Összefoglaló 2023. április 19., szerda

Atomerőmű KSC Szekszárd - DVTK HUN-Therm 64-62

A Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoportban a 3. helyért az Atomerőmű KSC Szekszárd vendégeként lépett pályára a DVTK HUN-Therm csapata. Az első félidő hullámzó játékot és kiegyenlített küzdelmet hozott. A fordulás után sem tudott egyik gárda sem nagyobb előnyre szert tenni, végül az izgalmas végjátékban a hazai együttes kerekedett felül (64-62), így a bronzérmek sorsa szombaton dől el.

Atomerőmű KSC Szekszárd - DVTK HUN-Therm 64-62


Rögtön az első támadását góllal fejezte a DVTK, Garbin volt eredményes a palánk alatt a húszfős diósgyőri szurkolótábor legnagyobb örömére. Növelhette volna előnyét a vendégcsapat, azonban Aho Nina elhibázta a ziccert, és ezt a túloldalon Dudásova egy hárompontossal büntette. A harmadik perc végére tovább növelte előnyét a házigazda, a piros mezesek kissé lefagytak (8-2). Ezután több mint egy percig nem esett újabb találat, amikor viszont a negyed feléhez közeledve Wallace újra megvillant, Völgyi Péter kikérte a találkozó első idejét. Az eligazítás sikerült, mert Guirantes dupláját, majd Nina csodálatosan kivitelezett tripláját jegyezhettük fel (10-7). A DVTK lendülete a folytatásban is megmaradt, hiszen Arella újabb közelijével és Bernáth hármasával megfordította az eredmény állását, igaz, Wallace gyorsan egyenlített (12-12). Szűk két perc volt hátra az első etapból, Guirantes 2+1-es akciójára Dudásova vezérletével egy 7-0-s rohammal reagált a KSC, a negyed eredményét Bernáth alakította ki (19-17).

Másfél percig gólképtelenek voltak a csapatok a második negyedben, először Kányási köszönt be mégpedig egy a sarokból eleresztett remek hármassal, majd Aho Nina szemfülessége ért újabb négy egységet, így most a hazaiak kértek időt (19-24). Nagy kapkodás vette kezdetét, üdítően hatott Nina szép tempódobása, miközben a vendégdrukkerek annak is örülhettek, hogy kedvenceik védekezése továbbra is nagyszerűen működött. Majdnem hat és fél percet kellett várni a Szekszárd első kosarára a negyedben, Wallace zúzott be egy hármast, majd kisvártatva ugyanezt tette Boros Júlia is, egy csapásra szoros lett az állás (25-26). Úgy kezdődött a szünet előtti utolsó két perc, hogy Wallace büntetőivel már újra a hazaiak vezettek. A nagy kedvvel játszó Aho N. szép hárompontossal már tíz fölé ment, majd Wallace egy pontja után még egy Guirantes-duplára adott Miklós-tripla fért bele az első félidőbe (31-31).

A 21. perc végén Kányási csodálatos megmozdulása két pontot ért, a következő minutában Bálint Réka hárompontosa hullott a gyűrűbe. Négy újabb szekszárdi pont után egy kis közjáték zavarta meg a találkozó menetét, ugyanis Jovanović és Wallace akaszkodott össze, mindkét játékos technikait kapott, a játékvezetők videóztak, a DVTK időt kért (38-33). A következő percek kiegyenlített játékot hoztak, a hazaiak őrizték néhány pontos előnyüket (45-39). A 28. perc hozott változást, amikor előbb Guirantes szórt egy hármast, majd a következő akcióbók Kiss is betalált, időt is kértek a hazaiak (45-44). Még szintén ebben a percben Arella büntetőivel megfordította az állást a DVTK. A negyed hajrájában is volt izgulni való, végül Guirantes duplájával megnyerte a harmadik játékrészt együttesének (49-50).

Garbin hármasával kezdődött a záró felvonás, erre Goree gyorsan reagált egy duplával, majd Bernáth következett egy 2+1-es akcióval (51-56). Goree révén igyekezett tapadni a fehér mezes csapat, de Kányási triplájával újabb lépést tett a hőn áhított bronzérem felé Völgyi Péter együttese. Talán el is aludtak egy kicsit a piros-fehérek, mert a KSC kivágott egy 7-0-s szériát, és ezzel már újra nála volt az előny (60-59). Több mint három percig nem született újabb találat, majd Bernáth távolija hullott be, és még a 39. percben Studer egyenlített egy közelivel (62-62). Az utolsó percben mindössze két büntetődobás ért célba, mivel mindkettőt Wallace jegyezte, megnyerte a meccset a KSC (64-62).

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, a 3. helyért, 2. mérkőzés

Atomerőmű KSC Szekszárd - DVTK HUN-Therm 64-62 (19-17, 12-14, 18-19, 15-12)

Szekszárd, 700 néző. Játékvezetők: Kapitány Gellért, Söjtöry Tamás, Minár László.
Szekszárd: Studer 2, Dudásová 13/9, Wallace 21/6, Mányoky 2, Goree 11/3. Csere: Miklós 5/3, Krnjics 2, Bálint 5/3, Boros 3/3. Vezetőedző: Djokics Zseljko.
DVTK: Aho N. 12/6, Kányási 8/6, Guirantes 20/3, Jovanović, Garbin 7/3. Csere: Bernáth 13/6, Kiss A. 2. Vezetőedző: Völgyi Péter.

A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva olvasható.


Edzői értékelések

Völgyi Péter: Két olyan csapat játszott, amely híres a nagy küzdéséről. Többször is sikerült olyan előnyt kiharcolnunk, amire ha rádobunk még egy-két kosarat, eldönthettük volna a párharcot. Bízom benne, hogy a harmadik mérkőzést megnyerjük hazai pályán, és megszerezzük a bronzérmet.