Összefoglaló 2023. január 12., csütörtök

EL: Kangoeroes Mechelen - DVTK HUN-Therm 60-96

Az Euroliga B-csoportjának 9. fordulójában Belgiumba látogatott a DVTK HUN-Therm együttese, ahol a Kangoeroes Mechelen vendégeként lépett pályára. A piros-fehérek már az első félidőben is vezettek, de újabb győzelmüket (60-96) a harmadik negyedben mutatott fantasztikus játékukkal alapozták meg, a záró felvonás már csak hab volt a tortán. Ezzel a nagyarányú és fontos diadallal Völgyi Péter gárdája nagy lépést tett az Euroliga negyeddöntője felé.

EL: Kangoeroes Mechelen - DVTK HUN-Therm 60-96


Nagyon bekezdtek a csapatok, Berkani kezdte a gólgyártást, de aztán Bernáth hármasával fordított a Diósgyőr, majd a következő támadásból Green is eredményes volt. Guriantes duplájára ismét Berkani reagált ezúttal egy hármassal, így két perc játék után döntetlen volt az állás (7-7). Ezután fantasztikus percek következtek, a DVTK Garbin triplájával, Bernáth és Green találataival egyszerűen állva hagyta ellenfelét, így nem csoda, hogy extázisba került a több tucatnyi vendégszurkoló. A hazaiak rossz sorozatát Bertsch zárta le egy triplával (10-16). A 6. percben Grigalauskytė és Kányási lépett pályára, utóbbi játékos szép tempó kosárral mutatkozott be, a Mechelen időt is kért ezután (14-20). Két belga egységet követően újfent a DVTK csapatkapitánya villant, majd három támadó lepattanó megszerzése után Nauwelaerst hagyták dobni a vendégek, aki távolról be is zúdította a labdát a gyűrűbe (19-22). A negyed hajrájában Berkani újabb hárompontosa eltűntette a piros mezesek előnyét, de innen Guirantes és a Grigalauskytė révén ismét a Völgyi-csapat tudott újítani. Az őrült rohanásnak a játékrész végét jelző dudaszó megszólalása előtti pillanatban esett Morrison-tripla vetett véget (25-26).

A második felvonást visszafogottabban kezdték a csapatok, két perc alatt csak egy-egy duplát jegyezhettünk fel Morrisonnak és Kissnek köszönhetően. Sok hiba csúszott a játékba ekkor, de azért Guirantes asszisztja Angelikának nem volt csúnya (27-30). Bernáth két jó büntetőjének is örültek a vendégekért szorítók, Bertsch dupláinak aligha, viszont egy labdaszerzést követő lerohanásból Garbin szerzett könnyű kosarat, ezért újra időt kellett kérni a kenguruknak (31-34). Két gyönyörű megmozdulással folytatódott a mérkőzés, előbb a hazaiak klasszisa, Lis Berkani a levegőbe emelkedve dobott szép tempót, míg a másik oldalon Cheridene Green szerzett klasszikus centergólt. Egy nagyszerű hárompontossal Bernáth növelte a borsodi csapat előnyét, akik megint nem figyeltek eléggé Berkanira (35-39). Völgyi Péter időkérése jót tett a csapatának, amely a szünet előtt rá tudott tenni még egy lapáttal, és Arella öt pontjával némiképp elhúzott ellenfelétől. Bertsch ugyan szépített, de a következő dobását elrontotta, míg a DVTK Puerto Ricó-i légiósa higgadt tudott maradni a büntetővonalon. Hogy mégse legyen felhőtlen a diósgyőriek boldogsága, arról Lisa Berkani gondoskodott, akinek a saját térfeléről elengedett távoli dobása célt ért, ezzel együtt ezt a negyedet is a DVTK húzta be (41-44).

