Összefoglaló 2019. február 20., szerda

"Tovább nyújtani a sorozatot"

Branko Mihajlović nyáron érkezett Diósgyőrbe, és a csapattal együtt az ő teljesítménye is egyre javul. A Vidi ellen góllal, a Honvéd ellen jó játékkal vette ki a részét a győzelemből. (A DVTK - Honvéd mérkőzésre kiadott Gólörömben megjelent interjú aktualizált változata.)

"Tovább nyújtani a sorozatot"


- Számodra igazán különleges lehetett a Vidi elleni mérkőzés, hiszen egykori edződ, Marko Nikolić irányította az ellenfelet.
- Igen, különleges mérkőzés volt, mint ahogy minden olyan meccs az, ahol egy élcsapat ellen lépünk pályára. Ilyenkor az ellenfél jobban kitámad, és több tér nyílik előttünk.  Nagyon élveztem az összecsapást, nekünk minden összejött, persze őszintén azt is hozzá kell tenni, hogy a szerencse is mellénk állt.
Valóban dolgoztunk együtt egy rövid ideig a Rad Beogradnál, de akkor még fiatal játékosként önmagam felépítése volt az elsődleges célom, ezért másfél hónap után elmentem kölcsönbe a Lovćen csapatába. Azért, mert legutóbb ellenfélként találkoztunk, még mindig jó szakembernek tartom, és sok sikert kívánok neki a bajnoki címért vívott harcban Persze ahogy legutóbb, a következő mérkőzésen is mindent megteszek majd a gólszerzésért.

- Mit éreztél a 4. percben Székesfehérvárott?
- Ú, sokkszerűen ért, egyáltalán nem volt kellemes, de akár rosszabbul is folytatódhatott volna, mert további tiszta helyzeteket alakítottak ki. Utána azonban összekaptuk magunkat, mondtuk egymásnak a gyepen, hogy menjünk bátran, mert az egyenlítés teljesen megváltoztathatja a mérkőzés képét, onnan ismét a Vidin lesz a nyomás, nekik kell többet kockáztatniuk. És nem csak egyenlíteni tudtunk, hanem néhány perccel később Dejan Karan megszerezte a vezetést is. Talán a második fiam születése óta nem voltam olyan boldog, mint abban a pillanatban, csak ugráltam, mint egy gyerek. A vezetésünk birtokában önbizalommal telve zártuk le a területeket, az ellenfél csak ívelgetni tudott. Mindent megtettünk a sikerért, és a büntetőnél a szerencse is mellénk állt.
Akár hamarabb is lezárhattuk volna a meccset, nekem is megvolt a ziccerem, amikor Tomi (Tomislav Mazalović - a szerk.) tökéletes labdával ugratott ki. Nem mentségként mondom, de az egész meccsen rengeteget kellett visszazárni, majd előre menni, és elfáradtam a végére.

- A gólod előtt viszont tökéletesen éltél a kínálkozó lehetőséggel.
- Egész héten sokat dolgoztunk a hasonló helyzeten, edzés után többször kinn maradtunk, és Sergi (Serhii Shestakov - a szerk.) több tucatnyi labdát ívelt középre. Direkt kértem tőle, ha a hosszú oldalra mozgok, akkor a bal lábamra tegye, mert úgy könnyebb meglőni. És pont ugyanez történt a mérkőzésen, csak az volt a kérdés, eljut-e hozzám a labda Juhász feje fölött. Magam elé tettem a labdát, és tudtam, egyből lőni kell, mert kisodródtam. Jól találtam el, így sikerült egyenlíteni. A kapus lábát érintette a labda, de védeni nem tudott, így mondhatjuk, kellett egy kis szerencse, de anélkül a gólok fele nem születne meg.
Láttam, hogy a gól után reklamál a védő, és ugyan valóban hozzáértem, de fordított esetben  ennél nagyobbakat sem szoktak soha lefújni. Néha a játékvezetők is szoktak tévedni, de ezúttal a felvételen is látszik, hogy tökéletes az ítélet.

- A Vidi után egy újabb élcsapat, a Honvéd következett múlt szombaton. Hogy emlékszel a találkozóra?
- Ahogy a mérkőzés előtt vártam, még a Vidi elleninél is keményebb meccs lett, mert Székesfehérvárott számíthattunkk az ellenfél támadásaira, a Honvéd viszont zártabban játszott. Ezúttal is hátrányba kerültünk, de újra fordítani tudtunk. A szünetben Fernando Fernández azt kérte tőlünk, játsszunk nyugodtan, csináljuk azt, amit az edzéseken gyakoroltunk, és annak meglesz az eredménye. Így is történt, összességében megérdemeltük a győzelmet. Egyáltalán nem vagyok csalódott amiatt, hogy ezúttal nem szereztem gólt, mert győztünk.

