Összefoglaló 2023. május 4., csütörtök

Lukács Dániel: Olyan csapat vagyunk, amelyik utál kikapni

Előbb a feljutást, majd a bajnoki címet is bebiztosította a DVTK a Merkantil Bank Ligában, de a házi góllövőlistát vezető Lukács Dániel elmondása szerint mind a három hátralévő meccset meg akarják nyerni. Ebből is először a Nyíregyháza legyőzésével szeretnének örömet okozni a szurkolóknak.

Lukács Dániel: Olyan csapat vagyunk, amelyik utál kikapni


Áprilisban hét fordulót rendeztek a Merkantil Bank Ligában, így a szokásosnál minden gyorsabban történt. A 33. fordulóban aratott győzelem után a feljutást ünnepelte a DVTK és szurkolótábora, a legutóbbi játéknapon pedig a korábban összegyűjtött előnynek és az MTK - Ajka találkozó döntetlen végeredményének köszönhetően már bajnokként kezdték a saját mérkőzésüket a diósgyőri labdarúgók.

- Nagyon jó érzés bajnoknak lenni! - kezdte Lukács Dániel. - A feljutást egy kicsit korábban bebiztosítottuk, de a kozármislenyi meccs után egyből mondtuk, hogy rámegyünk a bajnoki címre. Ez is meglett hál’Istennek, úgyhogy most már egy nyugodt focival mindhárom hátralévő mérkőzést szeretnénk megnyerni.

Múlt vasárnap 18 perc alatt lőtt három góllal már az elején lesimázta a DVTK meccset.

- Jól sikerült a Csákvár elleni bajnoki, az egész idény, és az azt követő ünneplés is, mind a hármat ki kell pihenni. Most még nagyon fáradt vagyok, de dolgozunk azon, hogy frissek legyünk a hétvégére - árulta el a diósgyőri 10-es. - Olyan csapat vagyunk, amelyik utál kikapni, nem is lehet a győzelmen kívül más célunk Balmazújvárosban sem. És azt is tudjuk, hogy egy rangadó vár ránk, ezért ugyanúgy készülünk, mintha nem lennénk bajnokok.

A Csákvár ellen közel hatezer szurkoló köszöntötte a DVTK Stadionban a bajnokcsapatot, a balmazújvárosi mérkőzésre pedig egy óra alatt elfogytak a nyíregyháziak által rendelkezésre bocsátott vendégjegyek, és az ETO elleni találkozóra is jól fogynak a belépők (10 nappal a találkozó előtt már 3000 hely gazdára talált).

- Nagyon örülünk, hogy ilyen sokan elkísérnek minket Balmazújvárosba, és nagy örömöt szeretnénk szerezni a szurkolóknak a Nyíregyháza legyőzésével - mondta.

Lukács Dániel az előző idényben 26 góllal megszerezte a Merkantil Bank Liga gólkirályi címét, és korábban elárulta, hogy idén meg szeretné dönteni ezt a rekordot is. Az viszont nagy különbség, hogy az előző idényben 6 gólpasszt adott, míg idén már 14-nél jár (valamint kikényszerített egy öngólt, és kiharcolt két büntetőt is).

- Jelenleg 18 gólnál járok, három mérkőzés maradt hátra a bajnokságból, simán lehet annyit rúgni, hogy meglegyen az egyéni célom. Örülök neki, hogy a gólpasszok terén tudtam fejlődni, mert majdnem ugyanannyi alkalommal szolgáltam ki a társakat, mint ahány gólt szereztem. A gólpasszokban fejlődtem, most már csak a 26 gólt kell elérni, és akkor még boldogabb leszek.