Összefoglaló 2017. szeptember 18., hétfő

"Sosem mérlegelek egy összecsapás előtt"

Dejan Karan úgy gondolja, hogy harcosságát nem csak a szurkolók értékelik, hanem a csapattársakat is magával ragadja.

"Sosem mérlegelek egy összecsapás előtt"


- Milyen út vezetett Diósgyőrbe? Idézd fel légy szíves eddigi karriered legfontosabb állomásait! 
- Szerbiában, a vajdasági Vojvodina csapatában kezdtem a labdarúgást. Szerepeltem az U19-es és az U21-es válogatottban, és nem állítom, hogy meghatározó játékosként számítottak rám, de így is hatalmas élményt jelentett Nemanja Matić vagy Dušan Tadić (jelenleg a Manchester United és a Southampton játékosai - a szerk.) csapattársaként játszani. Anyaegyesületem mindig is nagy ambíciókat táplált, ezért rendre nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkező labdarúgókat igazolt, így számomra kézenfekvő megoldásnak tűnt, hogy a kispad koptatása helyett kölcsönben fejlődjek. Többször visszatértem egy fél évre, azonban utána újra kölcsönadtak. Így ment ez egészen 2013-ig, amikor Ratko Butorović klubelnök - akinek rengeteget köszönhetek - halála után úgy döntöttem, hogy szerződést bontok, és Kecskemétre igazoltam. Két szép esztendőt töltöttem el a lila-fehéreknél, azonban sokként ért a hír, hogy kizárták a klubot az élvonalból. Amikor végül szerződést bontottunk augusztusban, a feltöltött játékoskeretek miatt nem sok lehetőség állt előttem. Korábbi újvidéki csapattársam hívott Albániába, ahol az FK Tirana csapatában másodedzőként dolgozott, és utólag azt kell mondjam, jó döntést hoztam, mert játékban maradtam egy nem is gyenge bajnokságban. Szerettem volna visszatérni Magyarországra, ezért örömmel vettem a DVTK megkeresését múlt nyáron.

- Ahol az első félév nem sikerült túlságosan jól...
- Mindenhol fontos az első benyomás, én pedig alig érkeztem meg, rögtön kiváltam a csapatból. Kemény időszakot éltem át, mert tudtam, hogy szükség lenne a játékomra, de nem voltam egészséges. Mai napig hálás vagyok, mert a klub bízott bennem, és mindenben mögöttem állt ekkor is. Végül porckorongsérv miatt meg kellett műteni a gerincemet, azonban az operáció után gyorsan felépültem, és teljesen meggyógyultam, minden fájdalmam elmúlt. A felkészülési időszakban beverekedtem magam a kezdőcsapatba, az edzőcsere után pedig jöttek a sikerek is. Az biztos, hogy mozgalmas idényt zártunk, nem csak én, hanem a csapat is, hiszen elbúcsúztunk a régi stadionunktól, az utolsó pillanatig küzdöttünk, végül Bódog Tamás vezetésével elértük a célunkat, a bennmaradást.

- Ehhez képest felhőtlenebb a folytatás. Hogyan értékeled a bajnokság első szakaszát?
- A bajnokság előtt azt mondtam, hogy eddig történt, ami történt, most tiszta lappal indulunk. A felkészülést nagyon keményen megnyomtuk, érkezett néhány új játékos, azonban a keret nagy része együtt maradt. Bódog Tamás megváltoztatta a hozzáállásunkat, nem számolgatunk, hanem mindig győzelemre törünk, ez a sikerünk titka a sok munka mellett. A vezetőedzőnk fiatal, ambiciózus, és nagyon sokat lehet tőle tanulni, hiszen minden nap újat mutat, ez a fejlődés alapja nem csak a fiataloknak, hanem nekünk, többieknek is. Jól kezdtük a bajnokságot, folyamatosan a dobogó környékén állunk, ami nagyon jó eredmény. Háromszor kaptunk eddig ki, de annyira még nem vagyunk jó csapat, hogy hibátlanul hozzuk az egész bajnokságot. Optimista vagyok, bízom benne, hogy egy sikeres idény végén együtt ünnepelhetünk a szurkolókkal. Természetesen probléma, hogy az épülő stadion miatt folyamatosan utaznunk kell, de mára megtanultuk kezelni ezt a helyzetet. Jó lenne idén a teljesítményünkkel megalapozni a jövő évi telt házas meccseket, hogy attól új erőre kapva még előkelőbb helyre lépjünk előre a tabellán. 


