Összefoglaló 2017. szeptember 24., vasárnap

Fehérvári Titánok - DVTK Jegesmedvék 3-4

Ismét idegenben játszottak a piros-fehérek, a házigazda ezúttal a Fehérvári Titánok csapata volt. A DVTK Jegesmedvék végül nagy küzdelmek árán, büntetőpárbaj után diadalmaskodtak.

Fehérvári Titánok - DVTK Jegesmedvék 3-4


Nagy lendülettel kezdett mindkét oldal, az első percekben a korcsolyázásé volt a főszerep. Szépen támadtak a mieink, többször is sikerült helyzeteket kialakítani, ám a korong elkerülte a hazai kaput. A vendégek az 5-ik percben korongot szereztek, és Ainsworth passzából Schoenmakers talált a piros-fehérek kapujába. Nem kellett sokáig várni a válaszra, a 12-ik percben Galanisz talált a hazai kapuba Magosi passzából, megszerezve az egyenlítést. A 15-ik percben kettős emberhátrányba került csapatunk, de sikeresen kivédekeztük.

 

A második harmad elején emberelőnyhöz jutottunk, amit nem sikerült kihasználni, ezt követően rögtön emberhátrányba is kerültünk, amit az ellenfél egy percen belül ki is használt, egy gyors kontrából Antilla talált Adorján kapujába. Ezt követően támadólag léptünk fel, amit az ellenfél csak emberhátrányok árán tudott kivédekezni. A sok támadásnak a 37-ik percben meg is lett az eredménye, egy szép Pavuk-Miskolczi összjátékot követően Galanisz szerezte meg ismét az egyenlítést.

Az utolsó játékrésznek emberhátrányban kezdtünk neki, amit sikerült ugyan kivédekezni, de a 42-ik percben Hamvai került ismét helyzetbe, és nem hibázott, ezzel visszavették a vezetést a házigazdák. Ezután is sokat támadott csapatunk, de a játékrész második felére felélénkültek a házigazdák, így Adorján sem maradt tétlenül. A játékrész vége felé közeledve beleerősített a piros-fehér gárda, a korong ritkán hagyta el a hazai harmadot. A sok helyzetet végül Galanisznak sikerült gólra váltani egy, a hazai harmadban megszerzett korongból. A harmad hátralévő részében egyik csapatnak sem sikerült gólt szereznie, így hosszabbítással folytatódott a találkozó.
A ráadás szintén gól nélkül zajlott le, így jöhettek a büntetők, amit a piros-fehérek Adorján remek szereplése mellett Galanisz és Vas góljaival megnyertek.

​​​​​​​


Erste Liga

Fehérvári Titánok - DVTK Jegesmedvék 3-4 (1-1, 1-1, 1-1, 0-0, 0-1)

Székesfehérvár, ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 410 néző. Játékvezetők: Babic, Wolf, Kedves, Abonyi
DVTK Jegesmedvék: Adorján (Kiss) - Leppanen, Rusk, Magosi, Galanisz, Miskolczi - Láda, Rantanen, Tóth A., Vas, Sakaris - Vojtkó, Gőz, Pavuk, Kulmala, Ritó - Bernáth, Karda, Köllő, Albert, Tóth G. Vezetőedző: Mikael Tisell.
Fehérvári Titánok: Kornakker (Szeles) - Ainsworth, Schoenmakers, Szita, Sándor, Vehmanen - Antilla, Kiss, Részegh, Szabó, Reiter - Balogh, Vizi, Hamvai, Imre, Láday - Erdei, Péter, Mazzag, Antal, Prácser. Vezetőedző: Kóger Isvtán

1. harmad  05:04  Shoenmakers (Ainsworth, Imre)  1-0
1. harmad  12:11  Galanisz (Magosi)  1-1
2. harmad  23:52  Antilla (Schoenmakers)  2-1  emberelőnyből
2. harmad  36:53  Galanisz (Pavuk, Miskolczi)  2-2
3. harmad  41:47  Hamvai  3-2
3. harmad  56:19  Galanisz  3-3
büntetőpárbaj: Galanisz (1), Vas (1)

Értékelés

Mikael Tisell: Szerintem jól játszottunk, és keményen dolgoztunk, mégis a Fehérvár tudta nagyobb arányban kihasználni a helyzeteit, ami nekünk kevesebbszer sikerült. Mégis sikerült visszajönni mindhárom alkalommal, és ez nagyon dicséretes.  Néha úgy alakul, hogy hiába dolgozol keményen, az ellenfél mégis sikeresen támad vissza, és gólt szerez, ilyenkor újra fel kell jönni.  Nekünk ez mindhárom alkalommal sikerült, úgyhogy szerintem megérdemeljük a pontokat.

Kóger István: Egy picit keserű a szám íze, mivel csak egy pontot gyűjtöttünk, de ha az egész játék képét nézem, azt kell, hogy mondjam, hogy az ellenfél sokkal többet birtokolta a korongot, több volt a kapura lövések száma, és tényleg foggal-körömmel küzdöttek. Ami miatt egy kis keserűség van bennem, az talán az, hogy a DVTK a 60 perc alatt egyszer sem szerezte meg a vezetést, és a végén ráadásul egy harmadból ki nem ütött korongból sikerült egyenlíteniük. A hosszabbításban emberhátrányba kerülni szintén nagyon embert próbáló, de a büntetőpárbaj már inkább lutri, amiben most alul maradtunk.