Összefoglaló 2022. március 29., kedd

Sopron - DVTK 68-49

A Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának egyik elődöntőjében a DVTK csapata a Sopron Basket vendégeként lépett pályára. Völgyi Péter együttese ezúttal önbizalommal telve játszott, és az első félidő kifejezetten szoros eredményt hozott. A fordulás után ritmust váltott a hazai gárda, és a harmadik negyedben olyan előnyt kovácsolt magának, amellyel jól gazdálkodott a negyedikben, és megérdemelten nyerte meg az összecsapást 68-49-re. A párharc állása ezzel 1-0 a Sopron javára.

Sopron - DVTK 68-49


Centergólokkal indult a találkozó, két Green-dupla között Határ is jól célzott, majd a két válogatott magasember a büntetővonalról sem hibázott (4-6). A változatosság kedvéért újfent Határ egyenlített, majd három és fél perc játék után Czukor révén először szerezte meg a vezetést a Sopron. Nem sokáig örülhettek ennek a házigazdák, mert Green ismét szépen vált le emberéről, és nem hibázta el a könnyű dobást. A negyed felénél megtorpant a DVTK, zsinórban hét soproni egységet követően jött a törvényszerű időkérés Völgyi Pétertől (15-8). Két és fél perc volt hátra a játékrészből, kicsit stabilizálta játékát a vendég együttes, de a különbség így is minimálisan nőtt. A kilenc eladott labda mellett aggasztó volt, hogy Greenen kívül más nem volt képes betalálni mezőnyből a diósgyőriek közül (17-9).

A fél perc alatt született három Vorpahl-pont azon nyomban időkérésre késztette a Gáspár Dávidot. Dolson vívott nagy csatát Kiss Angelikával, akit hamarosan Green váltott, de hiába, mert a Sopron nagyon beindult, ezért igen jókor jött Kányási palánk alólija (24-14). Jessica Kuster egy bátor egyéni vállalkozás után volt eredményes, ez a játékrész ekkor 7-7-es döntetlenre állt. January büntetői sem hoztak változást a játék képébe, hiszen Aho és Milica Jovanović is szerzett egy-egy duplát, jött is az újabb Sopron-timeout (26-20). Sokáig nem esett újabb találat, Bernáth triplájával azonban még szorosabb lett az eredmény. Úgy tűnt, a következő négy ponttal a félidő hajrája mégis a hazai csapatnak sikerül jobban, de a dudaszó előtti pillanatokban Bernáth Réka újabb távoli dobást eresztett meg, és a labdája célba is ért, ezzel abszolút nyílttá téve a mérkőzést (30-26).

Két soproni hárompontossal indult a második félidő, a sárgák védekezése pedig szemmel láthatóan nem ízlett a vendégeknek, akiknek több mint három és fél percre volt szükségük ahhoz, hogy betaláljanak Kányási közelijével (36-28). Továbbra is sok volt az eladott labdája Völgyi Péter együttesének, de ebben a periódusban a hazaiak játékába is több pontatlanság csúszott be. Fegyverneky góljára Bernáth válaszolt, January hármasára pedig Kuster reagált egy 2+1-essel (41-33). A folytatásban Czukor duplájával és Williams távoli dobásával megugrott a házigazda, ráadásul egy diósgyőri időkérés után January is bedobta a büntetőit (48-33). Hiába az eligazítás, a DVTK teljesen lefagyott, Gaby Williams pedig szórt egy újabb demoralizáló triplát, majd a sarokból Czukor is bemutatta, hogy érzi ezt a műfajt. Két-két büntető zárta a negyedet (56-35).

Szépségdíjas duplát szerzett Vorpahl a záró etap nyitányaként, majd öt soproni egység után Green brusztolt be egy újabb duplát (61-39). A negyed feléhez közelítve tovább növelte előnyét a zöld-sárga csapat, elkélt az időkérés a vendégcsapatnál. Edzője szavai Kiss Angelikára hatottak a leginkább, aki szép hármassal vétette észre magát, és Kányási is villant hamarosan (68-44). A mérkőzés utolsó perceiben mindkét csapat kiengedett, és bár a DVTK kozmetikázni tudta az eredményt, a Sopron Basket győzelme nem forgott veszélyben (68-49).

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, rájátszás, elődöntő, 1. mérkőzés

Sopron Basket - DVTK 68-49 (17-9, 13-17, 26-9, 12-14)

Sopron, Novomatic Aréna, 500 néző. Játékvezetők: Kapitány Gellért, Nagy Viktor, Tözsér Dénes.
Sopron: January 17/6, Williams 13/9, Czukor 7/3, Brooks 8/6, Határ 13. Csere: Fegyverneky 4, N. Jovanović, Varga A. 2, Dolson 4. Vezetőedző: Gáspár Dávid.
DVTK: Vorpahl 5, Aho 2, Bernáth 8/6, M. Jovanović 3, Green 10. Csere: Kányási 6, Kuster 7, Kiss A. 8/6. Vezetőedző: Völgyi Péter.

A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva böngészhető.


Edzői értékelések

Völgyi Péter: - Gratulálok a Sopronnak! Sikerült két negyedet jól játszanunk és megnyernünk. Védekezésben a váltásoknál nem sikerült jó döntéseket hoznunk, ebben kell majd fejlődnünk a visszavágóra. Alapvető célunk, hogy lassítsuk az ellenfelünk játékát, hol sikerült, hol nem. Igyekszünk három nap múlva Diósgyőrben javítani.