Összefoglaló 2022. november 22., kedd

A DVTK első nemzetközi kupamérkőzése

A Reiman Zoltán által szerkesztett Szemelvények a DVTK történetéből című múltidéző sorozatunk mai részében az első nemzetközi tétmérkőzés lesz a téma, amelyet a Közép-európai Kupában (KK) játszottak a Testgyakorlók 1960. július 3-án.

A DVTK első nemzetközi kupamérkőzése


Minden szurkoló tudja, hogy milyen eredményeket ért el a diósgyőri Aranycsapat az UEFA-kupában és a KEK-ben, az Európa Liga selejtezőjében lejátszott emlékezetes találkozóra pedig a fiatalabbak is emlékeznek. De ki tudja fejből az első nemzetközi tétmérkőzés eredményét?

Az 1959/1960-as idény a DVTK történetének egyik legjobb éve. Az élvonalbeli bajnokságban megszerzett ötödik helyezés és az ezzel járó vidék legjobbja cím feljogosította a klubot a nemzetközi szereplésre. A Közép-európai Kupa (KK, Mitropa Kupa) volt az a sorozat, amelyben elindult a csapat.

A Közép-európai Kupa elődjét, a Challenge kupát Európa első nemzetközi kupasorozataként Bécsben alapították 1887-ben. A vetélkedésben az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai vettek részt, ebben a kupában találkoztak először szervezett keretek között a kontinentális elitet képviselő bécsi, budapesti és prágai csapatok. Az I. világháborút követően pedig Ausztria, Magyarország és Csehszlovákia legerősebb csapatai csaptak össze, A kupasorozatot Mitropa Kupa néven 1927-től rendezték meg - Magyarországon többnyire Közép-európai Kupának hívták - és egészen 1992-ig tartott. Az alapítókhoz később csatlakoztak rövideb-hosszabb időre az aktuális világpolitikai eseményekkel párhuzamosan a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, Olaszország, Svájc és Románia legjobbjai. Ez a sorozat tekinthető a Bajnokcsapatok Európa Kupája és a Kupagyőztesek Európa Kupája elődjének, és tulajdonképpen az új sorozatok hozták el a KK végnapjait, ahogy nőtt a BEK és a KEK (majd az UEFA-kupa) népszerűsége, úgy csökkent a Közép-európai Kupa presztízse. Pedig a győztesek között olyan klubokat találunk, mint az olasz AC Milan, a Fiorentina és a Bologna, az osztrák Ausztria Wien és a Rapid Wien, a jugoszláv Crvena Zvezda és a Partizan Beograd, vagy a csehszlovák Sparta Praha. Az utolsó győztese pedig a jugoszláv Borac Banja Luka lett 1992-ben. De ne feledkezzünk meg a magyarokról, hiszen összesen 15+1 győzelmet arattak a piros-fehér-zöld színek képviselői. A KK legsikeresebb klubja is magyar, a Vasas hatszor nyerte el a trófeát.

És hogy mit jelent a +1? 1960-ban rendhagyó módon írták ki a KK-t: nem klubcsapatot, hanem az összevont eredmények alapján országot hirdettek győztesnek. Magyarországot az Újpesti Dózsa (1. helyezett), az FTC (2.), a Vasas SC (3.), az MTK (4.), a DVTK (5.), és a Tatabányai Bányász (6.) képviselte. Mindegyik csapat egy-egy külföldi ellenféllel játszott odavissza alapon, az eredményeket, a szerzett pontokat összeadták, így alakult ki a végeredmény. A diósgyőriek az olasz Unione Sportiva Palermo csapatával kerültek szembe. A szicíliaiak ugyan kiestek a szezon végén a Serie A-ból, de erős csapatot alkottak. (Egy év elmúltával vissza is jutottak az élvonalba, miután harmadik helyen végeztek a Serie B-ben.) A párharc első mérkőzésére az olasz városban került sor 1960. július 3-án.