- Nehéz sorozat közepén jár a DVTK, a Vidi és a Honvéd legyőzése után az Újpest következik a bajnokságban. Mit vársz a találkozótól?
- Talán ez lesz a tavasz legkeményebb mérkőzése. Véleményem szerint az Újpest nagyon fegyelmezett és jó csapat, akik erőnlétileg és taktikailag is az élmezőnyhöz tartoznak, de tudjuk, hogyan győzhetünk ellenük idegenben is. Ismét a vonal felett vagyunk, de ennél is fontosabb, hogy utolértük a középmezőnyt. Bízom benne, hogy tovább tudjuk nyújtani a veretlenségi sorozatunkat, és a pontokat gyűjtve minél jobban eltávolodunk a kiesési zónától.

- Most fut a szekér, de mi történt ősszel?
- Később csatlakoztam a csapathoz, de rögtön az első három meccsen öt pontot szereztünk a Haladás, a Kisvárda és a Paks ellen. Majd hat vereség következett, ami mindig rendkívül kemény időszak minden játékos, csapat, klub és szurkoló életében. Azonban a szakmai stáb, és a klubvezetés rendkívül nyugodtan viselkedett, mentünk előre a megkezdett úton, és előbb játékban, majd eredményekben is meg tudtuk fordítani ezt a lélekölő tendenciát.

- Mi volt a probléma, és mit kellett megváltoztatni a sikerhez?
- Lehet, hogy meglepő a válaszom, de igazából nem volt kifejezett probléma, hanem összességében nem voltunk elég erősek. Emiatt nem is kellett sok mindent megváltoztatni, ugyanazok a játékosok vagyunk, ugyanaz a csapat, csak most sokkal jobban tesszük a dolgunkat. Napról napra keményen dolgoztunk, és végül beérett a munka. Nyáron - magamat is beleértve - sok új játékos érkezett Diósgyőrben, össze kellett érni, amihez idő kellett. Mára sokkal egységesebbek vagyunk, nem egyéni célokért, hanem a csapatért küzdünk, ma sem az jár a fejemben, hogy gólt lőjek, hanem az, hogy nyerjünk.

- Beszéljünk egy kicsit a pályafutásodról! Mi a titka a szerb utánpótlás-nevelésnek?
- Talán az, hogy mindig megtalálják azt az időpontot, amikor egy fiatal megérett a továbblépésre. Egyébként csak általánosságokat tudok mondani, a tehetség mellé sok munka kell.
Az Olilić Beograd utánpótlásában játszottam, amikor kilencéves koromban egy edző kiszúrt, és a hívására próbajátékra mentem a Partizan Beogradhoz. Nem sikerült rosszul, de azt mondták, ugyan látnak bennem fantáziát, azonban most még nem állok a megfelelő szinten, ezért erősödjek kicsit a nem hivatalos második csapatnak számító Teleoptik Zemun utánpótlásában. Ott is mindent megkaptam a fejlődésemhez, jó pályákon kiváló edzőkkel dolgoztam, négy év múlva már át is kerülten a Partizanhoz. Töretlen maradt a fejlődésem, és húsz évesen már az első csapattal készültem, egyszer pályára is léptem az idény végén bajnoki címet ünneplő csapatban.

- Ennél jobb kezdetről álmodni sem lehet, miért nem lettél stabil csapattag?
- A tavaly a Fulhamnél dolgozó Slaviša Jokanović jó véleménnyel volt rólam, azonban a bajnokság végén edzőt cserélt a Partizan, utódja pedig nem számított rám, ezért visszatértem a Teleoptikhoz, de már az első csapatba.

