Összefoglaló 2019. március 12., kedd

"Nagyon szeretek a DVTK Stadionban játszani"

Amikor Vernes Richárd gólt szerzett a DVTK mezében, mindig szerzett legalább egy pontot a csapat. Érdekes módon eddig csak a DVTK Stadion északi oldalon található kapuját vette be, amire egyelőre nem tud magyarázatot, de azt elárulta, miért zongorázik gólöröm gyanánt. (A Gólörömben megjelent interjú bővített, aktualizált változata.)

"Nagyon szeretek a DVTK Stadionban játszani"


- Kezdjük a legelején! Hogyan lettél labdarúgó?
- Dányon éltem a családommal, és a szomszédos Isaszegen kezdődött a pályafutásom hatévesen. Felfigyeltek a tehetségemre az iskolában, és elküldtek az Isaszegi KSK-ba. Nem sokon múlt, hogy most ne én nyilatkozzak, mert bevallom, eleinte szívesebben néztem volna a tévében a Dragonballt és hasonló, akkoriban népszerű gyereksorozatot, de édesanyám noszogatása célt ért. Utána pedig már nem volt megállás,
Fél évet játszottam az FTC-ben, majd a MAC Népstadionban, a korszak legjobb utánpótlás-nevelő műhelyében folytattam. A volt diósgyőri Bognár István, Tischler Patrik, Kálnoki-Kis Dávid, Eppel Márton, Deutsch Bence mind innen indult. Majd visszatértem az FTC-be, ahol újabb három évet töltöttem el. Nagyon jól ment a játék, 2007 nyarán az összes magyar akadémiáról kaptam ajánlatot, de az Eintracht Frankfurt és a 1. FC Nürnberg is érdeklődött irántam, Freiburgban próbajátékon is megnéztek. Úgy döntöttem, még egy évet játszok itthon mielőtt külföldre szerződnék, és a Magyar Futball Akadémián ígérték a legbiztosabban, hogy felkészítenek erre. Az élet azonban másként hozta, szombaton megkaptam életem első profi szerződését, szerdán pedig eltört a bokám… Ezzel a külföld kútba esett, volt aki már le is mondott rólam, de én kitartottam. Bemutatkoztam a Honvéd első csapatában, ahol Marco Rossi érkezése után egyre jobb formába lendültem, 5 góllal és 7 gólpasszal járultam hozzá a kispesti bronzéremhez 20-21 évesen.

- Azon kevés magyar labdarúgó közé tartozol, aki Ausztráliában légióskodott. Hogy került képbe a távoli földrész, és milyen tapasztalatokat szereztél?
- A Honvédtól egyre inkább elvágyódtam, így kapóra jött a lehetőség. Amilyen messze van Ausztrália, annyira figyelnek rá a menedzserek, több példa is bizonyítja, hogy jó európai szerződést lehet onnan is kapni. A klasszikus angol stílust játsszák sok futással és küzdelemmel, aki ehhez még technikai tudással is rendelkezik, az könnyen kiemelkedik a mezőnyből. Nehezen indult az év, mert ugyan jól beszéltem angolul, de az ausztrál akcentussal rendesen megküzdöttem. Utána viszont egyre jobban ment a játék is, de egy sérülés és egy edzőváltást követően inkább hazatértem. Arra viszont ez az időszak is elegendőnek bizonyult, hogy örökre megtanuljam, a legjobbaknak is maximális erőbedobással kell edzeni. Egészen más a labdarúgást körülvevő közeg, kinézték maguk közül azokat a játékosokat, akik nem végeztek a közös gyakorlás előtt sérülést megelőző edzést a konditeremben, ami számomra újdonságot jelentett, ma viszont ez a normális Diósgyőrben is. De mondok egy másik példát is: a legelső mérkőzésen kereten kívüli játékosként a VIP-ben kértem egy hot dogot és egy kólát, másnap az edző behívatott és lekapott tíz körmömről, hogyan csinálhattam ilyet sportemberként, nekem kell példát mutatni. Ez is úgy belém vésődött, hogy azóta is maximum a nyári szünetben ettem hot dogot.