"Diósgyőr csapata igen kellemes repülőút után ma reggel 9 órakor ért földet e csodálatosan szép környékű város repülőterén. Nagy szeretettel fogadtak bennünket, és az olasz vezetőkkel való beszélgetésünk meggyőzött minket arról, hogy jól ismerik a Diósgyőr labdarúgó-csapatának szereplését a magyar bajnokságban. A fiúk a mai napot pihenéssel töltik. Városnézésen voltunk és a vacsora után korai lefekvés szerepel a műsoron. Nagyon szeretnénk, ha a KK-ban helyt tudna állni együttesünk. Sokat beszélnek a fiúk arról, hogy a KK-ban való jó szereplés nemzetközileg is fémjelezheti Diósgyőr labdarúgását. Csak azt mondhatom, hogy lelkileg is nagy becsvággyal készülnek a fiúk. A mérkőzés iránt nagy az érdeklődés.  Az itteni stadionban 15:30-kor kezdődik a találkozó. A sajtó méltatja az új, átszervezett KK jelentőségét, ismerteti csapatunkat is. Az itteni vezetők arra számítanak, hogy telt ház lesz ezen a KK-találkozón, amelyen, a hírek szerint, a Palermo együttese igazolni szeretné azt is, hogy méltán sorolták a KK-ban szereplő olasz csapatok közé. A Diósgyőr csapatát csak vasárnap délelőtt állítom össze. Mi - az első fordulóban, idegenben - a döntetlennel is elégedettek lennénk." - tudósított a mérkőzés előtt Kiss Gábor vezetőedző a Népsportnak.

A találkozó várakozáson felül jól sikerült, a DVTK 2:1 arányban legyőzte ellenfelét 1960. július 3-án.

U. S. Palermo - Diósgyőri VTK 1:2 (0:2)

Palermo, Stadio La Favorita, 8000 néző. Vezette: Václav Korelus (csehszlovák), Gioacchino Parisi, Mimmo Cataldo (mindkettő olasz).
Palermo: Toros - De Bellis, Benedetti, Francavilla - Cocco, Malavasi - Sacchella, Greatti, Sandri, Bernini, Baldi. Vezetőedző: Baldi Fioravante.
DVTK: Hódi Zoltán - Werner Gyula, Szigeti Oszkár, Paulás Tibor - Török Sándor, Solymosi Ernő - Iván József, Csányi József, Kiss László, Fekete József, Pál László (Papp László, 40.). Vezetőedző: Kiss Gábor.

Gólszerző: Iván József (0:1) a 28., Fekete József (0:2) a 32., Sandri (1:2) a 48. percben,

A 28. percben Csányi nagyszerű labdával ugratta ki Ivánt. A jobbszélső igen jó ütemben száguldott a kapu felé, a kifutó kapus felett átemelte a labdát, amely a jobbsarokba hullt. 0:1
A 32. percben formás DVTK támadás után Fekete a 16-os oldalvonalánál hirtelen kapura lőtt és mire az olasz kapus "észrevette”, a balsarokba vágódott a labda. 0:2
A 48. percben Sandri a diósgyőri kaputól mintegy 18 méterre lövésre szánta el magát, és nagy lövése nyomán a labda Hódi kezét érintve a jobbsarokba jutott. 1:2

A sportújság tudósítója, Németh Gyula így látta a diósgyőri játékosok produkcióját:

"Hódi nagyon jól védett, bár a gólnál elkésett a vetődéssel. Szigeti volt a csapat legjobbja, nehéz volt őt átjátszani. Werner is jól tartotta szélsőjét, Paulás viszont nem mindig bírt Sacchellával. A két fedezetnek a küzdőképességét és a szerelőkészségét dicsérhetjük. Elöl Iván volt a kapura a legveszélyesebb. Fekete ügyesen játszott. Csányi az első félidőben nyújtott átlagon felüli teljesítményt. Kiss nagyon akart. Papp jól tartotta a labdát, Pál tartózkodóan játszott."

