Összefoglaló 2018. április 17., kedd

PINKK - Aluinvent DVTK 53-81

Az Aluinvent DVTK magabiztosan játékkal 81-53 arányban győzte le a PINKK gárdáját Kozármislenyben, így a bajnokság 5. helyéért a Cegléd csapatával mérkőzhet meg. A párharc péntek este kezdődik Miskolcon.

PINKK - Aluinvent DVTK 53-81


Jobban kezdte a mérkőzést a hazai csapat, Gémes-Sarok és Zsilinszki kosaraival négy egységnyi előnyre tett szert, de aztán beindult a DVTK, és csinált egy 8-0-ás rohamot, Raksányi, Melnika, Fontenette és Peckova voltak eredményesek egymás után. A negyed közepére magára talált a PINKK, de Melnika újabb jó dobásával a Diósgyőrnél volt az előny (8-10). Ezt követően Brewer középtávolijával, illetve Peckova 2+1-es akciójával növelték előnyüket a vendégek, majd Gémes-Sarok szépített (10-15). Több mint két percig aztán nem találtak gyűrűbe a csapatok, ötvennyolc másodperccel a negyed vége előtt Brewer dobta be az egyik büntetőjét, kialakítva ezzel a játékrész eredményét (10-16). 

Potyogtak a pontok a második etap elején, hiszen Zele duplájára Gémes-Sarok válaszolt a mérkőzés első hárompontosával, majd Brewer és Fontenette találatai után Raus megdobta a másodikat is (16-22). Bach gólpasszát Zele váltotta pontokra, aki ráadásul a büntetővonalról is jól célzott. Sánta és Nagy gólváltása után Bach volt eredményes, ezzel először nőtt a különbség tíz pont fölé (18-29). A PINKK ráérzett a hármasokra, mert Benke újabb ilyen kosarat szórt, majd Fontenette csinált zsinórban négy pontot 21-33). Brewer egy jó büntetője után Slaughter szerzett közeli kosarat. Raksányi és újra Slaughter szereztek még egy-egy kosarat a félidőig (25-36). 

A fordulás után Zsilinszki dobta az első kettest, de jött a diósgyőri henger. Tizennégy pontot szórt zsinórban a DVTK, Melnika és Zele kettesei után Nagy megdobta csapata első tripláját is, mire Slaughter megálljt tudott parancsolni a vendégrohamnak (29-50). A védekezéssel ezután sem sokat törődtek a csapatok, rengeteg kosár született, de szerencsére főként a diósgyőri lányok céloztak jól, és Peckova középtávolijával huszonhat pontos előnyt kovácsoltak a negyed végére, a mivel a lényeges kérdések eldőlni látszottak (38-64). 

A záró felvonásban Benke büntetőire Szabó felelt egy hármassal, és egy duplával, közte Melnika is pontos volt (40-71). A lett center gólja után Kiss is feliratkozott a pontszerzők közé, majd egy jó pécsi széria következett. Zsilinszki 2+1-essel, Cheslek középtávolival, Raus pedig triplával vétette észre magát (48-75). Gémes-Sarok büntetőivel huszonöt pont lett a különbség másfél perccel a vége előtt. Ez a kis idő is bőven hozott pontokat, a hazai csapatból Benke szerzett faultos kosarat, a büntetőt is bedobta, míg a túloldalon Zele, Vukov és Bach vettek részt a végeredmény kialakításában (53-81).
 

Női Kosárlabda NB I-A csoport, rájátszás az 5-8. helyért

PINKK-Pécsi 424 - Aluinvent DVTK 53-81 (10-16, 15-20, 13-28, 15-17)

Kozármisleny, 200 néző. Játékvezetők: .
PINKK: Gémes-Sarok 17/9, Sánta 2, Benke 8/3, Ruják, Zsilinszki 9. Csere: Séra, Raus 9/9, Slaughter 6, Cheslek 2. Vezetőedző: Laczka Miklós.
DVTK: Nagy D. 8/6, Fontenette 10, Raksányi 4, Peckova 10/3, Melnika 12. Csere: Brewer 11, Szabó F. 7/3, Bach 4, Zele 11, Kiss A. 2, Vukov 2. Vezetőedző: Ambrus Erzsébet.


Edzői értékelés

Ambrus Erzsébet: - Örülök, hogy ott folytattuk, ahol hazai pályán abbahagytuk, ezúttal komplettebb ellenfél ellen idegenben. Gratulálok a lányoknak, készülünk a Cegléd elleni pénteki mérkőzésre.