- A hazatérésedet követően sem a Honvédban sem Pakson nem alkottál maradandót.
- A Honvédban néhány jó meccsen gólt szereztem, gólpasszt adtam, de igazából ingadozó formában játszottam. Bajnoknak mondhatom magam, de úgy éreztem, váltásra van szükségem, ezért örültem a paksi kölcsön lehetőségének. Ott is akadtak jó időszakok, de amikor kiderült, nem akarják vagy tudják kifizetni az értem kért összeget, egyre távolabb kerültem a kezdőcsapattól. Nyáron még néhány edzésre visszatértem Kispestre, de látva az ottani helyzetet, inkább bevállaltam az NB II-t.

- Nem jelentett ez nagy kockázatot?
- Dehogynem, 26 évesen fennállt annak a veszélye, hogy a másodosztályban ragadok. Ráadásul a csapattal szégyenteljes eredményt értünk el, a feljutást céloztuk meg, és majdnem kiestünk. Viszont személy szerint nekem jól ment, 14 gólt szereztem. Nagy hálával tartozok az engem képviselő menedzserirodának, akik ezt követően diósgyőri szerződéshez segítettek, és visszatértem az élvonalba.

- A Honvéd, Ausztrália, Paks, Zalaegerszeg után hogyan vezetett Diósgyőrbe az utad?
- Tökéletesen képben voltam Diósgyőrt illetően, az egyik legjobb barátom, Ugrai Roland őszintén elmondott mindent. Amikor megy a játék, akkor öröm itt játszani, imádnak a szurkolók, focistának érezheted magad, ha nem, akkor viszont el kell viselni az ezzel járó terhet. Engem vonzott ez a közeg, a kiváló körülmények, ennyire jó edzői stábbal még sosem dolgoztam.
Sokat kellett várni, sokat kellett dolgozni érte, de megérte, mert nem is tudom szavakba önteni azt az érzést, amit a Honvéd elleni mérkőzést követően felhangzó “Hé, fiúk!” alatt éreztem. Ilyenkor merül fel bennem, mi lenne, ha nagyobb célokért küzdenénk, és ez motivál, meg szeretném tapasztalni azt is. Hihetetlen, amit a szurkolók hétről hétre hoznak, csak hálával tartozunk nekik.

- Mi történt ősszel, és utána mi történt az ősz végén és a tavasz elején?
- Nyáron jelentősen átalakult a keret, és az edzői stáb kereste a koncepcióhoz illeszkedő játékosokat, és a megfelelő játékrendszert. De nem csak a veretlenül lehozott meccsekre, hanem az azt megelőzőekre is igaz, hogy végül összeállt a játékunk, a PAFC és az Újpest ellen is úgy veszítettünk elsősorban egyéni hibák miatt, hogy minket illetett volna a három pont. Az edzői stáb ekkor is nyugodt és pozitív módon viselkedett, azt kérték tőlünk, semmi ne szegje a kedvünket, és menjünk tovább az úton. Ennek látszott meg az eredménye pontokban is nyolc mérkőzésen keresztül. Sok edző bűnbakot keres sikertelenség esetén, nálunk erről szó sem volt. Kielemeztük, mi okozta a balsikert, de Fernando Fernández a vereség után is megmutatta, mik azok a pozitív játékelemek, amire legközelebb lehet építeni. Maga a felkészülés azonban nem változott, aprólékosan feltérképezték a soros ellenfelet, soha nem ezen múlt, ha elmaradt a győzelem. Az edzéseken most is maximálisan odateszi mindenki magát, hiszen könnyen ki lehet kerülni a kezdőből. Egymást húzzuk előre azzal, hogy nagy a harc a csapatba kerülésre.