- A legutóbbi két mérkőzésen vereséget szenvedett a csapat, hogyan látod ezeket a találkozókat?
- Két hete a DVSC ellen szerencsétlen körülmények között veszítettünk, véleményem szerint pontot, pontokat érdemeltünk volna a teljesítményünk alapján, és ugyanez igaz a Paks elleni találkozóra is. Most szombaton is jól játszottunk, sorra alakítottuk ki a helyzeteket, amit kihagytunk, az ellenfelünk pedig egyből büntetett. Nem akarok mással foglalkozni, csak a saját dolgunkkal, ezért azt mondom, folytatni kell ezt a játékot, be kell lőni a helyzeteket, és akkor a szerencse is mellénk fog állni. Az FTC és a Videoton ellen is nehéz mérkőzés vár ránk, de tisztességgel felkészülünk ellenük is.

- Sorozatban Miskolctól távol játszik a DVTK, mi hiányzik számodra leginkább a hazai pályából?
- Persze jó érzés ismerős környezetben készülni a meccsre, ismerni minden fűszálat a hazai pályán, de legjobban mégis a szurkolók által teremtett atmoszféra hiányzik. Köszönjük a drukkereknek, hogy bárhol is játszunk, ők Soprontól Debrecenig ott énekelnek a lelátón, azonban egy miskolci mérkőzésen biztosan többen lennének. A stadion csak egy épület, a szurkolókkal közösen varázsolhatjuk otthonná. Profik vagyunk, ezért még néhány hónapig félre kell tenni ezt a témát, és az adott körülmények között kell mindent megtennünk a győzelemért, bárhol is lépünk pályára. 

- A szombati bajnoki után kedden a Magyar Kupában is csatlakozik a DVTK a mezőnyhöz, az első ellenfél a Veszprém lesz. Mit vársz a találkozótól?
- A Magyar Kupában is vannak céljaink, illetve élvonalbeli klubként nem lehet kérdéses, hogy tovább szeretnénk jutni az NB III.-as ellenfelünk ellen. Tiszteljük őket, de érvényesíteni kell az osztálykülönbséget. 


- Az előző bajnokságban kétszer találtál be az ellenfél kapujába, idén eddig csak helyzetekig jutottál. Védőként mennyire ambicionálod a gólszerzést?
- Mint minden labdarúgó, én is imádok gólt szerezni, örömet okozni a szurkolóknak, nem mellesleg ezzel én is hozzá tudok tenni valami extrát a csapat teljesítményéhez. Az előző idényben két nagyon fontos gólt szereztem az Újpest és a Honvéd ellen, büszke vagyok rájuk. A DVTK erős a pontrúgások utáni szituációkban, amikor én is előre megyek, és ilyenkor nem számít, hogy ki a védő, ki a támadó. Sok esetben már az is megzavarhatja az ellenfelet, ha feltűnik néhány magas ember a 16-oson belül, és nem tudják, kit is fogjanak. Minden egyes edzésen gyakoroljuk a szabadrúgásokat, szögleteket, mert több magas, jól fejelő játékosunk található a keretben. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben rengeteg ilyen gólt fogunk szerezni, mert az adottságaink megvannak, és a befektetett munka is meg fogja hozni a gyümölcsét. Eddig nem találtam kaput, de levágattam a hajam is, hogy ne zavarjon (nevet - a szerk.). 

- Pedig amikor hosszabb hajat viseltél, akkor sem sokan mondták, hogy szívesen találkoznának veled ellenfélként. 
- Mindig teljes odaadással játszom, sosem mérlegelek egy összecsapás előtt, ez pedig azzal jár, hogy néha adok, néha kapok. A Mezőkövesd ellen összefejeltem az ellenféllel, a szünetben dr. Forgács Alfréd néhány öltéssel összevarrta a fejbőrömet, és mentem is vissza a második félidőre, de rendszeresen járok kezelésre lópuszi miatt. Mindezt nem panaszként mondom, a labdarúgás kontaktsport, minden találkozóban benne van az ilyen sérülés. Azt tapasztaltam, hogy a szurkolók díjazzák ezt a hozzáállást, és a csapattársakat is magával ragadja a küzdés.

- Hogy lehet az, hogy minden szerb labdarúgóra igaz ez a felfogás?
- Egyrészt ilyenek vagyunk szerbek, másrészt belénk nevelik, hogy a pályán nem szabad félni senkitől. De nem szerb sajátosság, az egész Balkán-félszigetre, a régi jugoszláv iskolára jellemző ez a mentalitás. Ha egyszer majd azt veszem észre, hogy nincs erőm küzdeni, akkor azonnal abbahagyom a focit. 