- A következő években több kevesebb - inkább kevesebb - sikerrel játszottál különböző kisebb klubokban, az igazi áttörés a belgrádi Sinđelić színeiben következett. Elkezdted termelni a gólokat, a másodosztály gólkirálya lettél, mi változott meg?
- Már az előző évben a Čukarički mezében is jól ment a játék, feljutottunk az élvonalba, ahová én nem követtem a többieket, mert erősítés címén több csatárt hoztak a helyemre. Inkább kölcsönbe mentem a Sinđelićbe, ahol 14 góllal zártam a bajnokságot. Korábban többre becsültem egy cselt a jó passznál, és inkább lőttem egy gólt, minthogy adtam volna két gólpasszt, de ez megváltozott, ahogy apa lettem. Megtanultam, mi az a felelősség, hogy az „én”-nél fontosabb a „mi”, és ezzel együtt jöttek a gólok is. Ezzel együtt a csodával határos, hogy a szerb másodosztályból Izraelbe tudtam szerződni.

- Több klubban is megfordultál, volt, ahová visszatértél, de sosem  játszottál az élvonalban. Mi ennek az oka?
- Ha ehhez hozzáteszem, hogy kétszer nyertünk másodosztályú bajnokságot, és háromszor lettem gólkirály, akkor még inkább jogos a kérdés. Gyakorlatilag mindannyiszor ugyanaz történt, az feljutó csapat megerősítette a keretét, és nekem az első osztályban kevesebb pénzt ajánlottak. Családapaként és profi labdarúgóként természetesen fontos számomra a pénz, de nagyobb súllyal esett latba a tisztelet hiánya. Valamit már letettem az asztalra, ezért inkább léptem egy olyan helyre, ahol számítottak rám. Amikor idén nyáron megint olyan helyzet állt elő, hogy az izraeli és a magyar első osztály között kellett döntenem, nem sokat gondolkodtam a sok csalódás miatt annak ellenére, hogy valósággal beleszerettem az országba.

- Kihagyhatatlan ilyenkor a kérdés, miért Magyarországot, miért a DVTK-t választottad?
- Amikor képbe került a diósgyőri lehetőség, akkor a menedzserem elmondta, itt játszik az a Dušan Brković, akivel csapattársak voltunk a Teleoptik első csapatában (akkor képességei alapján azt hittem, hamarosan egy szerb élcsapatot erősít, végül még egy mérkőzést sem kapott, ami számomra érthetetlen). Mindig jobban szeretem az első kézből származó információkat, ezért beszéltem vele, és ezután teljes nyugalommal fogadtam el a DVTK ajánlatát. Tökéletesen igaza lett, amit a csapatról, az edzőről, a klubról elmondott, egyáltalán nem bántam meg a döntésem, és biztos vagyok benne, hogy ez a későbbiekben sem fog változni.

- Több játékos elmondta már, hogy elsősorban meg kellett érteni Fernando Fernández elvárását, és azt a vezetőedző is elismerte, más típusú munkát végez a csapat, mint azt korábban. (Kivéve Tajti Mátyás, aki szerint ez ugyanaz, mint amit Spanyolországban megszokott). Számodra mi jelentett újdonságot Szerbia és Izrael után?
- Minden edző kicsit mást kér, ezért nagyon fontos, hogy játékos alkalmazkodjon. Ismerni kell az edző elvárásait, és utána meg kell valósítani azt a pályán. Nekünk éppen ez okozott nehézséget ősszel, mostanra viszont nem csak értjük, hanem hiszünk benne, és csináljuk is. A csapatban nincsenek sztárok, ezért különösen fontos, hogy csapatként működjünk. Elsősorban nem is az edzések mások, hanem a Fernando Fernández személyiségéből fakadó türelem és állhatatosság, megvan az elképzelése, tudja, hová tart, és semmi nem térítheti le az útjáról. Amikor sorozatban hat mérkőzést veszítettünk, akkor sem kapkodott, hanem azt mondta, látja a fejlődést, előbb-utóbb jönni fognak az eredmények, higgyünk magunkban, mert ő is hisz bennünk. És a sok gyakorlásnak meglett az eredménye, mint ahogy apaként nekem is türelemmel kell figyelni a gyerekeket, ha valami nem megy, akkor addig kell próbálni, amíg nem sikerül. Biztos vagyok benne, ahogy már most sokkal jobbak vagyunk, mint 3-4 hónappal ezelőtt, úgy fogunk fejlődni a jövőben is, mert megvan bennünk a potenciál.