- Az idei bajnokságban 22 mérkőzésen léptél pályára, ebből 15 alkalommal kezdőként, hétszer csereként. Félig üres a pohár, vagy félig tele?
- Minden játékos szeret kezdeni, mert az azt is jelenti, hogy az edző bízik benne. Másrészt korábban jobban szívemre vettem, ha a kispadra ültettek, ma már jobban meg tudok birkózni ezzel, mindig megvan a taktikai, vagy a saját teljesítményemből fakadó oka. Csak edzésen és akkor tudok bizonyítani, ha pályára küldenek, és igyekszek is élni a lehetőséggel, mi sem bizonyítja jobban, hogy már csereként is szereztem gólt.

- Egyetértesz azzal, hogy a csatárt a góljai minősítik?
- Alapvetően igen, de nekem legalább annyira feladatom az előkészítés, mint a góllövés. A góllal egyenértékűnek tartom a gólpasszt, a kapu előtt szinte mindig leadom a labdát a jobb helyzetben lévő társnak. Ezért saját magamra fordítva inkább azt mondom, a gólok és a gólpasszok száma együtt minősít.

- Akkor beszéljünk a 22 meccs alatt szerzett 4 gólról és 4 gólpasszról! Amikor gólt szereztél vagy gólpasszt adtál, akkor mindig szerzett legalább egy pontot a DVTK.
- Bízom benne, hogy folytatódik ez a sorozat! Fontos volt bemutatkozásként a PAFC elleni gól és gólpassz, a Mezőkövesd elleni lefújás előtti pontmentés, de legjobban a Honvéd elleni gólnak és gólpassznak örültem, ámbár nem mutattam. Az MTK ellen azt hittem, hogy csak kozmetikázzuk az győzelmet, ehhez képest azzal nyertünk a végén, szóval nehéz különbséget tenni a gólok között.

- Érdekes, hogy 180 centiméter magas játékosként fejeltél már gólt a Mezőkövesd ellen, viszont a közismerten jó rúgótechnikádat még nem tudtad kamatoztatni közvetlen szabadrúgásból Diósgyőrben.
- Ugyan nem vagyok magas, és a technikámon is lehetne csiszolni, a jó súlypontemelkedésemnek köszönhetően több gólt szereztem már fejjel. Sokat és régóta gyakorlom a pontrúgásokat, pár éve áttértem a lecsapódó lövéstípusra, még ebben is sok munka vár rám (milyen lábtartással, hol találom el a labdát, hol támasztok ki, hogy dőlök rá, stb.), de meglesz az eredménye. A keresztlécet már találtam el bajnokin, máskor a kapus mutatott be bravúrt, de biztos vagyok benne, fogok szabadrúgásból közvetlenül gólt szerezni. A rúgótechnikámat elismerik, ezért állhatok oda a labda mögé, de most már jó lenne bajnokin is beakasztani egy lövést.

- A gólörömöd is legalább ennyire változatos, csak egy a közös bennük: a szurkolókkal közösen ünnepelsz.
- Igen, valahogy úgy alakult, hogy az összes gólomat a diósgyőri szurkolótábor előtti a kapuba lőttem. Nem tudom az okát, de ha minden hátralévő hazai meccsen betalálok abba a kapuba, azzal elégedett leszek. Az viszont biztos, nagyon szeretek ebben a stadionban játszani, löketet ad az itt uralkodó hangulat. Amikor ellenfélként jártam a régi stadionban, akkor is imádtam az “Aki diósgyőri!” bekiabálásra adott választ.
Azt hiszem, idén visszatérek a zongorázós gólörömhöz. Imádom a mulatós zenét, és mivel sajnos nem játszom hangszeren, kitaláltam a léggitár mintájára a légszintit, ezt mutattam már be egyszer, és bízom benne, lesz még alkalmam rá a jövőben is.