Az Észak-Magyarország is méltatta a vasgyáriak győzelmét:
"Bár nem játszott kiemelkedő formában a DVTK ezen a mérkőzésen, dicséretes, hogy győzelemmel mutatkozott be a Közép-Európai Kupában. A győzelem értékes, mert otthonában fektette kétvállra a külföldi és olasz csapatokra egyaránt veszélyes Palermót."

A Népsport a találkozó utóéletéről is tudósított:
"Korán csengett a telefon reggel a diósgyőr fiúk szállodai szobájában. Hetet mutatott az óra, amikor elindultak a repülőtér felé. Csányi József a Jolie-szálló halljában ezzel a hírrel fogadta társait: 
- Már a fővárosi csapatokban sem lehet bízni!... Kérdőn néztek rá, csak később értették meg, hogy a Ferencváros és az Ú. Dózsa vereségéről van szó. A két magyar élcsapat balsikere után egyszeriben az eddiginél is értékesebbnek tartották a palermói győzelmet.
A betonból épült Calcio-stadion (helyesen: Stadio La Favorita - a szerk.) katlanjában a megszorult hőség vasárnap délután valósággal perzselt. Elképzelhető, hogy milyen nagy volt a forróság, ha a hőmérő higanyszála 38 fokot mutatott árnyékban. Szerencsére később a hegyek mögé bújt a nap. Ekkor olyan fergeteges félórájuk volt a hazaiaknak, hogy a diósgyőriek hálóját nemcsak Szigetiék őrizték, hanem a Fortuna is. A mérkőzést követő vacsorán az olaszok őszintén beismerték, hogy biztos győzelmet vártak. Dr. Antonio Santamaria a klub egyikvezetője ezt így fogalmazta meg:
- Úgy gondoltuk, hogy a KK-ban való jó szerepléssel csökkentjük szurkolóink elkeseredését. Nem hittem volna, hogy a kevésbé ismert diósgyőriekkel szemben alulmaradunk. Az olasz lapok így dicsérik a DVTK-t. A helyi Giornale di Stellia tudósításának címe: >>Az esélyek előtt legördült a függöny.<< A lap dicséri a magyar csapat egyszerű, hasznos, gyors játékfelfogását, biztonságát, lelelkesedését és néhány játékost, akiket a cikkíró nagy egyéniségnek tart."

Bár a visszavágón kétgólos olasz siker született, a KK 1960-as kiírását Magyarország nyerte, azaz a DVTK tulajdonképpen a többi magyar csapattal közösen a Közép-európai Kupa győztesének vallhatja magát.

Eredmények

U. S. Palermo - Diósgyőri VTK 1:2; 2:0
Ferencvárosi TC - 1. Simmeringer SC 1:2; 5:1
FK Sarajevo - MTK 1:2; 1:2
Tatabányai Bányász - Rudá Hvězda Bratislava 2:1; 3:3
Újpesti Dózsa - Fiorentina 0:1; 2:0
First Vienna FC - Vasas SC  2:3; 1:3
Spartak Trnava - AS Roma 2:0; 0:1
Udinese - FK Austria 2:0; 2:4
Hajduk Split - Bologna 3:1; 1:0
Partizan Beograd - Slovan Bratislava 2:1; 1:4
Vojvodina - Wiener AC 2:2; 5:0
Velež Mostar - Alessandria 4:1; 2:1
Baník Ostrava - OFK Beograd 2:1; 2:3
Wiener SK - Dukla Praha 2:1; 1:2
Linzer ASK - Sparta Praha 1:3; 1:3

Végeredmény

1. Magyarország 12 8 1 3 25-16 17
2. Jugoszlávia 12 7 1 4 26-18 15
3. Csehszlovákia 12 6 1 5 24-18 13
4. Olaszország 12 4 0 8 12-20 8
5. Ausztria 12 3 1 8 17-32 7

A sorozat korábbi részei