Összefoglaló 2017. augusztus 8., kedd

“Bebizonyítjuk, hogy csak kisiklás volt”

Lipták Zoltán, a DVTK csapatkapitánya is elismerte, hogy semmilyen téren nem sikerült megvalósítani az előzetesen eltervezetteket Balmazújvárosban. Most szombaton be szeretnék bizonyítani, hogy az első három fordulóban mutatta igazi arcát a DVTK, a legutóbbi találkozó pedig csak kisiklás volt.

“Bebizonyítjuk, hogy csak kisiklás volt”


- Most már aludtál kettőt a szombati mérkőzésre, hogyan emlékszel vissza?

- Mindenki elhiheti, nem úgy utaztunk Balmazújvárosba, hogy ilyen súlyos vereséget szenvedjünk, és elképzeléseinket megalapozta az első három fordulóban szerzett hét pont. Tényleg nem lehet a melegre, más körülményre, semmire sem fogni a vereséget. Amit elterveztünk, azt sem taktikában, sem hozzáállásban, és semmilyen más területen nem tudtuk végrehajtani. Ez a tény, a miértet pedig nehéz megválaszolni. Még azt sem lehet mondani, hogy hátradőltünk volna egy kicsit a nagyszerű rajt után. A mérkőzés elején, és egygólos hátrányban is alakítottunk ki nagy helyzetet, ha ezeket értékesítjük, akkor teljesen másként alakul a mérkőzés. Ehelyett mi kaptuk a második gólt, és nincs mit szépíteni, a mérkőzés végére szétestünk. A 2-0-s vereségért sem adtak volna pontot, de nagy tanulság, hogy bármi is történik, meg kell őriznünk a tartásunkat. Csapatkapitányként ebben nekem is nagy felelősségem van, a jövőben ilyen nem fordulhat elő.

- Hét eleje van, kell még a balmazújvárosi eredményre keresni a magyarázatot, vagy már a következő, a PAFC elleni találkozóra kell koncentrálni?

- Valahol a kettő között van a megoldás. Amikor hazaértünk szombaton este, egyből megnéztük a találkozó felvételét, és kielemeztük a látottakat. Nem volt egyszerű végignézni, de nem azért, mert fáradtak voltunk vagy későre járt az idő, hanem azért, amilyen teljesítményt nyújtottunk. Vasárnap regeneráló edzést tartott Bódog Tamás, de mától már csak a PAFC ellen készülünk. Be fogjuk bizonyítani, hogy az első három fordulóban mutattuk az igazi arcunkat, a legutóbbi találkozó pedig csak kisiklás volt.

- Az előző bajnokságban Sopronban, a Haladás ellen szenvedte el első vereségét bajnoki mérkőzésen a Bódog Tamás által irányított DVTK, utána viszont egyből nagyon értékes győzelmet aratott a hazai pályán addig veretlen Paks ellen. Lehet ebből tanulni, erőt meríteni?

- Nagyon bízunk Tamásban, ez után a mérkőzés után is biztosan segít visszatalálni a helyes útra. A következő fordulóban a PAFC ellen sem számítunk könnyű mérkőzésre, sőt, nagyon nehéz lesz. Ők nem kezdték jól a bajnokságot, de egész héten azért fogunk dolgozni, hogy mi szerezzük meg a három pontot, amivel meg tudjuk szilárdítani a helyünket a dobogón, és akkor ismét mindenki optimistábban tekint újra a jövőbe. A bajnoki címről beszélni nem realitás, de idén a kiesés sem fog fenyegetni, azt gondolom, erős középcsapat lehetünk. Ehhez viszont szükség van az újabb bajnoki pontokra, főleg úgy, hogy végre a saját közönségünk előtt játszhatunk, még ha nem is Diósgyőrben, hanem Debrecenben.