Dinamo Sassari - DVTK HUN-Therm 59-72
Szeptember 10-én, vasárnap az olaszországi Cagliariban az Európa Kupában érdekelt Dinamo Sassari csapata ellen kezdte meg a külföldi felkészülési tornát a DVTK HUN-Therm. Völgyi Péter együttese végezetül 59-72 arányú győzelmet aratott, így hétfőn este 20 óra 15 perctől a tavalyi Euroliga-bronzérmes Famila Schio együttesével vívhat meg a torna döntőjében.

Jovanović triplával indult a mérkőzés, válaszul a Sassari büntetőből volt eredményes. Aho Nina távoli dobása és Kányási Veronika egy sikeres büntetője után ismét Jovanović villant, 1-10-es futással nyitotta a találkozót a DVTK HUN-Therm. Elkezdtek zárkózni az olaszok, 10-12-nél már csak két pont volt a különbség a felek között, nagyon jó időben jött Jovanović újabb hármasa. A lendület azonban vitte a hazaiakat, 16-15-nél a vezetést is átvették, de a kettő plusz egyes akció végén megítélt büntető kimaradt. Egy sikeres támadásra még maradt ideje Völgyi Péter tanítványainak, így 16-17-es állással zárult az első játékrész.
A második negyed elején is kitartott a Sassari ritmusa, két jó akciót is vezettek és ismét megfordították a mérkőzést. Garbin révén egyenlíthetett volna a Diósgyőr, de az ausztrál légiós kihagyta a faulttal szerzett kosár után járó büntetődobást. Kaila Charles szerezte meg első pontjait piros-fehér színekben egy betörés után, majd az olasz kétpontosra egy újabb Jovanovic-tripla érkezett válaszul (22-24). Kritikus helyzetben az olaszok két büntetőből egyet sem tudtak bedobni, a túloldalon Garbin keze nem remegett meg. Völgyi Péter időkérése után ismét Garbin volt eredményes, majd a büntetők percei következtek: Jovanovic, Kányási és Aho sem hibáztak a vonalról. A 11 pontos előnyt viszont nem sikerült megtartani, a félidő végén még két jó támadást is vezetett a Sassari, végül 30-36-al vonultak nagyszünetre a csapatok.
Nagy futással kezdte a piros-fehér együttes a második félidőt, pillanatok alatt már 30-43 állt az eredményjelzőn. Egy triplával aztán bekúszott 10 pont alá a Sassari, amely lendületben tudott maradni. Diósgyőri oldalról Darcee Garbintól érkeztek a pontok, de egyértelműen a hazaiak voltak lendületben: 45-49-nél már csak négy ponttal vezetett Völgyi Péter csapata. Garbin ismét fontos kosarat szerzett, a negyedet pedig egy-egy távoli dobással zárta mindkét együttes, 50-55 állt a kijelzőn három játékrészt követően.
Az utolsó negyedet is a DVTK HUN-Therm kezdte jobban, Toman állt bele nagyszerűen egy külső dobásba. Garbin Lelik fantasztikus betörése és kiosztása után dobott hárompontost, majd Lelik a kiszolgálás után maga is szerzett egy triplát. Kezdett elfogyni az ereje a Sassari csapatának, a negyedik negyed derekán a mérkőzés legnagyobb különbségével, 14 ponttal vezetett a Diósgyőr. (54-68) Egy szép tripla még volt az olasz együttes tarsolyában, de Völgyi Péter csapata kemény védekezésével fokozatosan őrölte fel a Sassarit a végjátékban, és 59-72 arányban megnyerte az összecsapást.
A másik mérkőzésen az Euroliga tavalyi kiírásának bronzérmese, a Famila Schio 63-43 arányban legyőzte a Brexia gárdáját, így a hétfői játéknapon Sassari - Brexia bronzmérkőzést és Schio - DVTK döntőt rendeznek majd az olaszországi felkészülési tornán. A DVTK HUN-Therm 20 óra 15 perctől lép majd pályára, a találkozóról élőképes közvetítés lesz majd elérhető.
Felkészülési torna, Cagliari
Dinamo Sassari - DVTK HUN-Therm 59-72 (16-17, 14-19, 20-19, 9-17)
Sassari: Raca 19/6, Carangelo 8/6, Agnieszka 2, Hollingshed 16/6, Togliani 5/3. Csere: Toffolo 4, Crudo 5, Makurat -, Carta -,Trampana -.
DVTK: Aho N. 9/3, Kányási 3, Lelik 8/3, Jovanović 17/12, Garbin 19/3. Csere: Charles 8, Grigalauskyte -, Tenyér 2, Toman 6/6, Aho T. -.
Edzői értékelés
Völgyi Péter: Hullámzó volt a játékunk, a negyedek elején jó ritmusban kosárlabdáztunk, de később visszaesett az intenzitásunk. Ezen javítani fogunk, közeleg az Euroliga-selejtező, ahol a meccs teljes időtartama alatt koncentráltnak kell maradnunk.