Összefoglaló 2017. szeptember 26., kedd

“Elöl és hátul is jobban kell összpontosítani”

A hétfőn a válogatott keretbe is meghívott Ugrai Roland kétszer is bevehette volna Dibusz Dénes kapuját a múlt szombati FTC - DVTK mérkőzésen, azonban az ellenfél kapusa bravúrok sorozatát mutatta be.

“Elöl és hátul is jobban kell összpontosítani”


- Mindenekelőtt gratulálunk a válogatott kerettagsághoz! Számítottál rá, vagy meglepett?
- Egyáltalán nem számítottam rá, ugyanakkor teljesen meg sem lepett, hiszen egy ideje tudtam róla, hogy figyel Bernd Storck szövetségi kapitány, és Bódog Tamás is azzal biztatott, hogy ha sorozatban ilyen teljesítményt nyújtok, akkor nem marad el a válogatott meghívó. Nagyon nehezen indult számomra a szezon, először a DVTK kezdőcsapatába kellett beverekednem magam, csak az utolsó hat mérkőzésen kezdtem. Az utóbbi időben azonban jól ment a játék, még ha az az eredménnyel nem is párosult.

 

DVTK (@dvtkinstagram) által megosztott bejegyzés,


- Áttérve a DVTK-ra, hogyan értékeled az FTC elleni szombati bajnokit?
- Nagyon jól játszottunk, kézben tartottuk a mérkőzést, veszélyesen futballoztunk, azonban sajnos kaptunk egy gólt - véleményem szerint egyéni hiba után. Hátrányban is helyzeteket alakítottunk ki, továbbra is jól játszottunk, de a második gól már eldöntötte a lényegi kérdéseket. Ebben az időszakban jobban kinyíltunk, mert mentünk az eredmény után, és a hazai csapat kihasználta az ebből adódó lehetőséget. A játékot nézve pozitívan értékelem a találkozót, az ellenfél edzői stábja is gratulált a lefújást követően, az eredmény pedig remélhetőleg jönni fog hamarosan.

- És a saját teljesítményed?
- Jó formában érzem magam, veszélyesen is játszottam, sajnos a gól nem jött össze. Kétszer is betalálhattam volna, utólag is azt gondolom, hogy jó megoldást választottam, sajnos Dibusz mindkétszer védett. A meccs után azt mondta, hogy mindkettő befér élete öt legnagyobb védése közé, bár lehet, hogy csak vigasztalni próbált, hiszen korábban szobatársak is voltunk.

- Lehet, hogy kiismert a közös edzéseken?
- Á, dehogy! Egyik alkalommal sem ziccerben álltunk egymással szemben, az első lövés megpattant, ott hihetetlen reflexszel kapott bele, a másodiknál pedig a lábak alatt suhant a labda, nem láthatott belőle semmit, nem is tudom, mire vetődött. Pedig fontos lett volna a gól, egyenlíteni tudtunk volna vele.


- Ismét jól játszott a csapat, járt a sok száz főnyi vendégszurkoló tapsa a lefújás után, mégsem sikerült pontot szerezni. Lehet ezt türelemmel bírni?
- Nagyon nehéz... Három vereség után nem mondhatjuk azt, hogy minden rendben van, ugyanakkor, amikor minden meccs után azt mondja az ellenfélből két-három-négy játékos, stábtag, hogy ilyen a foci, nem mindig a jobban játszó csapat nyer, akkor nehéz okosat mondani. Az biztos, hogy mindegyik mérkőzésen egyéni hibák miatt maradtunk pont nélkül, és ebbe önkritikusan beleértem magamat is, mert ha például a Paks ellen kihasználom a ziccereimet, akkor biztosan behúzzuk a meccset.

- Most szombaton a Videoton érkezik. Mit vársz a találkozótól?
- Újra jó meccs lesz! Arra tudunk építkezni, hogy az Üllői úton is oda tudtuk nyomni a kapujához az FTC-t. A Videoton ellen is ezt tervezzük, amire persze készülhet az ellenfél, és mivel mindketten a nemzetközi kupákban szerepeltek, találkozhattak is ilyennel. Úgy kell letámadni őket, hogy eredményesek legyünk. Elöl és hátul is jobban kell összpontosítani, és ha ez megvan, akkor visszatérünk a győztes útra.