- Többször is gól, gólpassz áll a neved mellett. Ez azt jelenti, hogy az egyik meghozza az önbizalmad?
- Igen, ezt én is érzem, hogy egy-két jó megoldás után felszabadultabban megy a mérkőzés további részében  a játék. Erről már Poós Miklós mentáltrénerrel is beszélgettünk, az a feladatom, hogy minden meccsen kapjam el azt a bizonyos fonalat.

- De nem csak a szabadrúgást gyakorlod az edzések végén.
- Rengeteget gyakoroljuk a kapáslövést. Józsi bácsi (Andrusch József kapusedző - a szerk.) adja be az alapvonal és a 16-os találkozásától, mi - többnyire Tajti Mátyás, Márkvárt Dávid, Szabó Bence, Florent Hasani, Martin Juhar - pedig lövünk. Általában valami apróság, például egy üdítő a tét, de késhegyre menő csatákat vívunk, ahol lehet egymást zrikálni is.

 

- A szurkolóknál maradva, legutóbb megajándékoztad egy mezzel az egyik szurkolót.
- Még az első edzésen lőttem szögletből gólt, és akkor megígértem Juditnak, hogy ezt megteszem tétmeccsen is. Tatabányán a Budaörs ellen sikerült, sajnos ezzel együtt kiestünk a Magyar Kupából, ami ismét azt az örök igazságot támasztja alá, hogy játszhatsz bármilyen jól, első a csapat sikere, anélkül nem ér semmit. Juditról azt kell tudni, hogy egy rendkívül pozitív szurkoló, aki a legnehezebb helyzetben is tud néhány bátorító szót mondani. Igazi fanatikus, aki ott van lehetősége szerint minden mérkőzésen itthon és idegenben, és a győzelmek után mindig látom rajta, mekkora örömet szereztünk neki. Előttem van az arca, amikor Zalaegerszegen közösen ünnepeltük a továbbjutást, az ilyen pillanatokért éri meg focizni. Legutóbb Ugi (Ugrai Roland - a szerk.) mezére kért autogramot, és ugyan nem akarta elfogadni, de megajándékoztam egy Vernes feliratú, dedikált dresszel.

- Néha színes melegítőben, máskor szőrös kabátban, vagy szegecses cipőben lehet látni, egyáltalán nem lehet azzal vádolni, hogy szürkén öltözködnél.
- Ezekben a ruhákban érzem jól magam, ami tudom, kirívó, kapom is a megjegyzéseket bőven a csapattársaktól. Nem akarok feltétlenül feltűnősködni, azonban úgy érzem, ez megy a személyiségemhez, ezt tartom divatosnak, ami jól néz ki.

- A ruhákat természetesen váltogatod, a tetoválások viszont mindig veled vannak. Ebben mi motivált?
- Régóta tervezem, hogy lesz tetoválásom, de csak 2017. december 17-én varrattam az elsőt. Egy zalaegerszegi tetoválóművészhez járok vissza, az ő stílusa pontosan egyezik az enyémmel, szuper dolgokat csinál. Tervezem a folytatást, de tisztában vagyok vele, be tud szippantani, nem szeretném túlzásba vinni.
Két arcom van, egy családcentrikus, komoly, és egy bolondos, nem véletlenül talál meg mindenhol a csapat hangulatfelelőse szerep. Ezt szimbolizálja, hogy a bal oldalamon a családhoz, a valláshoz, a magyarsághoz, kapcsolódó motívumok láthatók, a jobb oldalra pedig a bolondosabb dolgok kerültek. Úgy nem varrattam magamra semmit, hogy “hú de jól néz ki ez a halálfej”, mindennek megvan a jelentése.

