Összefoglaló 2022. december 8., csütörtök

Lukács Dániel: Be kell lőni a helyzeteket!

Lukács Dániel a legutóbbi öt mérkőzésen négy gólt szerzett, és a Merkantil Bank Liga első körében idén több mérkőzésen szerzett gólt, mint az előző bajnokság hasonló szakaszában.

Lukács Dániel: Be kell lőni a helyzeteket!


Sorozatban kilenc veretlen és négy győztes mérkőzést követően legutóbb vereséget szenvedett a DVTK.

- Sajnos vereséget szenvedtünk a Haladás ellen - kezdte Lukács Dániel. - Úgy gondolom, sokkal jobban játszottunk, több helyzetet alakítottunk ki, de a focit gólra játsszák, és abban alulmaradtunk. Időnként az adott pillanatban rossz döntést hoztunk, nem sikerült egy megoldás az ellenfél kapuja előtt, vagy a kapus szépen védett. Legközelebb jó döntéseket kell hozni, ami gólt eredményez, és akkor minden rendben lesz.

Múlt szombaton Lukács Dániel szerezte a DVTK gólját, ami a 8. találata ebben az idényben. Összehasonlításul: tavaly az első körben 9 gólt szerzett 5 találkozón, addig idén 7 meccsen 8-szor ünnepelt. Ebből a legutóbbi 5 mérkőzésen 4 gólt szerzett.

- Nem az az erősségem, amikor egyedül vezetem rá a labdát a védőre, könnyebb a helyzetem, mint amikor többen állnak velem szemben - árulta el. - Már többször bíztam benne, hogy elkapom a fonalat, de most tényleg úgy tűnik, hogy egymás után szerzem a gólokat, ezért boldog vagyok. Így szeretném folytatni tavasszal, de előtte a Siófok elleni találkozón is most hétvégén.

Az évzáró mérkőzésen ismét hazai pályán játszik a DVTK.

- Egyszerű a siker receptje: hátul nem szabad hibákat elkövetni, míg elöl be kell lőni a helyzeteket, ahogy azt már mondtam. Itthon tudjuk befejezni a szezont, és ahogy korábban, most is a saját játékunkat kell játszani, hogy győztesen zárjuk az évet - osztotta meg Lukács Dániel.