Álomrajtot vettek a piros-fehérek a fordulás után. Mindössze 12 másodperc telt el a második félidőből, amikor Guirantes betalált, majd a következő vendég akciót Bernáth fejezte be közelről. Arella újabb kettese, majd Garbin csodálatos hármasa sem késztette időkérésre a hazaiak mesterét, pedig több mint tíz pont volt már csapata hátránya (41-53). Amikor aztán Guirantes újra bevarázsolta a gyűrűbe a labdát, Arvid Diels már kénytelen volt ezt a lépést meghúzni, amelynek rövidtávon meg is lett az eredménye, hiszen Morrison megszerezte csapata első pontjait a harmadik negyedben. A játék két Grigalauskytė-duplával folytatódott, egyre nyílt az olló (43-59). Ezt követően kicsit befagyott az eredményjelző, két percet kellett várni a következő találatra, de megérte, mert előbb Guirantes, majd Grigalauskytė hintett egy-egy triplát, nem csoda, hogy önfeledten daloltak a diósgyőri szurkolók (43-65). A játékrész végéig még Kányási talált be akcióból, majd Morrison kozmetikázta az eredményt, de így is tetemes DVTK-előnyt mutatott a tábla (47-67).

Ha még valakinek lettek volna kétségei, ki nyeri meg ezt a találkozót, Kiss és Aho N. gondoskodtak azok szertefoszlatásáról a záró etap elején. Ugyan a Mechelen gyorsan visszajött húsz pontra, ez már senkit nem zavart a vendégek táborában. A diósgyőri csapat felszabadultan játszott, ezt jelezte Grigalauskytė szép akciógólja, majd Guirantes csont nélküli triplája (51-76). Bernáthék nem vettek vissza a tempóból, csodaszép kosarakkal szórakoztatták szurkolótáborukat és talán a belga nézőket is. A hazaiak teljesen szétestek a hajrára, míg a piros mezeseknek jószerivel minden megoldásuk bejött (53-90). A végére még Vég-Dudás és Bacsó is beszállt, utóbbi fel is iratkozott a pontszerzők közé, a DVTK HUN-Therm ismét elképesztő teljesítményt nyújtva, majdnem száz pontot szerezve megérdemelten nyerte meg az összecsapást (60-96).

Fotó: FIBA

Euroliga B csoport, 9. forduló

Kangoeroes Mechelen - DVTK HUN-Therm 60-96 (25-26, 16-18, 6-23, 13-29)

Willebroek, Sporthal De Schalk, 400 néző. Játékvezetők: Amel Dahra (francia), Esperanza Mendoza Holgado (spanyol), Laure Coanus (francia).
Mechelen: Berkani 18/9, Bruyndoncx 2, Nauwelaers 7/3, Bertsch 16/3, Morrison 12/3. Csere: Denys 2, Van Gils, Rembiszewska, Kibedi, Courthiau 3. Vezetőedző: Arvid Diels.
DVTK: Guirantes 21/6, Aho N. 2, Bernáth 19/9, Garbin 8/6, Green 10. Csere: Grigalauskytė 11/3, Kányási 14/3, Kiss A. 9, Bacsó 2, Vég-Dudás. Vezetőedző: Völgyi Péter.

A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva olvasható.
 

Méérkőzés utáni értékelések

Völgyi Péter: Elsősorban a védekezésünknek köszönhetjük a győzelmet. Amíg a hazaiak az első félidőben összeszedték a szabad labdákat és extra kosarakat dobtak, addig szoros volt a mérkőzés. A második félidőben keményítettünk a védekezésünkön, és nagyszerű szurkolóink segítségével, akik hazai pályát teremtettek nekünk Belgiumban, megnyertük a találkozót.

Kányási Veronika: Nagyon büszke vagyok a csapatra! Az első félidőben a védekezésünk még nem volt egy szinten a támadójátékunkkal, de a második félidőben szigorítottunk a védekezésen és beadáltuk az ellenfelünken. Nagyon szépen köszönjük a "hazai pályát" a szurkolóinknak! Ünnepelni nem marad sok időnk, a munka nem áll meg, készülünk a Szekszárd elleni meccsre.