- Egy nagy változás mégis történt, a 4-3-3-as szerkezetről 3-5-2-re váltott a csapat. Ez hogyan érintett téged?
- Korábban azt gondoltam, a három belső védős felállás túlságosan defenzív, de bebizonyítottuk, hogy ez nem így van. A két szélső ellátja a védőfeladatát, ugyanakkor számtalan beadás érkezik tőlük a másik kapu előtt is. Nyitott vagyok minden újra, ebben az esetben is tanultam valamit, a váltás sikerét pedig az eredmények bizonyítják.
Amikor három támadóval álltunk föl, és én játszottam középen, Fernando Fernández akkor is felismerte, hogy nem erőcsatár vagyok. Azt mondta, nem várja tőlem, hogy a tömeg közepén harcoljak a védőkkel, és tartsam meg a rám ívelt labdákat, hanem lépjek vissza, majd induljak be a résekbe. Nem azért mondom, mert kezdőként számít rám, de ilyen edzőm még nem volt, pontosan ismeri az erényeimet, és annak megfelelő feladattal bíz meg.
Amikor átálltunk a két támadós felállásra, akkor némileg változott a feladatom, nekem kell beindulnom a védők közé. A vezetőedző azt kérte, ne idegeskedjek, ha nem kapok labdát, annyit biztosan elérek, hogy teret nyitok a mögöttem érkezőknek. És ahogy az ősz végén feljavult a középpályás játékunk, úgy kapunk elöl is egyre több és jobb labdát.

- Általánosan elfogadott nézet, hogy a csapatárok teljesítményét gólokban mérik. Három gólt szereztél eddig, egyetértesz ezzel?
- Igen, ez így igaz. Azonban a csatárok dolga túlmutat a labda hálóba továbbításán, például a Mezőkövesd ellen úgy adódott, hogy helyet cseréltünk Martinnal (Martin Juhar - a szerk.), és az én beadásom után fejelhetett volna gólt. Azóta is azzal zrikálom, hogy mikor fogja visszaadni azt a tökéletes centerezést. A csapat szempontjából pedig teljesen mindegy, hogy ki lövi a győztes gólt az Újpest ellen, csak az a lényeg, hogy megadja a játékvezető. Azt veszem észre, a szurkolók is egyre inkább kezdik megérteni a játékomat, és nem csak a gólokat díjazzák, hanem azt a munkát is, amit a csapatért végzek.
Ami a góljaimat illeti, a Kisvárda ellen találtam be először egy szögletet követő kavarodás után, majd az FTC ellen értékesítettem egy büntetőt. Biztos vagyok benne, hogy jönni fog a többi is, mert a helyzeteim eddig is megvoltak. Ott van például a paksi kihagyott tizenegyesem, ahol talán még jobban is lőttem a labdát, mint az FTC ellen. Utólag visszagondolva ott hibáztam, hogy a havas pályán inkább laposan kellett volna lőnöm, hogy a labda felgyorsuljon a fagyos talajon. Végül megnyertük a mérkőzést, így együtt örülhettem a társakkal, és ez a legfontosabb.

- A bajnokság előtt kitűzöd magad elé, hány gólt szeretnél lőni?
- Igen, az élet minden területén megvannak a terveim, hogy mit szeretnék elérni. Azonban még mielőtt megkérdeznéd, nem árulom el a számot, de ha a 80 százaléka meglesz, akkor biztosan elégedettek lesznek a szurkolók is. Viszont ezek nem hosszútávú tervek, igyekszem mindig csak a közeljövővel foglalkozni.

- És kivel osztod meg a terveidet?
- Mindenekelőtt a feleségemmel. Nagyon fontos számomra a családom, a két fiam közül Ognjen öt és fél, Filip három és fél éves, mindannyian Miskolcon élünk egy szép családi házban. A fiúk olyanok, mint én voltam, imádnak a szabadban rohangálni, ezért várom nagyon a tavaszt. Egyáltalán nem erőltetem, hogy focisták legyenek, de szeretnek focizni, egyfolytában azzal nyaggatnak, hogy álljak be én is, amit nem tudok visszautasítani. Amit kérnek, azt játszunk, és egyáltalán nem bánom, mert egyszerűen el nem tudnám képzelni, hogy órákon keresztül a tévé előtt üljek. Több szerb adót is tudunk fogni, de inkább csak a háttérben megy, hogy szóljon valami.  

- Amikor két edzés szerepel a programban, akkor sok esetben nem mentek haza, hanem a DVTK e-sportosainak gépeinél töltitek az időt. Ki a legjobb?
- Az az igazság, hogy nem igazán szeretek fifázni, de a társaság miatt én is be szoktam szállni. Inkább a harcos, lövöldözős, verekedős játékokat kedvelem a gép előtt. Tomi Mazalović a legjobb, azt hittem, UFC-ben meglephetem, de egyszerűen legyőzhetetlen.