Összefoglaló 2023. május 9., kedd

Bárdos Bence: Felálltunk, harcoltunk, és egyenlítettünk

Bárdos Bence a mérkőzés végén a védelemből fellépett a támadósorba a Nyíregyháza ellen, és gólt is szerzett, amit a teljesen megtelt vendégszektor előtt ünnepelt. A gólszerzővel beszélgettünk a találkozót követően.

Bárdos Bence: Felálltunk, harcoltunk, és egyenlítettünk


A DVTK játékosai többször találtak kaput, mint ahányszor a nyíregyházaik egyáltalán kísérleteztek (DVTK 21 lövés, 7 kapura tartó; Nyíregyháza: 5 lövés, 2 kapura tartó), mégis sokat kellett várni a diósgyőri gólra.

- Mezőnyfölényt alakítottunk ki, kapufáig is eljutottunk, de kissé tompábban játszottunk, ezért egy-két ütemmel rendre lemaradtunk - idézte fel Bárdos Bence. - A kapu előtt pedig ami a korábbi meccseken bement, az most mind kimaradt. A második félidő elején kaptunk egy elkerülhető gólt, ami visszafogta a csapatot, ezt követően azonban felálltunk, harcoltunk, és a hajrában hál’Istennek sikerült kiegyenlíteni.

A DVTK időnként nyomasztó mezőnyfölényt alakított ki, a diósgyőri védők is az ellenfél térfelén helyezkedtek.

- A védők munkáját megkönnyíti, ha végig mi támadunk, de ilyenkor is figyelni kell az ellentámadásokra, azaz ugyanúgy kell koncentrálni - mondta.

Viczián Ádám támadóként kezdte labdarúgó pályafutását, így kézenfekvő döntés volt előre vezényelni, viszont a Viczián-Bárdos csatárduó mindenkit meglepett.

- Viczi Békéscsabán csatárként mutatkozott be az élvonalban, és tudjuk róla, hogy jól fejel, edzésen is sok gólt szerez, ha előre kerül. Bejött a megoldás, mert középen elvonta a védők figyelmét, én pedig egyedül érkeztem a hosszún, és az üres kapuba kellett belsőzni. A DVTK tartalékban korábban egyszer-kétszer játszottam elöl, de az NB II.-ben még soha.

A DVTK fordulókkal ezelőtt bebiztosította a feljutást, a Csákvár elleni találkozót megelőzően pedig a bajnoki címet is megszerezte, de még két forduló maradt a bajnokságból. Az ETO elleni bajnokavatón vehetik át a csapat tagjai az érmeket, és a bajnoki címért járó serleget. (A bajnokavató programja itt olvasható.)

- Természetesen mind a két mérkőzést meg szeretnénk nyerni. Hazai pályán, a bajnokavatás alkalmával a maximumot akarjuk nyújtani - ígérte Bárdos Bence.