- Jól látjuk, hogy egyre jobban összecsiszolódsz Lipták Zoltánnal a védelem közepén?
- Szeretek Lipivel játszani, mert nagyon jól kiegészítjük egymást. Azt gondolom, ha két egyforma karakterű középső védővel áll fel egy csapat, az sebezhetőbb. Nálunk Lipi magyar válogatottként tapasztaltabb, néhány évvel idősebb is nálam. Csapatkapitányként kiválóan irányítja a védelmet, technikailag képzettebb, jó helyen van nála a labda, és olvassa a játékot. Nekem azt tanították otthon, hogy a középső védőnek egyszerűen kell játszani, ha kell, gondolkodás nélkül rúgja jó messzire a kaputól a labdát. Kettőnk közül én játszom agresszívebben, jobban fejelek, emiatt kiváló párost alkotunk.

- Most már van rálátásod, mi a különbség a kecskeméti és a diósgyőri korszak NB I.-e között?
- Azzal, hogy 12 csapatra csökkent a létszám, sokkal izgalmasabb lett a bajnokság, bárki legyőzhet bárkit. Emelkedett a színvonal, de sokkal fontosabb, hogy ez a bizonytalanság, hogy nincs semmi előre lefutva, vonzóbb a nézők számára. A válogatott is sikereket ért el az Európa-bajnokságon, sorra épülnek a stadionok, és egyre jobb légiósok bukkannak fel a magyar pályákon. Összehasonlítva, Szerbiában a három nagycsapat, a Crvena Zvezda, a Partizan Beograd és a Vojvodina több pénzből gazdálkodhat, de a futball szervezettsége nem éri el a magyar szintet. A tehetséges fiatalok számára ideális a szerb bajnokság, hiszen könnyen egy topligába lehet szerződni, ugyanakkor éppen a rengeteg külföldön játszó szerb miatt nagy általánosságban nem túl magas a színvonal. 

- A szurkolók nem csak a pályán kíváncsiak a kedvenceikre, hanem azon kívül is, téged viszont hiába keresnek a Facebookon, az Instagramon vagy a Twitteren. Mi ennek az oka?
- Nincs titkolni valóm, de nem akarom kiteregetni a magánéletem. 


- Akkor itt a lehetőség, hogy elárulj néhány dolgot. Mit csinálsz, amikor nem a labdát rúgod?
- Szabadidőm nagy részét pihenéssel töltöm, a heti egy szabadnap alkalmával testileg és lelkileg is próbálok minél jobban kikapcsolódni. Természetesen sokat vagyok a feleségemmel, illetve Ivan Radoš családjával is sok időt töltünk. Otthon sokat olvasok, bármilyen könyv jöhet, de különösen érdekel a lélek keleti megközelítési módja. Sokat lehet tanulni belőle, úgy érzem, mentálisan erősít. Az pedig már tényleg az agy teljes kikapcsolása, amikor bekapcsolom a tévét, szeretem a sorozatokat, elsősorban a történelmi témájúakat. Fiatalabb koromban, amikor még több energiám volt, akkor persze több minden belefért, most azonban tényleg mindent a focinak rendelek alá. A pályafutásom fontos időszakát élem, hiszen már kellő tapasztalattal rendelkezem, ugyanakkor még nem számítok öregnek, ahogy mondani szokás, ideális labdarúgó korban vagyok. 

- Említetted a feleséged, ezek szerint ő is itt él Miskolcon?
- Már hét és fél éve vagyunk együtt, tavaly nyáron össze is házasodtunk. Olivera mindenhová költözik velem, Miskolcra is együtt érkeztünk, ő a legnagyobb szurkolóm. Emellett angol nyelvórákat ad az interneten, elsősorban japán és kínai tanítványai vannak. 

- Legutóbb úgy készített veled interjút Aranyosi Péter a Napos oldal magazin, a DVTK klubtévéje számára, hogy magyarul kérdezett, te pedig angolul válaszoltál.
- Újvidéken születtem, ahol sok magyar is él, így már azelőtt ismertem néhány magyar szót, mielőtt Kecskemétre igazoltam volna. Azóta sokat fejlődött a nyelvtudásom, mára szinte minden megértek, azonban csak a legalapvetőbb dolgokat tudom elmondani. Miskolcon élek, szeretnék még jobban beilleszkedni a városba, a klubba, itt tervezem a jövőmet, ezért úgy döntöttem, elkezdek magyarul tanulni, és a feleségemmel közösen nekivágtunk egy online nyelvi kurzusnak. Tetszik a magyar nyelv, szép kihívás rendesen megtanulni.