Szilárd (Csákvár - DVTK, Békéscsaba - DVTK, Vasas - DVTK)
  • Póser Dániel (Békéscsaba - DVTK, Tiszakécske - DVTK, DVTK - Szolnok)

2 sárga lap

  • Zsmelye Balázs (DVTK - Dorog, Tiszakécske - DVTK)
  • Könyves Norbert (DVTK - Haladás, Szentlőrinc - DVTK)

1 sárga lap

  • Szatmári Csaba (Szolnok - DVTK, Soroksár - DVTK)
  • Bertus Lajos (ETO - DVTK)
  • Szűcs Kornél (Békéscsaba - DVTK)
  • Bárdos Bence (Szeged - DVTK)
  • Dejan Karan (Soroksár - DVTK)
  • Kocsis Dominik (BMTE - DVTK)
  • Lucas (DVTK - Siófok)
  • Zsolnai Richárd (KTE - DVTK)
  • Kondás Elemér (DVTK - Siófok)

* Automatikusan 1 mérkőzésre szóló eltiltás jár 5 sárga lap után

  DVTK ellenfél   DVTK ellenfél
Csákvár - DVTK 1 3 DVTK - Csákvár 0 2
DVTK - Vasas 2+1 4 Vasas - DVTK 3 5
Siófok - DVTK 1 2 DVTK - Siófok 2 (1) 1
DVTK - KTE 1 4 KTE - DVTK 5 2
Szolnok - DVTK 2 2 DVTK - Szolnok 1 1
DVTK - PMFC 2 0 PMFC - DVTK    
ETO - DVTK 2 2 DVTK - ETO    
DVTK - Nyíregyháza 2 3 Nyíregyháza - DVTK    
Békéscsaba - DVTK 5+1 4 DVTK - Békéscsaba    
DVTK - III. Ker. 1 4 (1) III. Ker. - DVTK    
Szeged - DVTK 1 1 DVTK - Szeged    
DVTK - Dorog 1 5 Dorog - DVTK    
Tiszakécske - DVTK 4 2 DVTK - Tiszakécske    
DVTK - Haladás 2 3+1 Haladás - DVTK    
Szentlőrinc - DVTK 3 3 (1) DVTK - Szentlőrinc    
DVTK - Budaörs 2 2 Budaörs - DVTK    
Soroksár - DVTK 2 5 DVTK - Soroksár    
DVTK - Ajka 0 3 Ajka - DVTK    
BMTE - DVTK 1 1 (1) DVTK - BMTE    

(A + jel után jelzett sárga lapokat második sárga lap is követte, így azok törlődtek, míg a zárójelben szereplő szám a szakmai stáb tagjainak kiosztott lapok számát jelöli)

Piros lapok

A DVTK-ból: 3

  • Zsemlye Balázs (DVTK - Vasas, 90+3. perc, 2. sárga lap, 1 mérkőzésre szóló eltiltás)
  • Szatmári Csaba (Békéscsaba - DVTK, 31. perc, 2. sárga lap, 1 mérkőzésre szóló eltiltás)
  • Polgár Kristóf (Békéscsaba - DVTK, 80. perc, egyből piros lap, 1 mérkőzésre szóló eltiltás)

Az ellenfél csapatából: 2

  • Szekér Ádám (DVTK - Haladás, 51. perc, 2. sárga lap, 1 mérkőzésre szóló eltiltás)
  • Szalai Gábor (KTE - DVTK, 61. perc)

Büntetők

Javunkra ítélt 11-es: 4

  • Értékesített 11-es: 4
    • Molnár Gábor (DVTK - Vasas)
    • Horváth Zoltán (Tiszakécske - DVTK)
    • Molnár Gábor (DVTK - Csákvár)
    • Horváth Zoltán (DVTK - Szolnok)
  • Nem értékesített 11-es: 0
    •  

Ellenünk ítélt 11-es: 3

  • Ellenünk értékesített 11-es: 2
    • Lőrinczy Attila (Soroksár - DVTK)
    • Takács Tamás (DVTK - Csákvár)
  • Ellenünk nem értékesített 11-es: 1
    • Heffler Norbert (Tiszakécske - DVTK)

Egyéni statisztika

Az egyéni statisztika itt érhető el. Alternatív útvonal a fejlécben a Labdarúgás menüpont, DVTK almenü, és azon belül a Statisztika fül.