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Richàrd Vernes (@vernesrich) által megosztott bejegyzés,

 

- Nem csak a tetoválásaid tükrözik a belsődet, hanem az Instagramon is “beengeded” a szurkolókat az magánéletedbe. Miért?
- Egy teljesen átlagos Instagram-felhasználó vagyok, aki megosztja, mi történik vele, és élvezettel nézi mások posztjait. A képek többsége arról szól, hogy éppen mit csinálok. Ezeket akkor is megosztanám, ha nem lennél profi labdarúgó, viszont időnként a szurkolóknak is megmutatom, miből áll egy sportoló élete, milyen a hangulat az öltözőben. Az viszont messze áll tőlem, hogy hirdessem magam az Instagramon, mint teszik néhányan. Nem célom minél több követőt gyűjteni, de akit érdekel, hogy mit csinálok, azzal szívesen megosztom.

- Úgyszintén az Instagramról tudható, hogy már vőlegény vagy.
- Decemberben kértem meg a barátnőm kezét, akivel négy éve vagyunk együtt. Munkája Budapesthez köti, de csütörtökönként Miskolcra jön, majd a hétfői pihenőnap végéig együtt töltjük az időt. A sok utazás fárasztó, de a lehetőségekhez képest sok időt tudunk együtt tölteni, és így megéri. Mindenben támogat, nem is kívánhatnék jobbat.

- Nemrég ünnepelted a 27. születésnapod, mennyire tervezel előre?
- Még abban a korban vagyok, amikor előre tudok lépni, ezért nem is tervezem a pályafutásom utáni életet, a mostani szezonból szeretném kihozni a maximumot. Azt megígérhetem, 30 éves koromig nem fogom feladni azt az álmom, amit gyerekként célul tűztem ki magam elé: felölteni a nemzeti címeres mezt. Természetesen ez most álom, de azért dolgozok napról napra, hogy egyre jobb legyek, és felfigyeljenek rám, és megkapjam egyszer a lehetőséget.
Holender Filip példája áll előttem. Korábban szóba sem került a válogatottnál, de idén elkezdte szórni a gólokat, és szerencséjére egy olyan szakember irányítja a válogatottat, aki jól ismeri. Az a szép egy focista életében, hogy két-három hónap alatt gyökeres változás állhat be a pályafutásában. Tavalyelőtt nyáron Ugi is a kezdőbe kerülésért küzdött Diósgyőrben, az ősz végén pedig már a válogatottban szerzett gólt.

- Térjünk vissza a jelenbe, hogy sikerült a PAFC csapatát legyőzni?
- Úgy alakult az egész mérkőzés, ahogy elterveztük, kivéve az, hogy néhány hibánk miatt ők is tudtak helyzetet kialakítani. Ezúttal a szerencse mellénk állt, és Boti (Antal Botond - a szerk.) nagyszerű teljesítményének köszönhetően is kapott gól nélkül hoztuk le a találkozót. Tisztában voltunk azzal, hogy az elejétől letámad az ellenfél, emiatt nem volt szemet gyönyörkodtető a játék, de arra készültünk, hogy a második játékrészben - amikor már fáradtabbak - döntjük el a találkozót. Florent (Florent Hasani - a szerk.) nagyszerű góljával sikerült is nyernünk, és ez a legfontosabb, mert nagy szükségünk van minden győzelemre, minden pontra.
Ezúttal az első félidőben keveset voltam játékban, mindössze néhányszor lekészítettem a labdát, míg a szünetet követően a két "helyzetecskémet" nem tudtam gólra váltani, és kiemelkedő teljesítményt nyújtani.

- Hétvégén Debrecenbe utazik a DVTK. Mit vársz a találkozótól? 
- A DVSC különösen hazai pályán erős ellenfél, kevés csapat távozik onnan ponttal. 
Számunkra az a jelentősége a mérkőzésnek, hogy egy győzelemmel még jobban el tudunk távolodni a kieső zónától. Az biztos, mert hazai pályán már bebizonyítottuk: képesek vagyunk a DVSC legyőzésére. Jó mérkőzésre számítok, és győzni szeretnénk Debrecenben.