Összefoglaló 2022. december 21., szerda

EL: DVTK HUN-Therm - Basket Landes 67-58

Az Euroliga B-csoportjának 7. fordulójában a francia Basket Landes csapatát fogadta a DVTK HUN-Therm. Völgyi Péter együttese nagyszerűen kontrollálta a találkozót, és a húsz pontot dobó Cheridene Green vezérletével magabiztosan győzött 67-58-ra.

EL: DVTK HUN-Therm - Basket Landes 67-58


Nagyszerűen kezdte a mérkőzést a DVTK, hiszen az első két támadását Green, illetve Aho N. révén kosárral fejezte be, Chery regy hármassal válaszolt. Ez a műfaj Bernáth Rékától sem idegen, gyorsan bizonyította is ezt a 3. percben, majd Paget is szórt egy triplát (7-6). Garbin és Green pontjaival folytatódott a játék. A franciák edzőnője bátran forgatta a csapatát, az 5. percben már a teljes kezdő a padon ült. Pályára lépett a vendégek 40 éves klasszisa Céline Dumerc is, a kék mezesek gólcsöndjének azonban nem ő, hanem Cherie vetett véget egy újabb hárompontossal. A túloldalon Guirantes varázsolta Green kezébe a labdát, aki nem is hibázta el a könnyű kosarat (15-10). Dumerc jött egy duplával, de ezután a közönsége támogatását élvező DVTK rálépett a gázpedálra. A hazaiak elsöprő lendülettel dolgozták ki a szebbnél szebb helyzeteket, melyeknek köszönhetően a 9. percben már több mint tíz ponttal vezettek, és ez állás már a negyed utolsó percében nem is változott (25-12).

Paget és Kányási kosárváltásával kezdődött a második játékrész, majd Magarity iratkozott fel a pontszerzők közé (27-16). Amikor Green növelte a diósgyőriek előnyét, a Basket Landes csapata időt kért a 14. perc végén. Ugyan Bernáth duplájával folytatódott a játék, de talán az eligazítás hatására is némiképp összekapta magát a francia együttes, és csinált egy 7-0-s szériát, így senki sem csodálkozott, hogy ezúttal Völgyi Péter formázott T betűt a kezeivel (32-23). Hiába vártak változást a játék menetében a szurkolók, Marrast középtávolijával folytatta a felzárkózást a vendégcsapat, majd itt is ott is kimaradtak a dobások, vagy el se jutottak odáig a csapatok. A szünet előtt azért Green még bebrusztolt egy palánk alólit, így megnyugtató hazai előnnyel vonultak pihenőre a játékosok (34-25).

Ellenállhatatlanul kezdte a második félidőt a DVTK HUN-Therm, és két és fél perc alatt 40 pont fölé ment, miközben hátul remekül működött a védekezése is (42-29). A franciák hiába cseréltek egyszerre négy embert, Bernáth négy ponttal fokozta az amúgy is nagyszerű hangulatot. Kapaszkodtak ugyan a kékek, de a hazaiak Puerto Ricó-i légiósa Arella Guirantes is rendre meg-megvillant (54-37). A negyed hajrájában némiképp csökkentette hátrányát a Basket Landes, de igazán kényelmes előny birtokában vághatott neki a záró felvonásnak a DVTK (56-42).

Mann és Harmon duplái jelezték a negyedik negyed elején, hogy a vendégek még nem tettek le a győzelem megszerzéséről, gyorsan tíz pontra olvadt a diósgyőri előny. Amikor Gil hárompontosa a gyűrűben landolt, bizony csend lett a csarnokban, pontosabban a duda megszólalt, ami Völgyi Péter időkérését jelezte (56-49). Ugyan Laura Gil egy duplával tovább tetézte a hazai csapat gondjait, Kányási Veronika középtávoli dobása nyugtatólag hatott a szurkolók idegeire. Mann közelijére Bernáth reagált egy szép palánk alólival, majd Guirantes is betalált, így a negyed felénél már felszabadultabban dalolt a diósgyőri szurkolótábor (62-53). A következő két percben nem is esett újabb találat, de az idő múlása a hazai gárdának kedvezett, ráadásul az újabb egységet az egész mérkőzésen nagyszerűen játszó Green szerezte, így lett közte tíz megint. Amikor Darcee Garbin klasszikus tempódobása is jól sült el, a gallok időt kértek (65-53). A találkozóból hátra lévő két percben Cheridene Green még elérte a 20 dobott pontot, a franciák tízen belülre jöttek, de ez senkit sem zavart, mert a látottak alapján teljesen megérdemelten nyert a DVTK HUN-Therm (67-58).

 

Euroliga B csoport, 7. forduló

DVTK HUN-Therm - Basket Landes 67-58 (25-12, 9-13, 22-17, 11-16)

Miskolc, DVTK Aréna, 1400 néző. Játékvezetők: Nemanja Ninković (szerb), Paulina Gajdosz (lengyel), Ivana Ivanović (szerb). 
DVTK: Guirantes 13, Aho N. 4, Bernáth 13/3, Garbin 8, Green 20. Csere: Kányási 9/3, Kiss A., Aho T., Oláh. Vezetőedző: Völgyi Péter.
Basket Landes: Paget 7/3, Turcinović, Chery 3/3, Magarity 13, Harmon 4. Csere: Roumy 5/3, Gil 8/3, Dumerc 2, Mann 14/3, Marrast 2. Vezetőedző: Julie Barennes.

A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva olvasható.
 

Edzői értékelés

Völgyi Péter: - Mindenképp szerettünk volna győzelmet adni a szurkolóknak karácsonyra. Nehéz időszakon vagyunk túl, de sikerült a hazai pálya előnyét abszolválni. Az eladott labdáink számát csökkentettük, és a lepattanóharcban is jeleskedtünk. Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek, aki segítette a munkánkat az elmúlt időszakban.