Összefoglaló 2023. március 4., szombat

DVTK - BVSC-Zugló 3:0

A kéthetes bajnoki szünet előtt a BVSC-Zugló ellen lépett pályára a DVTK a röplabda női NB I. 16. fordulójában. A piros-fehérekkel csak az első szettben tudták felvenni a versenyt a lelkes fővárosiak, ám a folytatásban kijött a két csapat közötti különbség és végül magabiztos, 3:0-ás győzelmet aratott hazai pályán a DVTK.

DVTK - BVSC-Zugló 3:0


A találkozó első pontjának a BVSC örülhetett, hazai oldalról Vajdová iratkozott fel először a táblára, amihez Tosic is csatlakozott egy szép ütéssel. Ahogy az várható volt, a fővárosiak nagy lendülettel kezdték a mérkőzést, egy-két ponttal a DVTK előtt jártak. Hollósi a hálótól nem hibázott, majd Egri húzott elő egy hatalmas bombát, ám mindig jött válasz a zuglóiaktól a piros-fehér pontokra. 15-11-nél négyre hízott a vendégek előnye, ám ekkor Vajdová újra elővette mágiáját és ászaitól vezetve kiegyenlítettek, majd a vezetést is átvették a hazaiak. Cserével, majd időkéréssel próbálta meg felrázni csapatát Daróczi mester (18-15). Ez csak átmeneti gyógyír volt, egy hosszú labdamenetet a vendégek húztak be, ám egy széles nyitással marad a három pontos DVTK fór. Ezután ebben a szettben már nem volt kérdés, és egy Vajdová kereszttel megnyerte a szettet a DVTK (25-19).


A második játszma elején Vajdová pontja után Kalmár nyitott egy ászt, majd egy zuglói pont után kettő diósgyőri érkezett. Ekkor Vajdová rontása és Dani ásza után kicsit közeledtek a vendégek, de egyenlíteni nem tudtak, mert Kiss és Tosic is szépen fejeztek be egy-egy támadást. Ezután megbicsaklott a vendég gépezet, három hibából három hazai pont és vendég időkérés következett (10-5). Nem sikerült azonban visszaterelni a fővárosiakat Daróczi mesternek a helyes útra, a DVTK nagyszerű ütésekkel, rafinált ejtésekkel és áthatolhatatlan sáncokkal is pontot szerzett, így újabb vendég pauza következett (18-10). A pihenő után Egri pontosan célzott és Kiss bombáit sem tudták lereagálni a vendégek, így tíz fölé nőtt az előny, majd egy újabb Egri által a vonalra helyezett labda lezárta a játszmát (25-14).


Vendég pontokkal indult a harmadik szett, ám 2-2-nél egy vendég hibából, majd 4-4-nél Egri ütése után egyenlített a DVTK. A sorminta ezután sem szakadt meg, két zuglói pont következett, újra egyenlíteni 7-7-nél Vajdová pontjával tudtak a hazaiak. Ezután négy DVTK pont érkezett még, így a vendégek időt kértek, hogy rendezzék soraikat (10-7). Hogy ez mennyire nem sikerült, jól mutatja, hogy Egri, Kiss és Vajdová újabb öt hazai pontot szállított, így megint csak az időkérés eszközéhez folyamodott Daróczi mester (15-7). Ám ekkor száguldott a DVTK, Egri ászával tíz lett az előny. A folytatásban a vendégek beszúrtak a diósgyőri ponttengerbe két egységet Puskás tollából, de ez csak abban segítette őket, hogy kétszámjegyű legyen pontjaik összege. A pontot az i-re a mai napon stílszerűen egy Vajdová ász tette fel, ezzel a DVTK magabiztos győzelmet aratott a BVSC-Zugló elleni találkozón (25-10).

Röplabda Női NB I. - 16. forduló

DVTK - BVSC-Zugló 3:0 (19, 14, 10)

2023. március 4., szombat - Miskolc, DVTK Aréna - 105 néző - Vezette: Rácz, Villás

DVTK: Kiss 10, Kalmár 1, Vajdová 26, Hollósi 4, Tosic 5, Egri 12. Csere: Kundrák (liberó). Vezetőedző: Németh Szabolcs
BVSC-Zugló: Benedek 1, Dani 4, Nagy 5, Wirth 8, Tóth 1, Dani 4. Csere: Satoris, Réthelyi (liberók), Puskás 5, Hemmert, Nyuka, Rózsa. Vezetőedző: Daróczi Gergely


Edzői értékelés

Németh Szabolcs: Az első szettben a gépezet egy kicsit dízelmotorosan indult be, kellett egy kis idő, míg elértük az üzemi hőfokot. Amint ez meglett, megtaláltuk a ritmusunkat is, és sikerült megmutatni pontokban is a két csapat közötti különbséget. A mai találkozó egyik legfontosabb célja a győzelem mellett az volt, hogy az a formáció, aki a találkozót végigjátszotta és az eredményt kell, hogy szolgáltassa, minden rezdülésében egymásra hangolódjon és érezzék egymást. Ezért nem nyúltam bele, hogy majd, amikor a bajnokság sorsáról döntő mérkőzések következnek, akkor ezek a játékosak harmonikusan tudjanak együttműködni. Nagyon szép eredményt értünk el ma, de természetesen ez nem tesz minket elégedetté, de léptünk egy újabbat előre. Örülök, hogy a közönségünk is értékelte a látottakat, hisz az egyik legfontosabb dolog, hogy őket kiszolgáljuk!

Daróczi Gergely: Az első szett kétharmadáig azt tudtuk csinálni, amit szerettünk volna, ám utána a DVTK ránk tudta kényszeríteni az akaratát. Beszorultunk egy állásba, nem nagyon tudtunk mit kezdeni a hazaiak nyitásaival. A második szettre ezt vittük magunkkal, nem találtuk a hazai nyitások ellenszerét. A harmadik játékrész elején megint kicsit összeszedettebbek voltunk, ám utána teljesen széthullottunk. Szerettünk volna legalább egy szettet nyerni ma, de ma ennyi volt bennünk, ennyivel jobb volt a DVTK.

Tabella